
A Lamborghini Aventador még az idei évben modellfrissítést kap, amelyről már a gyártó is megerősített minket két ízelítő részletfotó társaságában. Az olasz sportautó-márka beszálló modellje még élesebb és fókuszáltabb lesz, ráadásul a V10-es szívómotorja is megmarad.
Az új, áthangolt formaterv az aerodinamikára is áldásos hatással lesz – a kialakításnál felhasználták a versenypálya-központú Performante változat készítésénél szerzett tapasztalatokat is. A hátsó- és összkerékhajtással is elérhető modellek 5,2 literes V10-es szívómotorja erősebb is lesz, a hírek szerint előbbi esetében 590, míg utóbbinál (a plusz tömeget és ellenállást kompenzálandó) 620 lóerővel számolhatunk.

Belül jelentős modernizálás várható egy nagy érintőképernyővel a főszerepben, amely számos nyomógombbal is leszámol. A futómű és a kisebb részletek finomhangolása is garantált, ezzel együtt azonban az árak is emelkedhetnek némileg, igaz, ez sem a potenciális vásárlókat, sem pedig az eladások terén szárnyaló márkát sem érinti majd nagyon negatívan. Jó hír, hogy többek között a frissített Huracán is rendelhető már Magyarországon is, és milyen szép lenne, ha a beszálló Lamborghini hazai premierjét már az új szalonban ünnepelhetnénk, ahogyan az a Bentley és az új Continental GTC esetében történt. A hátsókerékhajtású, 580 lóerős Lamborghini alapára egyébként jelenleg 70 millió forint környékén kezdődik.
