Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Tavaly év végén mutatkozott be a Volvo vadonatúj büszkesége, az S90, amelyet azóta már kombi testvére, a V90 is követett. Bár a hazai Volvo kereskedésekbe csak nyáron fognak megérkezni az újdonságok, a magyar importőrnek hála a Genfi Autószalon után már hazánkban is megcsodálhattuk közelről a svédek két legfrissebb modelljét. Mi pedig kapva kaptunk az alkalmon, hogy a svájci seregszemle után ismét megvizsgálhassuk közelebbről őket – igaz, sajnos ezúttal is csak álló helyzetben.

Már a lepel alatt is jól mutattak - galériaAz S90/V90 páros a Volvo hazai képviseletének Váci úti központjában várt minket – illetve várja az érdeklődőket is a hétvégén –, és bizony ezúttal sem okoztak csalódást az autók. A prémiumhangulat sugárzik az újdonságokból, akárcsak az alapokat adó nagytestvérből, az XC90-ből. Már a lepel alatt is igazi arisztokraták, miközben úgy tudnak elismerést kiváltani minden szemlélődőből, hogy közben nem hivalkodnak. A formaterv persze ízlés kérdése – nyilván az újdonságok sem tudnak mindenkinek tetszeni, de még nem igazán találkoztam olyan emberrel, akiből kifejezetten rosszallást váltott volna ki a Volvo új formanyelve.

Az S90/V90 típusjelzés sokaknak még mindig furcsán hat a jól bevált S80/V70 után, ám a Volvo lépése könnyen megmagyarázható: egyrészt az elődnél méretben, minőségben és árban egyaránt kicsit feljebb kívánja pozícionálni az új szedánt. Másrészt pedig a széria az XC90 SPA nevű variálható platformjára épül, illetve a már-már azonosnak mondható technikai megoldásokon felül kívül-belül egyaránt a luxusterepes formanyelvét viszi tovább, így a 90-es szám a közös vonalra utal. Azért illik halkan megjegyezni, hogy az S90 jelölésnek van hagyománya a Volvónál: a svédek az utolsó frissítés alkalmával így nevezték el a sokáig forgalomban lévő 960-as szériát – és ugyanez igaz a V90-re is, ami akárcsak most, akkor is a kombi változatot takarta.

Hátul teljesen mások - galériaHa már a formáknál tartunk, elöl szinte minden ponton az XC90 stílusa köszön vissza. Az óriási hűtőrácson tenyérnyi Volvo embléma hirdeti büszkén a hovatartozást, az első fényszórók nappali menetfénye pedig a márka friss formanyelvének megfelelően ezúttal is fektetett T-betűket formál, Thor kalapácsára utalva, és könnyen beazonosítható karakterrel ellátva az autót. Érdekesség, hogy bár az egyszerűbb, halogén fényszórós változatok is megkapják ezt a motívumot, ott nem nappali menetfényként, csupán egy króm díszítésként lesznek majd jelen a lámpatestekben.

Immár a méretek is nyilvánosak, és nem meglepő módon az S90 a kategória egyik legnagyobbja lett a maga 4963 mm-es hosszával, 1890 mm-es szélességével és 2941 mm-es tengelytávolságával. A magassága azonban nem kiemelkedő, az 1443 mm-es értéknek köszönhetően igazán komoly kiállással rendelkezik az autó. A V90 egyébként érdekes módon közel 3 centivel rövidebb lett, miközben minden más dimenziójában megegyezik a szedánnal.

560 liternyi csomagot tud elnyelni - galériaA kerékjáratok szintén nagyon nagyok, akár 20 colnál nagyobb átmérőjű kerekeknek is helyet biztosítva. Az arányok egészen érdekesek: a hosszú motorháztetőhöz szintén egészen hosszú utastér társul, a hátsó traktus viszont profilnézetből meglepően kurtára sikeredett. Formai szempontból az S90 farrésze lett a legérdekesebb: a C-betűket idéző hátsó lámpatestek által alapjaiban meghatározott kockaformájú hátsó kissé megosztó és egyértelműen amerikaias, ami nem véletlen: a svédek (egyik) legfontosabb piaca Amerika, ezt a tényt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a modell világpremierjére a januári Detroiti Autószalonon került sor.

A kombi esetében már más a helyzet, hiszen itt a Volvótól megszokott, felfelé kapaszkodó megoldások köszönnek vissza, ugyanakkor az eddig jellemző , szinte függőleges vonalak helyett ezúttal kapott némi lejtést a hátsó. A Volvo a fejlesztés során természetesen az európai igényeket is szem előtt tartotta, azonban az öreg kontinens nem a Volvo szedánok piaca, ugyanis sokkal nagyobb kultusza van itt a német prémiumtriónak.

Erre a képre kattintva az S90 sajtógalériáját láthatják

Minden változaton ott lesz Thor kalapácsaAz utastérre terelve a szót, az S90 és a V90 minőségi beltere a kategóriában teljesen egyedi, hangulatát tekintve egyértelműen az elegancia és a kényelem dominál a sportossággal szemben. A formai összhatás érdekes: talán az enteriőr (is) kissé amerikaias, különlegességét viszont kétségtelenül az jelenti, hogy számos ponton visszaköszön a régi klasszikus Volvók belső dizájnja (pl. a légbeömlőkön), amit kiválóan ötvöztek a tervezők a legmodernebb berendezésekkel, például az óriási kijelzőkkel. Jórészt az XC90-ben megismert formák, anyagok, ülések, kormány, színek, díszbetétek köszönnek vissza, az érintőképernyős központi kezelőfelület pedig egyaránt a luxusterepesből érkezik.

Minden az, aminek látszik - galériaSajnos az S90/V90 páros sem kapott dedikált ’mechanikus’ gombokat legalább a klímazónák hőmérsékletállításához, csupán néhány funkció kezelhető fizikai kapcsolókkal. A helykínálat egyébként a lábtér tekintetében mindkét esetben óriási, és a második sorban lévő székek is rendkívül kényelmesek. Ugyanakkor a fejtér az S90-nél inkább csak 185 centiig kényelmes, azonban erre is megoldást nyújt a V90, mely már minden igényt kielégít. A csomagtartó méreteire is fény derült, ami az S90-nél alapból 500 literre, míg a puttonyos testvérnél 560 literre adódik. Utóbbit azonban egészen 1526 literig bővíthetjük, és egyéb praktikus extrát is kapunk hozzá, mint a csomagtér-elválasztó, vagy éppen a gombnyomásra ledönthető hátsó üléstámlák – de természetesen a szedán esetében is lehetséges a bővítés. Extrákból, szép fabetétekből és finom bőrből nem lesz hiány a felsőkategóriás modellekben, ráadásul minden anyag abból van, aminek látszik, így nem kell kályhaezüstre fényezett műanyagok miatt aggódnunk.

Akárcsak az XC90 esetében, a fejlesztés során a mérnökök keményen dolgoztak a minél hatékonyabb tömegcsökkentésen; a relatíve kismértékű alumíniumhasználat ellenére azt ígérték a gyáriak, hogy a konkurenseknél könnyebb lesz a luxusautó, a nagyszilárdságú acélok révén pedig a merevség nagyon jó. Utóbbit sajnos még nem tudtuk kipróbálni, de a tömegadatok már nyilvánosak, a két testvér pedig motorváltozattól és felszereltségtől függően (persze üresen) körülbelül 1,62 és 1,72 tonna között mozog, amivel főként a magasabb teljesítményszinteken tudnak a konkurensek alá lőni, hiszen a többiek rendszerint többhengeres motorokat használnak a 200 lóerő feletti régiókban, míg a Volvo csakis 2-literes négyhengereseket kínál. A kombi egyébként alig lett nehezebb, mint a szedán testvér.

Ide kattintva a V90 sajtógalériája nyílik meg

Ezt a részt furcsállják a legtöbben - galériaA modern, rendkívül kemény acélok használata a stabil utascellát és ezáltal a remek biztonságot eredményez, ami nem meglepő módon ezúttal is a(z egyik) legfontosabb fejlesztési szempont  volt, és nem felelőtlenség kijelenteni, hogy az XC90-nel egyetemben az új S90 a világ egyik legbiztonságosabb személyautója lesz, aminek asszisztens rendszerei is párjukat ritkítják, de erre kicsit később még visszatérünk.

Ha a hajtásláncok és a technológiai megoldások és érdeklik Önöket, tartsanak velünk a következő oldalon is!