A Toyota Yaris aktuális generációja kiváltképp fontos modell a gyártó palettáján: míg a rajongók számára a rali világába elkalauzoló, extrém koncepcióként ébredő GR Yaris hagyott mély nyomot, az eladási számokba a 25 éve piacon lévő modell polgári verziójának szépen alakuló mutatói számítanak bele. A 10 millió eladott autó felett járó Yaris idén megújul, ráadásul a kozmetika helyett a hangsúly ezúttal a műszaki megoldásokra került.
A ráncfelvarrást követően viszont adott helyen kapitulál a Toyota, hiszen az Egyesült Államokban a testvérmodell Mazda2-vel párhuzamosan befejeződik a kisautó forgalmazása. A 2023-as modellvariáns esetében a Hybrid 130 néven érkező új hajtás a legfontosabb pont, amely az eddig 115 lóerős összteljesítménnyel forgalmazott benzin-elektromos verzió mellett lép elő a motorkínálat csúcsára, így a Yaris immár kétféle hibrid hajtáslánccal lesz elérhető.
Belül is fontos újdonságokat hozott a frissülés
Az 1,5 literes, szívó háromhengeres maradt a motorháztető alatt, azonban a 130-as modell továbbfejlesztett vezérlőszoftverrel és erősebb elektromos egységgel izmosodott fel. A combosabb hajtáslánc így 130 lóerőt és 185 Nm-t tud, ami szignifikáns előrelépés a 115 lóerő és a 141 Nm tudású erőforráshoz képest. A Toyota elmondása szerint az új hibrid modell lényegesen rugalmasabb, a 80-120 km/h-s gyorsulás például 7,5 szekundum alatt megvan, míg a 0-100 9,2 másodpercre csökkent.
Az erőteljesebb hajtás persze szomjasabb is, de a gyártó szerint még mindig kategóriaelső a Yaris csúcsváltozatának kibocsátása (96-116 g/km CO2). Noha a Hybrid 115 és a Hybrid 130 továbbra is párhuzamosan elérhető lesz, a Premiere Edition és a GR Sport felszereltség csak az új, erősebb modellváltozathoz lesz választható. Előbbi a Yaris kínálat csúcsát képezi, míg utóbbi inkább a dinamizmusra fókuszál.
Kívül alig változott valami, de a 130 lovas hibrid érkezését üdvözöljük
A Toyota fejlesztette az alapfelszereltséget képező aktív és passzív biztonsági csomagot, amely immáron a Toyota T-Mate nevet viseli. Az ütközésmegelőző rendszer most már a motorkerékpárokat is érzékeli az autók, gyalogosok és kerékpárosok mellett. Az asszisztensek, amennyiben a Yaris előtt másik autó megy, nem engedik hirtelen gyorsítani a sofőrt az ütközés megelőzése végett. Az új vészhelyzeti megállás segítő óvatosan megállítja az autót, ha autópályán haladva tétlen vezetői magatartást detektál. A frissített Safety Sense biztonsági csomag pedig most már vezetéknélküli frissítést is tud.
Az új Yaris is megkapta a gyártó friss infotainment rendszerét, amelyhez friss, személyre szabható vetített óracsoport is jár, persze eltérő megjelenítési formákkal. A vetített óracsoport képernyő mérete a felszereltségi szinttől: az alapot a 7 colos kijelző jelenti, míg magasabb szintekhez 12,3 hüvelyk képátlójú érintőpanel jár. Az infotainment esetében 9 és 10,5 colos modulok állnak rendelkezésre.
Immáron adott a vezetéknélküli Apple Carplay és az Android Auto is. A Yaris modell életében először jár az autóhoz teljesen digitális okos kulcs, amely ráadásul az Apple vagy Android telefonokhoz is hozzáadható, ráadásul távolról is elérhetővé válik így számos funkció.
Noha külső tekintetében finom, szinte alig észrevehető megújuláson ment át most a Yaris, az új, erősebb hibrid hajtás és a műszerfal evolúciója, valamint a számos műszaki újdonság miatt a modell iránt érdeklődőknek mindenképp érdemes a júniustól már rendelhető ráncfelvarrott példányokra várni.


