
A vadonatúj Honda CR-V már több fronton is kiszivárgott, beleértve a kínai hatóságoknak köszönhető fotókat és a formatervezési mintákat is. Ezúttal közvetlenül a Hondától kaptunk egy fotót, amely olyan szempontból mutatja be a még nyáron bemutatkozó újdonságot, ahogyan eddig még nem láttuk – a japánok ezúttal az utastérről osztottak meg egy képet velünk.
A Honda azt is elárulta, hogy július 12-én újabb részletekkel érkeznek majd, és még idén teljesen leleplezik majd az autót. Mostanra azonban úgy érezhetjük, hogy szinte mindent tudunk az újdonságról, hiszen a kiszivárgott külső megjelenés után immár a műszerfalat is megcsodálhatjuk, ami természetesen nem hozott meglepetést: gyakorlatilag egy az egyben a Civic letisztult megoldásait kapjuk a digitális műszeregységgel, az optikailag ügyesen egybeolvadó légbeömlőkkel és a középkonzol tetején csücsülő multimédiás képernyővel.
Gyári ízelítőket is kaptunk már a külcsínről
Persze néhány részlet, így például a váltó-előválasztó körüli rész, vagy éppen az ajtóbetétek eltérnek, de ezek az autó felépítéséből is fakadnak. A külcsín tekintetében dinamikusabb formákat kapó, és minden valószínűség szerint az elődjénél valamivel nagyobb méretekkel rendelkező CR-V Európába kizárólag hibrid hajtáslánccal érkezik majd, és nem csodálkoznánk, ha ezen a téren is közösködne a Civic-kel – és ezzel együtt az előddel.
Mutatós lesz az új CR-V
Persze az sem kizárt, hogy a japánok feljebb tornázzák majd a teljesítményt, ami nem árthat, hiszen egy méretes autóról beszélünk, amely minden bizonnyal akár hétszemélyes kivitelben is elérhető lesz. Mindenesetre júliusban újabb részletekre derülhet majd fény, ám addig is maradnak az ízelítők.
