Az Audi keményvonalas sportautója, az R8 minden bizonnyal az utolsókat rúgja, legalábbis a fantasztikus, hazánkban (Győrben) gyártott 5,2 literes, V10-es szívómotorral mindenképp – főként a jelenlegi formában, elektromos rásegítés nélkül.
A szigorú károsanyag-kibocsátási normák és a széndioxid-törvények vélhetően rövidesen ellehetetlenítik tehát a négykarikások csúcsmodelljének létezését, ám az R8 V10 még nyugdíjba vonulása előtt eljátszik nekünk egy utolsó hangos dalt, mégpedig nem is akármilyet: a sportautó – a kupé és a roadster változat is – hátsókerékhajtást kapott.
A hátsókerékhajtású R8-as Audikat még élvezetesebb vezetni, mint a drágább Quattro változatokat – galéria
A hátsókerékhajtás nem számít újdonságnak az Audi R8 történelmében, hiszen már az aktuálisan futó generáció ráncfelvarrás előtti változatához is elérhető volt az alap Quattro összkerékhajtáson kívül a ‘szimpla’ hátsókerékhajtás, ám 2017-ben egy 999 darabos limitált szériaként debütált az RWS (Rear Wheel Series, magyarul hátsókerekes sorozat) verzió.
A recept szerencsére nem sokat változott, vagyis műszaki megoldásait és adatait tekintve pont azt tudja az új hátsókerekes R8, mint a facelift előtti RWS, ám ezúttal nem kell attól félni, hogy lemaradunk a korlátozott szériáról, az Audi ugyanis nem limitálja az új hátsókerékhajtású R8-at. Az egyszerűbb hajtásképletet csak néhány apró optikai változtatás jelzi, de az utastér előtti kis ‘RWD’ plakett egyértelműen utal arra, hogy az olcsóbb és egyben izgalmasabb R8-as Audiban ülünk.
A Spyder változatban fokozottan ki lehet élvezni a V10-es motor csodálatos énekét – galéria
A motortérben továbbra is az autópiac egyik utolsó szívó V10-esét találjuk, amely ezúttal 540 lóerővel és 540 Nm-es csúcsnyomatékkal áll a pilóta rendelkezésére – a belépő összkerekes R8 30 lóerővel izmosabb, de a hiányzó ménesért bőven kárpótol a hátsókékhajtás öröme, amit a szériában járó önzáró hátsó (sperr)differenciálmű fokoz tovább. A boldogságot már csak egy manuális váltóval lehetne tovább fokozni, de erről sajnos hiába álmodozunk.
Az 5,2 literes egység egy hétfokozatú, duplakuplungos automataváltón keresztül juttatja el az erőt a hátsó kerekekhez, a kupét 3,7, a nyitható vászontetős Spydert pedig 3,8 szekundum alatt felgyorsítva álló helyzetből 0-ról 100 km/h-ra – ezek egyébként 2 tizedes ‘romlást’ jelentenek az összkerékhajtású verziókhoz képest, de ennek sincs semmi jelentősége, az élményt ugyanis nem tizedmásodpercekben mérik. A végsebesség 320/318 km/h.
Belül egy kis RWD plakett utal a hátsókerékhajtásra – galéria
A gyorsulás tehát egy hajszálnyival rosszabb lett, összességében mégis élvezetesebb az alapváltozat, köszönhetően például a 65 (a Spyder esetében 55) kilós fogyókúrának is, ami az összkerékhajtáshoz szükséges alkatrészek elhagyásának köszönhető. A kupé így egyébként 1595 (Spyder: 1695) kilogrammot nyom a mérlegen. Az autót természetesen át is hangolták a hátsókerékhajtás kedvéért, aminek köszönhetően az Audi szerint gyönyörűen lehet irányítani a hátsóját. A játékot a menetstabilizáló rendszer Sport módja is segíti.
Az Audi különben RWS helyett immár RWD utónévvel látta el a ‘faros’ R8-at, amivel kapcsolatban további jó hír, hogy Németországban nem kevesebb, mint 22 ezer euróval, vagyis több, mint 7 millió forinttal alacsonyabb áron kaparintható meg, mint a belépő összkerekes R8 – ez azt jelenti, hogy hazánkban a Coupé esetében 50, míg a Spydernél 55 millió forint körüli indulóárra számíthatunk.
Nem csak mókásabb, jóval olcsóbb is az R8 RWD a 30 lóerővel izmosabb Quattro kivitelnél: árelőnye több, mint 7 millió forint...

