
A Volkswagen konszern márkái már sok-sok éve használják ugyanazokat az alapokat, és bár egyes kategóriákban azért igyekeznek eltérő modellekkel előrukkolni, számtalan hasonló méretű és képességű típust vonultatnak fel. Nem lesz ez másként az elektromos jövőben sem, a konszern húzómárkái – és itt rá kell világítanunk arra, hogy a Seat jövője a Cupra megszületésével bizony igen kétséges, hiszen ezúttal sem került elő a spanyol gyártó neve –, a Volkswagen, a Cupra és a Škoda pedig most egyszerre mutatták meg, hogy mire számíthatunk belépő villanyos modelljeik formáját tekintve.
Természetesen csak néhány egyszerű rajzot osztottak meg velünk a gyáriak, de ezeken is jól látszik, hogy melyik márka milyen irányba indul majd el. Kezdjük talán a Volkswagennel, amely a Cuprával és a Škodával ellentétben nem csak egy sziluettet mutatott, hanem a fényszórók formáját is előrevetítette. Ezt pedig akár a korábbi hírek hivatalos megerősítésének is vehetjük: úgy látszik, valóban elvetették a korábbi ID.Life formáit, és egy a már meglévő ID palettához jobban igazodó formát választottak – a retró helyett tehát maradtak a modern, aerodinamikus vonalaknál.
A Cupra nem okozott nagy meglepetést
A Cupra már kevésbé okozott meglepetést, hiszen ők maradtak a korábban beígért UrbanRebel koncepció által előrevetített éles, dinamikus formáknál. Persze a sorozatgyártású verzió öt ajtót kap majd, de így is kétségtelenül a hármas legsportosabb tagja lesz, és azon sem csodálkoznánk, ha ő egyedüliként egy izmosabb hajtásláncot is kapna. Érdekesség egyébként, hogy korábban ugyanezt a skiccet már megmutatták, de akkor még Seat néven futott, ami nem feltétlenül jó jel a spanyol márka szempontjából – Spanyolország ugyanakkor nem lehet elkeseredve, hiszen mindhárom modell ott készül majd, ahol egy vadonatúj akkumulátorgyárat is létesít a konszern.
A Škoda ellenben okozott némi meglepetést, noha korábban egy ízelítő képében már megmutatták, hogy a jövőben egy teljesen új formanyelvvel rukkolnak majd elő, amely valószínűleg a villanyos modellek sajátja lesz – nem maradnak tehát az Enyaq-kal megkezdett, palettába beolvadó formavilágnál. Az új vonások szögletesek lesznek, és a Škoda kisautója mintha crossoveres vonásokat is kapott volna. Ez persze nem csoda, hiszen a csehek korábban elárulták, hogy bár ők is készülnek elektromos kisautóval, de máshonnan közelítik majd meg a méretkategóriát.
Modern Solid névre hallgat majd az új, szögletesebb formanyelv
Ahogy említettem, a három újdonság Spanyolországban készül majd, ahol Saguntóban egy új akkumulátorgyár is épül, 40 GWh-s éves kapacitással, karbonsemleges működéssel (kizárólag megújuló energiát használnak majd) és 3000 alkalmazottal. Az építkezés 2023 első negyedévében kezdődik majd. A konszern egyébként összesen 10 milliárd eurót – forintban inkább le se írjuk – fektet be Spanyolországban.
