Tesztek

A szememet reflektorok fehéren izzó fénye vakítja el, kamerákat cipelő operatőrök zsivajától a saját gondolataimat sem hallom, ám lábatlankodó elméleteimet az asztalra kihelyezett mikrofonoknak köszönhetően az egész világ hallhatná. Előttem egy-egy pohárban vörösen csillámló, az üveg oldalán ördögi játékot űző vörösborok pihennek.

Az egyik Kékfrankos Egerből származik, míg a másik Villány dombjait dicsőíti, s ezekben a kritikus percekben a nagyközönség azt várná tőlem, hogy az egyazon gyökerekkel bíró tövek különbségeit majd valahogy szilárdan álló, már-már kézzel fogatható szavakba öntsem.

Chevrolet Malibu vs. Opel Insignia - galériaA szívem egyre hevesebben ver, a kezem remeg, az arcom ég, miközben az első nedűt hosszasan ízlelgetem. A következő kehelyért nyúlva már önkívületi állapotban, s némi megadással gondolok arra, hogy nemsokára elválik, hogy valódi gourmandnak tarthatom-e magam, vagy valójában nem vagyok több mint egy hétvégi kocsmatöltelék a sommelier-k között. A következő korty azonban megvilágosodást hoz, hiszen az egyik vörösbor nehezen száraznak és férfiasan testesnek bizonyul, míg a másik könnyed, gyümölcsös és pajkosan játékos. Miközben a vállamról mázsás teher esik le, a mikrofonhoz hajolva, suttogva is csak annyit mondhatok: „Ismét bebizonyosodott, hogy egyazon témára egyazon nyersanyagból is lehet eltérő karaktereket alkotni. - Ez a művészet.”

Az alapok azonosak, a két autó egyénisége mégis különböző

Hasonlóan azonos tőről fakad a General Motors globális „Epsilon” platformjára épülő Opel Insignia és a hazánkban újult erővel harcba szálló Chevrolet Malibu is. A két autó műszaki tartalmában nem is különbözik sokban, tesztünk során mégis arra derült fény, hogy közeli rokonságuk ellenére más-más ügyfélkört képesek célkeresztbe venni, s mindez a középkategóriás szedánok megjelenésében is tükröződik.

Noha az Insignia már évek óta közöttünk jár, a típus debütálásakor szinte megdöbbentően egyedülálló formavilág napjainkra sem veszített vonzerejéből, s az autó kiviteltől függetlenül a kimért sportosság szószólójának tekinthető.

A sziluett már megszokott, az Insignia vonzereje mégis töretlen

Talán a különböző összhatást a fotók nem is képesek megfelelően szemléltetni, de az Opellel szemben a Chevrolet nem szándékozik semmiféle kompromisszumot keresni, hiszen a Malibu egész egyszerűen a kifinomult elegancia magabiztos képviselője, s ez olyannyira igaz, hogy napokig is eltartott, míg a volán mögött sikerült levetkőznöm azon komplexusaimat, hogy esetleg csak egy reprezentációs célokra fenntartások nélkül alkalmas, sofőrös limuzin tulajdonosának jóvoltából ülhettem a nemes vonalakkal megáldott autóba. Mindez persze jó hatással lehet majd a ’vörös varázsszőnyeg’ birtokosaira is, hiszen az sem lenne meglepő, ha a típus néhány nap után jótékony hatással lenne az öltözködési szokásainkra is.

Praktikumban a Malibu viszi a prímet - az Opelben alacsonyan ülünk, mégsem elegendő a fejtér

Ha már a "limuzin" szó említésre került, le kell szögeznünk, hogy a Malibu legnagyobb erénye éppen a második sor helykínálatában keresendő, hiszen a kombitól eltekintve széltében és magasságában egyaránt szűkösebb Insigniával ellentétben itt 180 centiméteres utasaink számára is fejedelmi a kényelem, így e tekintetben a Chevrolet üzleti és családi felhasználás során is ügyesebben állhat helyt. Praktikumban nem csak az utastér szellőssége kerekedik felül az Opelen, de a négyajtós szedánnal összehasonlítva az amerikai 545 literes csomagtartója is 45 köbdeciméterrel nagyobb európai felmenőjének puttonyánál (igaz, a képeken látható ötajtós esetében az előny 25 literre apad).

A számháború kimenetele egyébként majd minden területen döntetlenre végződne, hiszen a nyakkendős dimenziói alig néhány centiméterrel különböznek a villámostól, miközben a közel azonos hajtáslánc által biztosított menettulajdonságok sem mutatnak érdemi differenciát, így döntést legfeljebb a végső beállításokra, illetve az egyes esetekben eltérő hitvallásokra támaszkodva hozhatunk.

Sok a közös pont, mégis eltérő a filozófia

Vörös és kék; kerek és szögletes; gombos és érintősA lendületesebb formákkal megáldott Malibu például a madárszárnyak ívelésére hasonlító műszerfal ölelésében kékesen merengő világítással fogad minket, miközben a fedélzeti rendszer érintőképernyős kezelőfelülettel kényeztet. Ezzel ellentétben az Opel szakemberei éppen az új Mokka bemutatójának alkalmával hangsúlyozták, hogy "egy autó nem lehet iPhone", s ezek olvasatában az Insignia a jövőben is megörzi sűrű gomberdejét, melynek kezdeti káoszában egy idő után már látni a rendet, s ekkor valóban vezetőbarát környezetben találhatjuk magunkat. Nem kérdés, a csillagok jelenlegi állása szerint a vöröses fényekkel melengető Opel koncepciója lehet nyerő, hiszen a Chevrolet kissé pixeles berendezése az elektromos rögzítőfék tétovaságához igazodva már-már idegőrlően lassú, így vezetés közben nem is érdemes a szerteágazó menüben barangolni, vagy éppen az úti cél megadására kísérletet tenni.

A Malibu egyértelműen az elegancia nagykövete

Ergonómiailag mindkét versenyzőnk közelíti a kifogástalant, de a kákán csomót keresve az amerikainak felróhatnánk, hogy a műszercsoport és a képernyő világítása még éjszakai módban is vakító, s az indítógomb szúró fénye sokszor a perifériáról is képes támadást intézni a retinánk ellen. Mindeközben az általános anyag- és öSötétben szinte szúr a visszajelző diódasszeszerelési minőséget egyik oldalon sem illethetjük éles kritikával, s e tekintetben az Opel hajszálnyi lépéselőnye csupán szubjektív benyomásaink számlájára írható.

Ezzel szemben a vezetőt segítő rendszerek rendelkezésre-állásával már igencsak elrugaszkodik az Insignia, hiszen a Malibu opciós tételei között hiába is keressük a táblafelismerő, sávtartó, követési távolságra figyelő és egyéb asszisztenseket, melyek elérhetősége már alacsonyabb kategóriákban is elvárható volna. Mindezen hátságokért a tengerentúli autók kívánatos bájával, és a példaként említhető szögletes műszeregységekhez, vagy éppen a középső kijelző mögött rejtőző tárolórekeszhez hasonlítható üveggyöngyökkel kompenzál a Chevrolet.

'Szemedben én hazáig ellátok simán' - a műszaki tartalom a GM felügyelete alatt szinte egyező

Noha az utastérben érzelmi alapon is hozhatunk kompromisszumokat, a műszaki tartalom kapcsán nem ismerhetünk tréfát. Motorháztetőink alatt nincs is sok különbség, hiszen ugyanaz a soros, négyhengeres, közös nyomócsöves turbódízel motor teljesít szolgálatot, mely 1956 köbcentiméteres űrtartalmából mindkét Nem ez a legkulturáltabb dízelmotor - galériaesetben négyezres fordulaton ébredő 160 lóerős teljesítményt présel ki. Az egyetlen különbség az Insignia ’Overboost’ funkcióban elkönyvelt fölénye, ami a 350 Nm-es nyomatékra 30 egységgel licitál rá.

Mindez a gyakorlatban csupán műszeresen kimutatható fejlődéshez vezet, hiszen az 5 km/órával nagyobb végsebesség, és a papíron 0,25 szekundummal kedvezőbb százas sprintidő érdemi előnyszerzésre nem jogosítja fel az Opelt sem. Nem így a motortér jobb szigeteltsége, hiszen a Chevrolet 51,5 dB-es alapjárati hangereje szinte példátlanul magas, igaz, utazás közben a szélzaj felülkerekedik a hidegen és alacsony fordulaton rezonanciáktól sem mentes erőforráson, s országúti szakaszokon a kiváló utazóautónak minősülő amerikai már némileg halkabb is német rokonánál.

Vajon ki lesz a testvérharc győztese? Lapozva minden kiderül...