A James Bond filmek és a Land Rover kapcsolata az angol szál okán magától értetődő. A 007-es titkosügynöknek már többször is volt dolga a márka autóival – olykor saját maga, olykor pedig éppen az ellen használta azokat. Szeptemberben éppen a 25. James Bond film kerül majd a mozikba ’Nincs idő meghalni’ címmel, amelyben az új Defender is szerepet kapott, és ennek örömére a Land Rover piacra is dobott egy mindössze 300 példányban limitált különkiadást, mely természetesen egyedi kiegészítőkkel és a filmben szereplő modellek konfigurációjával lesz elérhető.

A fekete autókat általában komornak tituláljuk, de a Defender V8 Bond Edition minden részletre kiterjedő feketesége egészen elképesztő összképet fest – mintha egy igazi szörnyeteggel lenne dolgunk. A SV Bespoke részleg szakemberei még a hátsó fénytestek színét is elvették, de az első lámpatestek is be vannak sötétítve, az ablakokról már nem is beszélve. Az egyetlen, és így igen látványos kontrasztot adó színt a kék első féktárcsák jelenítik meg. A Defender embléma mellé jutott egy 007 jelzés is, amely több helyen is feltűnik az autón.

Még a hátsó lámpák is koromfeketék - galéria

Ugyan teljes képet az utastérről nem kaptunk, de belül is minden koromfeketének tűnik – itt szerintünk elfért volna néhány látványos kék kontrasztelem, például a varrások képében. Az utastérben is számos olyan egyedi részlettel találkozhatunk, a megvilágított ‘Defender 007’ küszöbdíszlécektől kezdve az ösztönösen kezelhető Pivi Pro szórakoztató rendszer érintőképernyőjén rendszerindításkor megjelenő, exkluzív animációig, amelyek a Land Rover és a James Bond franchise közötti, régóta fennálló együttműködés előtt tisztelegnek.

Éjjel az egyedi ‘007’ grafikájú talajmegvilágító lámpa teremt különleges hangulatot. A világszerte mindössze 300 példányban elérhető Defender V8 Bond Edition utasterében lézergravírozás hirdeti, hogy az autó a limitált széria része. A 300 példány egyike már gazdára is talált Magyarországon.

Szívesen láttunk volna kék kontrasztvarrást - galéria

A közelmúltban bemutatott Defender V8-ra épülő Bond Edition 5,0 literes, V8-as kompresszoros benzinmotorja 525 lóerőt és 625 Nm forgatónyomatékot küld a kerekek felé a nyolcfokozatú automata sebességváltón keresztül. A Defender V8 90 álló helyzetből 5,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig 240 km/óra.

A legújabb ’Nincs idő meghalni’ című James Bond mozi legizgalmasabb jeleneteiben nem csak a Defendereknek jut szerep: a kalandból két Range Rover Sport SVR is kiveszi a részét. A 2021. szeptember 30-tól látható filmben egy Range Rover Classic és egy Land Rover Series III is megjelenik. A rövidebb 90-es és hosszabb 110-es verzióban is elérhető limitált széria áráról nem tudni, de bizonyára megkérik az árát az angolok, hiszen mindössze 300 darab készül belőlük.