Tesztek

Ziccert hagyna ki egy gyártó, ha csak a hagyományos karosszériaformákat használva építené fel a kínálatát, ez nem vitás. Az SUV-k és crossoverek példátlan térhódítása alaposabb felkavarta az egész autóipart, aminek eredményeképpen ma már kötelező a divatos kategóriába is delegálni legalább 1-2 tagot. A Honda eddig csupán a népszerű CR-V személyében volt jelen a szegmensben, azonban a HR-V visszatérésének létjogosultsága nem volt kérdés.

Stílusos, fiatalos megjelenéső a HR-V - galériaA japánok a HR-V nevet már korábban is használták, egészen pontosan a Honda Logo szupermini platformjára épített modell viselte azt 1998 és 2006 között, azonban akkoriban még nem ért el, nem is érhetett el túl nagy népszerűséget sem elsőkerék-, sem összkerékhajtással. Akkoriban még a komolyabb terepjáró képességeket felvonultató és nagyobb helykínálatot nyújtó CR-V tudta csak elvinni prímet, mára azonban változott a piaci helyzet.

A kisméretű crossoverek családja egyre szélesebb, az Opel Mokka, a Renault Captur, a Suzuki Vitara és a Dacia Duster - hogy csak néhányat említsünk a sok közül - már kellőképpen megalapozta a szegmens népszerűségét, amit a Honda HR-V csak tovább fokozhat. Fokozhat, hiszen több szempontból már első blikkre is megnyerő egyéniség a japánok újdonsága, ami épp ezért hozzájárulhat a márka piaci szerepének visszanyeréséhez. Jelenleg olyan stílust képvisel a Honda, ami szerethető, s kellőképpen elkülönül az eddigi formavilágtól – jött a Jazz, a HR-V, a ráncfelvarrott Civic, visszatért a Type R, és hamarosan még tovább folytatódik a márka reformációja.

Manapság egyre több gyártó próbál vidám, könnyed és szerethető újdonsággal előrukkolni, ami a szürke hétköznapokban sokat dobhat a komor hangulaton. Ilyen a HR-V is, hiszen vidám arcával, üde formáival nem lehet nem barátságban lenni.

Az egyik legjobb visszatérő - galériaA hűtőmaszk a logóval nagy hangsúlyt kapott, miközben a sziluett légies lett. A formák letisztultak, de a markáns élek, a látványos domborulatok sem hiányoznak. A könnyedség érzésében nagy szerepet játszik a már ismert trükk, azaz a hátsó kilincs ablakvonalba való elrejtése.

Noha a tesztmodell fehér színe és az egyszerűbb, mind menetfény mind fényszóró tekintetében hagyományos izzós kialakítás dacára látványos az összhatás, de egy élénk színnel és a ledes világító egységekkel még dögösebbé válik az egész. Divatos, fiatalos, olyan amilyennek lennie kell egy alternatív kategóriában.

Az utastér miatt ugyancsak dicsérhetjük a japán szakembereket, elsősorban a műszerfal okán. A gombtenger eliminálása itt is fő szempont volt, azonban amennyire a PSA-nak nem sikerült teljes értékűen kiváltani mindent, úgy a Honda sokkal jobb megoldást talált ki. A klímakonzolt ezúttal nem integrálták bele az érintőképernyős központi rendszerbe, de fizikai gombok így sincsenek. A klíma érintőgombokkal vezérelhető, méghozzá jól működően, ám amikor a fények kialszanak, csupán egy fényes fekete felületet láthatunk. Letisztultságból jeles.

Tele van jó megoldásokkal - galériaGombok tehát alig vannak, tetszetős részletekből viszont annál több. Az érintős rendszer színvilága több lehetőség közül választható ki, kezelése egyszerű és intuitív. A műszerfal jobb oldalán jópofa módon végighúzódik a szellőzőrostély, s az olyan részletek is fokozzák a látványt, mint a kormány alsó küllőjébe helyezett lyukacsos betét vagy a világító karimájú órák a műszercsoportban. Utóbbi ráadásul többet is tud, hiszen a kilométeróra körüli gyűrű a hatékonyság függvényében színeződik – ha nyomjuk neki, akkor fehéren, ha takarékosak vagyunk, akkor szép zölden világít. Ugyancsak üdítő megoldás az elöl áttört középkonzol, ahol pakolórekeszt alakítottak ki, illetve a pendrive is itt helyezhető be.

Az ülések egyébként jól tömöttek, kellő oldaltartással és az átlagnál jobb kényelemérzettel rendelkeznek. A helykínálat is tisztességes, a kategória átlagát meghaladja valamivel. A csomagtér a pótkerék elhagyásával már 400 liter fölé hízik, még praktikusabbá téve tesztalanyunkat. Noha a CR-V pozíciója összességében nincs veszélyben, azok számára, akik a nagyobb testvért nem engedhetik meg maguknak, a kategória átlagánál tágasabb HR-V remek alternatívát nyújt - akár még kisebb családi modellként is szóba jöhet. Az anyagok minősége ugyanígy korrekt, legfeljebb a kissé keménykés ajtókárpitok szúrnak szemet, de anyagminőségben a kategóriában így is egyedül csak az Opel Mokka van a modell felett.

További izgalmakat a motorház tartogat, ugyanis a Honda – több más japán gyártóhoz hasonlóan – még kitart a szívómotorok mellett. Ezúttal útitársként egy 1,5 literes szívó benzines szegődött mellénk, 130 lóerős maximális teljesítményt és 155 Nm csúcsnyomatékot rendelkezésre bocsátva.

Meglepően kellemes belsőt hoztak össze - galériaA slusszkulcs elfordítását halk alapjárati duruzsolás követi, azonban a négyhengeres erőforrás hangerejével nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Városi üzemben csak a vehemensebb gyorsítások alkalmával szűrődik be kellemetlenül magasabb hang az utastérbe, azonban autópályás üzemben egyértelműen hangos a benzinmotor. Hiába elfogadható a zajszint az autópályán, a négyhengeres orgánuma átszűrődik az összképen és egyértelműen hangját hallatva fárasztóbbá teszi a nagy tempójú utazást.

Mindemellett azonban a karakterisztikája szerethető, vidáman forog, hiszen kell is neki – az alsó fordulatszám-tartományban tapasztalható nyomatékszegénységet forgatva ellensúlyozhatjuk, s ilyenkor szépen is szedi a lábat. Utóbbi tényre kiváló bizonyíték mérésünk, miszerint bőven 10 szekundumon belül futja tesztalanyunk a 0-100-as sprintet. Dinamikája tehát megfelelő, ahogy a fogyasztására sem lehet panaszunk. Városban 6,5-7 litert kér, ahogy autópályán is ugyanennyit, azonban a városon kívüli 90 km/h-s tempót betartva beéri 5 literrel is.

Ebben persze szerepe van a relatíve kis tömegnek is, hiszen tesztalanyunk 1300 kg alatt marad, továbbá a váltó kedvező áttételezése ugyanígy segít. Nem szabad elmennünk amellett sem, hogy a hatfokozatú kézi szerkezet messze a legjobb kapcsolási érzetet nyújtja a szegmensben, egyszerűen élmény vele gangolni, amire persze a kihegyezettebb szívómotor miatt szükség is van a dinamikus haladáshoz.

Sokakat felülmúl, ára is korrekt - galériaA futómű pedig nagyon kellemes kompromisszum a kényelem és a feszesség között. Az elöl MacPherson, hátul csatolt hosszlengőkaros rendszerű felfüggesztés szépen kirugózza még a nagyobb úthibákat is, de ennek ellenére a kanyarokban sem jön zavarba. A kormányzás, így pedig a nagy tempójú egyenesfutás az elektromos rásegítés miatt nem a legközvetlenebb.

Összességében a Honda jó munkát végzett a HR-V újraélesztésével, amely nem örökölte az évekkel ezelőtt kihalt előd bajait. Helyette üde, fiatalos, lendületes autó, amely ráadásul még az árpolitikájával is csábít. Az induló ár 5,6 millió forint, de a tisztességesen felszerelt tesztautó is kijön 6,2-ből, sőt, mi több, a ledes lámpákkal szerelt, navigációval is megfűszerezett csúcsverzió sem kóstál többet 7,1 milliónál. Persze a 120 lóerős dízel is csábítóan hangzik, azonban nem fogyaszt annyival kevesebbet, hogy egyhamar behozza 720.000 Ft-os felárát.

A konkurensek pedig nem tudnak sokkal jobb ajánlatot felmutatni: a Vitara és a Duster messze nem üti meg a Honda minőségi színvonalát, a Mokka pedig más egyéniség, nagyjából hasonló áron, turbómotorral. A Renault Captur valamivel olcsóbb, ám szűkebb, kevésbé jól összerakott, tehát a Honda a HR-V személyében roppant versenyképes ajánlatot képez.