Ha Suzuki, akkor Vitara – a hazánkban oly népszerű kis crossover hamarosan modellciklusa végéhez ér, ám a japánok lendülete ettől függetlenül továbbra is kitart. A gyártó legnépszerűbb modellje már messze nem a Swift, a klasszikus kisautók kihalásával párhuzamosan az emelt, divatos Vitara vitte tovább a stafétát. A nemsokára leköszönő hobbiterepes ezúttal csúcsfelszereltséggel vendégeskedett nálunk.
Korosnak koros tesztalanyunk, ehhez kétség sem fér, hiszen a nagyobb ráncfelvarrás óta is eltelt már 3 év, így lényegi újdonságot nem érdemes keresgélnünk rajta. A Vitara célja továbbra is egyértelmű, azaz ciklusa végén is a Suzuki elérhető árú, korrekt családi modellt kíván nyújtani általa a vevőknek.
A kétszínű fényezés még mindig jól áll neki
Ennek megfelelően a felhasznált anyagok minősége és az általános összeszerelési minőség/funkciók is inkább az elérhető árkategóriát tükrözik. Ebben a szegmensben egyértelműen jól szerepel az autó, és továbbra is szimpatikus csomagot kapunk személyében, ám korát egyre nehezebben leplezi az aktuális generáció.
Bár keseregni nincs okunk, hiszen a napokban bemutatott SX4 S-Cross példája is mutatja, hogy a Suzuki sem kívánja tovább odázni az elkerülhetetlen modellváltásokat. Érdekes, hogy a japánoknál eléggé összeértek a modellek, gyakorlatilag olyannyira egyszere pörögnek a modellciklusok, hogy a teljes paletta megújulása rövid idő alatt be fok következni az S-Cross bemutatását követően.
A teljesen felszerelt modellváltozat már a 10 milliót karcolja listaáron
Tesztalanyunkra visszatérve azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy a korábbi frissítések alkalmával sem vitték túlzásba a Vitara átrajzolását, hiszen már alapesetben is vagány SUV-val állhattunk szemben, amit továbbra is szeretnek a vásárlók. A kötelező módosítások azért nem maradhattak el az idők során: apróbb formai változtatások mellett a már említett első lámpatestek teszik felismerhetővé a legújabb Vitara szériát, emellett pedig technikai fronton történt némi frissítés.
A 4x4-es, a gyáriak olvasatában AllGrip fantázianéven ismert hajtásrendszer ugyan szerepelt a repertoárban, azonban a célközönség aligha viszi majd terepre a modellt, leginkább az olyan helyen élők számára lehet fontos az opció, ahol télen problémás a tapadás vagy ritkább az út takarítása.
Méretéhez képest tágas, a panoráma tetővel pedig világos és otthonosabb az utastér
Fontos persze, hogy mindemellett a Suzuki palettájáról nem hiányozhatnak az asszisztensek: a japánok sávtartó segédet, távolságtartó tempomatot, ráfutásgátlót és keresztirányú forgalomfigyelést adnak a csomagban. Noha ezek az extrák alkalmazása ebben a szegmensben dicséretes, érdemes megjegyezni, hogy tudásuk nagyjából a konkurensek egy generációval korábbi kompetenciájának felel meg, s ma már nem kirívó mindezek alkalmazása
A Vitara egyik erőssége minden kétséget kizáróan a külleme. Az éles kontúrok, a szögletes formák 'mokány' jelleget kölcsönöznek az autónak, az összhatás divatos, határozott, amire a látványosan kitolt, függőlegesen futó menetfények csak rátesznek egy lapáttal, az új fényszóróban helyet érdemlő LED csík pedig ugyancsak fokozza a vizuális élményt és frissességet, ahogy az ugyancsak diódás tompított és távolsági fények.
Hamarosan jön a váltás, de addig is igyekszik az aktuális modell a toppon maradni
A lendület kicsit elfogyott, amikor a tervezők az autó hátuljáig elértek, épp ezért a far már kissé fantáziátlanra jött össze. Szigorú tekintet, klasszikus osztású karosszéria és a két árnyalatból összetevődő színkombinációknak köszönhetően még feltűnőbb megjelenés – ezt tudja a Vitara. Illetve nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a hasmagasság és az első-hátsó terepszögek már látványra is sejtetik, hogy bizonyos mértékig tényleg képes terepezni az autó, azonban a sérülékeny műanyag elemek miatt vad erdőjárásra már nem merészkednénk vele.
A jellegzetes sarkos forma a menő stílus mellett másra is jó: tágasságát tekintve a Vitara külső méreteihez képest meglepő, az első-hátsó lábtér kifejezetten tisztességes, a magasan húzódó tető miatt pedig a nagyra nőtt utasoknak sincs izgulnivalójuk, s még széltében sem szűk az autó. A csomagtér mérete a kategóriát tekintve átlagos, de összességében jól kihasználható teret kapunk. Ha tágasabb hátsó kell, arra ott van házon belül hasonló ár-érték aránnyal az SX4, igaz, formailag ő más úton jár.
Minden van, az ergonómia is a helyén, de már ráférne a frissítés
Az ülések kárpitozásának mintája szép, ráadásul kényelmesek is, a puha matériából pedig még az ajtókárpitra is jutott. A korábbi frissítés során a műszerfal felső része is kapott puha burkolatot, de a vékony ajtók például azért szemléltetik, hogy a szegmens kedvezőbb árú autójával van dolgunk.
Maga a műszerfal egyébként ergonomikus, és mind használatára, mind pedig kialakítására az egyszerűség a jellemző. A baloldali nyomógombok ezt az érzetet sugározzák, ahogy az egyzónás klíma vezérlője és maga a műszercsoport is.
Minden benne van, amit ma egy Vitarába kérni lehet
Az érintőképernyős fedélzeti rendszerbe szintén aligha köthetünk bele, néhol többet gondolkozik ugyan, de logikusan épül fel és praktikus, ráadásképp magyarul 'beszél', és dicsérendő módon az Android Auto, illetve Apple CarPlay támogatás sem maradhatott ki. Mindezek ellenére azonban megérződik, hogy a Vitara már jó pár éve a piacon van, korosságát a belseje tekintetében nem tudják leplezni a szakemberek.
A hibrid technika tekintetében a Suzuki Vitara a márka 48 V-os rendszerével gurul le a sorról, miközben a kisebb modellek számára marad az ISG/SHVS néven elérhető 12 V-os egység. A lemezek alatt ennek megfelelően egy erős indítómotor-generátor lapul, aminek jelenléte a teljesítményt tekintve csekély, a 129 lóerőre fogyott ménest 10 elektromos kW egészíti ki, amely megerősített szíjon keresztül kapcsolódik a főtengelyhez.
A mintás dekorbetét igyekszik feldobni a komorságot odabenn
A 10 kW mellé egyébként 53 Nm társul, az elektromos plusz hatását azonban jóindulatúan is alig érezhetőnek lehet nevezni. Ez persze a turbófeltöltéssel ellátott erőforrás dicsérete is, amely a legutóbbi frissítéskor nyomatékosabb lett: 235 Nm-re emelkedett a rugalmasságot meghatározó érték, ráadásul a hivatalos adatok szerint a csúcsérték kettő- és háromezres fordulat között folyamatosan jelen van.
Az elektromos rendszer jelentősége ezúttal nem hoz valódi hibrid életérzést, ez a „hercehurca” leginkább az áramfelhasználás benzinmotorra háruló terhelésének minimalizálását célozza meg: a fékezéskor eltárolt elektromos energiát menet közben esetenként a hajtásba való besegítésre, valamint a fedélzeti fogyasztók táplálására fordítja a rendszer, így nem kell külön energiát fordítani a generátor áramtermelésére.
Ma már kevés a hat fokozat, még ha ügyesen bánik vele a modell, akkor is
Még egy helyen jelent spórolást a hibridség: visszatápláláskor erősebb motorféket kapunk. A Suzuki hibrid rendszere abban is több egy egyszerű start-stop funkciónál, hogy képes leállítani a még guruló autó motorját: kicsivel 20 km/h-s sebesség alatt kezdődik a spórolás. A kormányszervó és a fékrásegítés folyamatosan elérhető marad – amennyiben a fék felkeményedne (például lejtőn araszoláskor), a motor rögtön újraindul.
A kellemesen morgós hangú, kissé régivágású, de egyébként finoman kapcsolgató hatgangos, bolygóműves automatával szerelt 1,4-es nagyjából átlagos fogyasztást tud felmutatni, ami persze a magas építésmód számlájára írható. Autópályán szó nélkül nyel le legalább 7-7,2 litert, míg városban odafigyelve 6,5-6,7 literrel járhatunk el, a házakat magunk mögött hagyva 5-5,2 literrel kalkulálhatunk.
Hátulról kevésbé izgalmas a Vitara
A különféle körülményekhez alkalmazkodni képes, gombnyomásra a két tengely között zárható nyomatékelosztású, viszkókuplunggal dolgozó AllGrip rendszer nem olcsó, hiszen 740 ezer forintot kell fizetni érte, kedvezőtlen, csúszós útviszonyok között viszont aranyat ér. Azonban tekintettel arra, hogy a könnyű Vitara egyszerű fronthajtással is ügyesen mozog, az AllGrip csak azoknak ajánlott, akiknek tényleg szükségük van a négy hajtott kerékre és gyakran ki tudják használni előnyeit, a 740 ezer forintos felár ugyanis százalékosan rengeteg (közel 15%), ráadásul – a kicsit szerényebb menetteljesítmények mellett – nyilván magasabb fogyasztással is kell számolni, így kompromisszummal jár.
Egészen kellemes futóművet tett az autó alá a Suzuki, a Vitara ugyanis a viszonylagos magassága ellenére is jól, stabilan kanyarodik, miközben a szériában járó nagy kerekek ellenére a komfortról sem kell lemondanunk. A kellemes középutat választó modell ráadásul az összkerékhajtás miatt, főleg sport módban kanyarodik jól, a hátsó hajtást is munkára fogva a szokásosnál mérsékeltebb orrtolás jellemzi. Mindemellé a típusra jellemző, kissé érzéketlen kormányzás jár. Extrák terén jól állunk, amit ebben a szegmensben elvárhatunk, az szerepel a listán, az automata váltó felára pedig 600.000 Ft.
Magabiztos tekintet, stabil tudás
Extrák terén jól állunk, amit ebben a szegmensben elvárhatunk, az szerepel a listán, az összkerékhajtás felára pedig a korábbiakkal (0.6 mFt) szemben 740.000 Ft-ra emelkedett. Összességében tehát érdekes szituációval állunk szemben: a Vitara méretével, tágasságával, praktikumával hódít, ahogy erejével is, azonban ezzel szemben kidolgozása mindinkább középszerű és korossága is egyre szembetűnőbb.
A Suzuki a tesztelt csomagért, azaz a fullos, összkerekes, panorámatetős, kétszínű Vitaráért 9,67 milliót kér, amit meghirdetett kedvezmény mérsékel 8,6 millió forintra. Sokat nem javul a helyzet ha konkurencia háza táján is körülnézünk, noha az ellenlábasok közt nem igazán találnk 4x4 modellt. A normaszintnek megfelelő GL+ felszereltséggel további 600 ezer forintot faraghatunk a vételárból,így már kerek 8 milliónál járunk, mínusz a kedvezmény.
Korrekt tudást nyújt a Vitara, de már eljárt felette az idő
A jóval kisebb és csupán elsőkerekes Mazda CX-3 például a Vitaránál magasabb szintet képvisel, ennek megfelelően náluk a ceruza jóval is vastagabban fog, mi több, az ugyancsak elsőkerekes Hyundai Kona is hasonló cipőben jár, ráadásul a Suzuki az árkedvezményekkel valóban csábító ajánlat lehet. De az Opel Crossland vagy a Mokka például 130 lóerős turbómotorral hasonló áron modernebb műszaki tartalmat ad, noha esetükben sincs összkerékhajtás. A Dacia Duster is jó választásnak tűnik, újabb modell, összkerékhajtás pedig a remek, 150 lovas 1,33 literes benzines turbómotor is elérhető, csúcsfelszereltséggel mindössze 7 millióért. Konkurencia lehet még házon belül az új SX4 S-Cross, amely kicsit többért még tágasabb utasteret nyújt, modernebb külső-belsővel egyetemben.
Néhány szóban
A Suzuki továbbra is jó ár/érték aránnyal teszi vonzóvá a Vitarát, amely itthon még mindig népszerű a vásárlók körében. Ezúttal a combos, erejéből a legutóbbi frissítéskor cseppet vesztett és a palettán már egyedülálló 1,4-es turbómotorral járt nálunk, ami a hibrid segítségnek köszönhetően barátságosabb étvággyal kecsegtet, még automataváltó választása esetén is. Noha vannak az öregségét leplezni nem tudó részletei, összességében mégis tágas, praktikus és a mindennapokban jól használható autónak bizonyul a Vitara, továbbra is persze. Egyébként a meghirdetett kedvezményekkel túlzás nélkül vonzó ajánlatot ad a Suzuki, korrekt minőséggel.
Előnyök: Továbbra is jó ár-érték arány; Mutatós külső; GL+ esetén is bőséges extralista; Jó minőség; Dinamikus turbómotor, Tágas utastér
Hátrányok: A futómű átviszi a karosszériára a vibrációkat; Dráguló összkerékhajtás és felszereltségek; A nagyobb és újabb SX4 S-Cross ár-érték arányban még jobb

