Megszűnik az Audi R8… alapmodelljének gyártása. Egy R8-kategóriás autónál persze elég relatív fogalom a beszálló szint: ezúttal a hátsókerékhajtású V10-es változattól kell elbúcsúznunk. Az eddigi bázistól egy 30 példányos Limited Edition szériával köszönnek el a németek. Az egyébként keresett R8 V10 búcsúszériája olyan vizuális és műszaki csemegéket kap, amelyeket eddig csak a drágább (Performance Quattro) kivitelek kaptak meg.

Első lengőkarjai szénszál erősítésű anyagból készülnek, ez mintegy 2 kilogrammos tömegcsökkentést jelent. A magnetic ride futómű és a dinamikus kormányzás egyaránt a választott üzemmód alapján idomul a járművezető igényeihez. Az akusztikai élményekről a szintén alapáras sportkipufogó hivatott gondoskodni.

Alapáras a sportkipufogó

Részben a V10-es egység évtizedes sikerét ünnepli a Limited Edition, de az 5,2-literes szívómotor teljesítményén – ellentétben az R8 Decennium szériával – ezúttal nem emelnek. Mi azért úgy érezzük, hogy a rendelkezésre álló 570 lóerővel és 550 Nm-rel is igazán jót lehet autózni.

Kívülről szemlélve az autót, feltűnhetnek a 20 colos keréktárcsák, a szénszálas elemek, illetve az alumínium tükörházak is. A különleges kivitel meghatározott színkombinációkkal választható: a Mugello kék fényezéshez pasztell ezüst beltéri elemek járnak, az Avus ezüst autók fekete beltéri burkolatait vörös öltések dobják fel, míg a Sonoma zöld kivitelhez ugyancsak fekete, ezúttal szürke kontrasztvarrásos kárpitozás tartozik. Öt darab Spyder Limited Edition készül majd, mindegyiket kékre fényezik.

Az Audi most pasztellnek nevezi az eddig selyemfényűnek hívott ezüstöt

Még a nyáron elkezdődik a széria értékesítése, 60 millió forint körüli indulóárra számítunk (a Coupe akár a fent jelzett küszöb alá is beférhet, a Spyder verzió ára inkább fölötte várható). Jó hír, hogy jövőre sem maradunk keményvonalas sportautó nélkül: az R8 V10 Performance Quattro gyártása tovább folytatódik, esetében árváltozásról sem beszéltek a gyáriak.