Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A megújult Suzuki Swift nemrég járt szerkesztőségünknél, és sajnos le kellett vonnunk a következtetést, miszerint a Swift immáron nem lesz a kispénzűek autója. Az ár megduzzadása egyrészt a jobb minőségnek tudható be, másrészt az alapfelszereltség tartalma is megnövekedett. A Suzukinál az így keletkezett űr betömését pedig a megújult Altóra bízták, mely az egyik legolcsóbb autó a magyarországi piacon. Nézzük, hogyan teljesített egy hetes tesztünk alatt!

Elsőként leszögezném, hogy a kis kutyaképű jószágot rengetegen megbámulták, megmosolyogták. Ez szerencsére nem a kedvesen bumfordi formának tudható be, hanem inkább a meglehetősen feminin, rózsaszín metálfényben pompázó lemezeknek.

Kicsit (dehogy kicsit, inkább rettentően) feszélyezve éreztem magam az első kilométerek megtétele alatt, de hát mely normális beállítottságú férfiember ne érezne ugyanígy egy „pink” csodában? Azonban hamar legyőztem a színből következő érzéseket, így szemlélve a külső idomokat már nem is olyan veszélyes a helyzet.

Bumfordi, pufók, ám vidám kutyaképével bámul ránk az Alto, de aztán oldalt és hátul már elfogyott a fantázia és nem találkozunk semmilyen extrém formai megoldással, viszont a hátsó rész is egész pofásra sikeredett. Bár aprók a kerekek, főleg a felfújt lemezek alá dugva, a mérnökök elég jól a karosszéria sarkaiba tolták őket, így mondhatjuk, hogy kellemes összképpel szembesülünk. Ráadásul nem is akármilyen kerekeket kapunk, alapáron jár az autóhoz a 14 colos könnyűfém garnitúra, ami mögött elöl tárcsa, hátul dobfék pislog. Visszatérve, a formával tehát semmi gond nincs, emellett egész jól beláthatóak az autó sarkai.

A formák rendben vannak, az anyagok kevésbéBelül már árnyaltabb a helyzet, habár a szemle során végig ott kell lebegjen gondolataink közt a vételár is, különben nem ítélkezhetnénk korrekt módon. Elöl a helykínálatot nem érheti panasz, de az ülés kaphat fekete pontot, ugyanis annak magassága meglepő módon nem állítható. Ennek ellenére a jó vezetési pozíció könnyen megtalálható, a külső tükrök beállítását viccesen felfelé álló karra bízták a japánok, míg a belső visszapillantó tapogatásakor kiderül, hogy a hátulról érkező fényágyúk okozta vakítást mellőző felpattintós funkciót bizony kispórolták innen.

Kispórolták, ahogyan a kapaszkodókat is, a napellenzők közül pedig csupán a vezető oldalán levőben találunk sminktükröt, azt is megvilágítás híján. Egy kis „mécses” nyugodtan elfért volna ide, főként a vásárlóközönséget (hölgyek) ismerve.

Folytassuk a centiméterek és köbméterek boncolgatásával! Jómagam 179 centis magasságával az átlagos sofőrök közé sorolandó vagyok, magam mögé beülve bizony már érezhető, hogy a 3,5 méteres hosszból túl nagy csodát kihozni nem lehet, elférni elfértem, viszont fejem búbja már a tetőt karcolta. Ellenben a gyerkőcöknek, esetleg tinédzser korú srácainknak elegendő lehet a helykínálat.

Az igazi meglepetés a csomagtartó kinyitásával tárul elénk. 129 liter. Odavágós adat, persze negatív értelemben, ugyanis tényleg eszméletlen pici. Élelmes egyetemistaként a sporttáskám és a notebookom mellé mindig egy nagyobb szatyornyi házi kosztot csomagolok magamnak a hétvégén, ez a három pakk éppen kitöltötte az említett 129 literes teret, tehát egy közepes méretű bevásárlás már-már kifoghat az Altón, bár ekkor nyugodtan használhatjuk a hátsó üléssort is csomagtartóként.

Az ülések vidám mintázata visszafogott, tetszetősAz utastér anyagai természetesen az árcédula alapján várt roppant alacsony szintet képviselik, fröccsöntött elemek fogadnak mindenütt, hol kisebbek, hol nagyobbak (a hátsó ajtót például egyetlen darab műanyag borítja). Sajnos az összeszerelési minőség sem segít ezen a tényen, többfelé találkozunk nem kívánatos illesztési hézagokkal. Öröm az ürömben, hogy a gyatra anyagok és a pontatlan összeszerelés ellenére még rosszabb úton sem tapasztaltam zörgést, nyiszogást, ami igazi vadászterületén, a városban kifejezetten előnyére válik, ugyanis Budapest útjain nem sok autó beltere marad csöndben.

A műszerfal is az egyszerűség jegyében készült, a középkonzol kőkemény műanyagjába szerencsére vájtak néhány használható tárolórekeszt – az egyik még kellemes vörös megvilágítást is kapott alulról –, és a kesztyűtartót helyettesítő vágat is igazán praktikus részlet, egyszerűen csak bedobálhatjuk a holminkat a nagy sietségben. Az anyósülés oldaláról a vezetőjére nyargalva a műszeregységgel találjuk magunkat szemben, ami kimerül mindösszesen egy kilométerórában és a benne ülő folyadékkristályos kijelzőben, mely az üzemanyagszinten túl a megtett km-eket, valamint két további mérhető távolságot képes számon tartani. Egyszerű, igaz, de inkább olyan aranyosan, kedvesen, hogy csajosan mondjam, édi-bédi.

Idejemúlt, de működésével nincs gondA kormány sajnos körben, igaz minimálisan, de végig sorjás, és pontosan abból a fajta "rücsis" műanyagból készült, melyet megtapintva végigfut a hátunkon a hideg; nem szép megoldás, de megszokható. Mögötte 15-20 éves Mazdák és Hondák bajuszkapcsolóit idéző karokat találunk, ennek ellenére semmi gond nincs velük, jól teszik dolgukat és szerencsére nincs az a „hamar szétesik” érzés bennük. A középkonzolt végigvizslatva ugyanezt a következtetést vonhatjuk le, a kezelőszervek a régebbi japán típusokéra emlékeztetnek, de működésük kifogástalan. Viszont a fejegységgel nem békéltem meg a teszthét alatt, a két hangszóró egyfelől dobozhangon szólal meg, másfelől a CD-t is elnyelő eszköz rádióhallgatásra is éppen csak alkalmasnak bizonyult, kicsit idegesítő momentum volt, mikor a pesti dugóban ülve jó pár alkalommal besistergett, recsegett több ismert adó - ilyet még egy autóban sem sikerült tapasztalnom.

A 998 köbcentis háromhengerest beindítva azonban a kisebb negatívumok elnyomódni látszanak. A Suzukitól megszokott, pörgős egységet kapunk, mely vidáman kerepel, élvezi ha forgatják, amihez ráadásként a rövid áttételezésű ötsebességes váltó is kiválóan asszisztál. Kapcsolhatóságával nincs gond, és hál’ Istennek nem is lötyögős. Visszatérve az erőforrásra: a 68 lóerő bár kevésnek hangzik, a 855 kilós testet könnyedén mozgatja, és hiába tűnik el 100 km/h felett az erő, az alatt kifejezetten fürge. És ami nagyon korrekt, az a fogyasztás. Még sok dugózással és sztrádázással is körítve, nem kímélve alig 6,5 litert gurított le a torkán, a normakörön pedig csupán 4,8 litert kért száz kilométerre, ez igazán dicséretes adat.

Fürge és takarékos, ellenben hangosA literes háromhengeresnek nagyon szigorúan véve is csak két rossz tulajdonságát tudom felhozni: az egyik, hogy a gázreakció kicsit lassúnak tűnik, a másik pedig a hangja. Persze hangulatos a vadul csattogó három henger morajlása, azonban zajcsillapításról nem gondoskodtak a megkötött kezű mérnökök, így a jól ismert Barkas hang belül is kiválóan hallatszik. Városi araszoláskor ez még bőven tolerálható, azonban nagyobb sebességnél már kellemetlen. Nyilván nem autópályázásra való a kis rózsaszín törpe, a 130-as tempót szó nélkül tartja, ám ekkor már jóval 70 decibel feletti hangerejével a nemrég tesztre fogott Renault Clio RS sportkipufogójával is versenyre kelhet.

Egyszerű, de nagyszerű, ha már nem tekerhető le

Amiről még nem ejtettem szót, az a kormányzás és a futómű. Előbbi közvetlen, a rásegítés mértéke is megfelelő, illetve utóbbit sem érheti túlságosan nagy panasz. A gyártó szakemberei a keskeny és magas felépítést próbálták ellensúlyozni egy kis feszesség hozzáadásával, ami sikerült is, az oldaldőlés kisebb volt, mint vártam, viszont ebből következően kicsit keményebb, rázósabb is lett az autó, de ez csupán minimálisan zavaró. Hogy összességében mit gondolok az Altóról?

A fejegységgel nem tudtam megbarátkozniA kialakult kép vegyes. Egyértelműen nem olyan vészes az autó, mint azt első látásra gondolnánk. Ami nagyon tetszett benne, hogy rendkívül őszinte darab, nem akarja többnek mutatni magát, nem akar többnek látszani, mint ami. Plusz amint említettem, a vételárat mindig tartsuk a szemünk előtt. 2.299.000 forint. Ennyi az Alto alapára, amiért klímát, elöl elektromos ablakokat, CD-s, MP3-as fejegységet, könnyűfém keréktárcsákat, ABS-t, elektromos szervokormányt kapunk, hogy csak a fontosabbakról ejtsek szót. Ehhez jön a majdnem százezres felárú metálfény, és kész, több extra nem is rendelhető az autóhoz.

A Suzukis katalógusból kiegészítőként került még bele négy gumiszőnyeg, utólagos tolatóradar (nem értem ilyen pici autóba miért) és a felniket vigyázó kerékőr. Ez így, összesen 2.476.088 forint. Akinek ennyi pénze van és autóvásárlásra adja a fejét, jól meg kell gondolnia, hogyan dönt.

Ekkora összegért akár jóféle használtautóban is lehet gondolkodni, de az újak közt is találhatunk korrekt vételt. Mindjárt ott a Dacia Logan, mely jóval tágasabb, és alaposan felszerelve is alig drágább, vagy szóba kerülhet még a Renault Twingo is, mely minőségibb darab, szintén felextrázva nagyjából 200.000-rel többért vihetjük haza.  Ha mindenképp a törpék közül akarunk választani, akkor a Citroën C1 - Peugeot 107 - Toyota Aygo triumvirátusból válogathatunk, szintúgy kicsit drágábban.

Néhány szóban

A Suzuki a magasabb árkategóriába lépett Swift által hagyott űrt próbálja kitölteni a hiperolcsó Altóval, mely részben helytáll, részben elvérzik a próbán. Igaz, valóban nagyon kedvező vételárral bír, azonban ennek hátulütőivel lépten-nyomon találkozunk az autóban. Aki meg tud békélni az Alto negatívumaival, annak ajánljuk, de érdemes szétnézni a piacon, hiszen alig drágábban akár jobb üzletet is köthetünk.

Előnyök: Fürge, takarékos háromhengeres; Vidám formák; Alacsony ár; Klíma alapáron

Hátrányok: Hiányzó hangszigetelés, Aprócska csomagtartó; Rossz műanyagok hada; Alig használható rádió

Alapadatok Futómű Karosszéria Mérések Költségek