Tesztek

A Nissan Juke furcsa szerzet. Az utcákat járva nincs olyan járókelő, aki ne fordulna utána, s rögtönzött közvélemény-kutatásunk eredményeként világossá vált, hogy az emberek többségének egyszerűen tetszik. A megkérdezettek szignifikáns része nagyobbnak, erősebbnek és drágábbnak ítélte annál, mint amilyen valójában, s mindezek előre vetítik, hogy a jövőbeni tulajdonosok büszkén használhatják friss szerzeményüket - sosem fognak beleszürkülni vele a tömegbe.

A fényszórók agresszív pillantása elől még akkor is szétszélednek az előttünk haladók, ha eszünk ágában sincs előzni, és a kerékjárati ívek domborítása a tető ívének lejtésével oldalnézetből is egy sportos zsebrakéta látványát vetíti elénk, míg a hátsó ajtók kilincsének eltüntetése kupés jelleget kölcsönöz. Az esztétikum vonatkozásában azonban a Juke-ot követők járnak a legjobban, hiszen innen nézve egy igazi formatanulmány a Nissan belépő szintű crossovere. A 370Z-ből ihletet merítő hátsó fényszóró ívelése szinte belesimul a sárvédőbe, amit kedvünk lenne minden találkozáskor végigsimítani, és a csomagtartó fedelének szemügyre vétele során felmerülhet bennünk, hogy vajon nem egy mosásban összement Infiniti FX-szel ismerkedünk-e.

A merészen újszerű formákat gyorsan megkedvelik az emberek

Az egyediségnek persze ára van, így nem meglepő, hogy néhányan a kis- és kompaktkategória tagjait háttérbe utasítani készülő újdonságot egyenesen elutasítják. Az együtt töltött hét során minket azonban kivétel nélkül mindig felvidított a Juke, és nem volt olyan reggel, amikor ne együtt mosolyogva vártuk volna azt a pillanatot, amikor végre útra kelhetünk. Ez a vidámság pedig úgy hiányzik a hétköznapokból és a konkurensek egyéniségéből, mint egy pohár víz a sivatagban, s ez a momentum részben képes elfedni a később részletezésre kerülő hiányosságok egy jelentős hányadát. Bár a japánok a Juke-ot elsősorban városi vagányként jellemzik, véleményem szerint ennél azért többre is képes.

A lámpák belülről is láthatóak, ez jó viszonyítási alapAz általam (a szerkesztőségben kizárólag általam) kényelmesnek és egész jó oldaltartásúnak ítélt első ülésekben a SUV modellekre jellemző magas pozícióban foglalhatunk helyet, így valóban olyan érzésünk van, mintha egy nagyobb szabadidő autót vezetnénk. Noha a belső helykínálat inkább a kiskategóriához kvalifikálja a Juke-ot, a külső méretek a terelgetés során megszokást kívánnak és ez különösen a városi közlekedésben gyakorta résztvevő hölgyek számára okozhat problémát. Némi segítséget nyújt, hogy az első lámpák pereme és az irányjelzők villogása is tisztán látható az utastérből, szükséges azonban jól az eszünkbe vésni, hogy az autó túlnyúlása még ettől a ponttól is jelentős. Mindezek ellenére a gondos tervezésnek köszönhetően a forgalom szépen átlátható a jól manőverezhető és gyorsan megszokható Juke-kal.

A kormányzás közvetlensége példás, ráadásul a szervózás gombnyomásra állítható

A terelgetésben a közvetlen kormányzás is segítségünkre van, melyet a ’dinamikus üzemmód vezérlő’ névre hallgató berendezés segítségével saját szájízünknek megfelelően állíthatunk be. Sport, Normál és Gazdaságos (Eco) módok között válogathatunk, s az egyes funkciók nem csak a kormány szervózásában mutatnak eltérést, de ’Sport’ állásban a gázpedál reakciója is jóval élénkebb jelleget mutat, míg a ’Eco’ gomb megnyomásával utóbbi lustábbá válik, s a tesztautónkba extraként kerülő automata klímaberendezés csökkentett energiafelvétellel működik.

A megjelenített információk a beállítással együtt változnakAz egyes funkciókkal folytatott játék során a kijelzőn megjelenített kép a nyomaték felvétel, a nehézségi erő vagy éppen a tüzelőanyag felhasználás között változik. Ezek hasznossága a viszonyítási alap és a skálázás teljes hiánya miatt megkérdőjelezhető, ám az első néhány napban ebben a kis figyelmességben örömünket lelhetjük. Az idő múlásával persze mindenki meg fogja találni a számára legszimpatikusabb beállítást, s innentől a teljes rendszer értelmét veszti, ugyanis akkora különbség nincs az egyes funkciók között, hogy például egy előzés megkezdése előtt érdemes legyen normálról sport módra kapcsolni.

A képernyő felett a D-MODE kapcsoló helyett a CLIMATE feliratút megnyomván a környező gombok piktogramja is megváltozik. Ez a módszer gyakorlatilag megfelezi a kezelőszervek szükséges mennyiségét, így az ötletes megoldást minden bizonnyal még számos más típusban is viszontláthatjuk majd.

A karosszéria egyediségére rímel az utastér is

A középen húzódó kardánboksz környezetével alkotott éles kontrasztja szintén megosztja a közvéleményt és az első fotók láttán magunk is meglepődtünk, ám a valóságban az összhang sokkal inkább kiegyensúlyozott – még a mindig konzervatív ízlésű édesanyám is elismerően nyilatkozott róla. Véleménye szerint a szürke színben és bőrborítással is rendelhető konzol tárolási lehetőségei praktikusak és az egész műszerfalegység könnyen tisztítható. Utóbbi tulajdonság természetesen a műanyag sajátja, s ez előre vetíti számunkra, hogy az anyaghasználat hagy némi kívánnivalót maga után, még akkor is, ha az összbenyomás modernnek tekinthető.

Az első ajtókra még jutott a szép kárpitból - galériaAz első ajtókra még jutott ugyan a szép piros-fekete kárpitból, ám mire a hátsó traktust is elérték az építők, addigra elfogyott a maradéktalan igényességre való törekvés. Az utazás mindezek ellenére az átlagos, (legfeljebb) 180 cm-es magasságú utasok számára az ugyanilyen termettel megáldott vezető mögött is kényelmes, hiszen a lábaknak és a fejnek is jut elegendő hely. A középső ülés használata ellenben a kardánalagút és a motorbicikli testére emlékeztető elem benyúlása miatt csak rövid utakra, mérsékelten javasolható.

Mindezen tulajdonságokkal természetesen már találkoztunk a korábban szerkesztőségünknél vendégeskedő 190 lóerős, turbófeltöltős és hatsebességes Juke esetén is, ám ezúttal a motorháztető alatt rejtőző 1,6 literes szívómotor egész más egyéniséggel ruházza fel a városok koronázatlan királyát. A világon elsőként hengerenként két injektorral ellátott erőforrás 117 lóerős teljesítménye és 158 Nm-es maximális nyomatéka különben szintén vehemensen mozgatja a csupán 1172 kg tömegű autót. De ne is fecséreljük a szót, csapjunk a lovak közé!

Az 1,6 literes szívómotor még kielégíti a hétköznapi használat igényeit

Az elindulásokhoz a ’Sport’ gomb aktiválása után alig szükséges a gázpedálra lépnünk és már 1500 1/perctől intenzíven gyorsíthatunk, miközben 6000 1/perc fölöttig egyenletesen erősödő orgánummal és erővel húz a motor. Alacsony, 1500-as és 2500-as fordulatok között kissé zavaró, sípoló hangot hallunk, ami kezdetben egy turbófeltöltő számunkra kedves énekét idézi, ám sajnálatos módon a városi közlekedésben, a takarékosságra törekedvén éppen ebben a tartományban autózunk, s az ének hosszú távon zajjá torzul. Cserébe viszont alapjáraton alig hallható az erőforrás, nem nehéz ráindítózni...

Az ötsebességes váltó a kormányhoz igen közel került és a gyors kapcsolások sem okoznak vele problémát. Apró negatívum, hogy az egyes fokozatokba némi akadállyal, műanyagos érzetet keltő kattanással ugrik be a kapcsoló. Simább működésű váltóhoz szokott vezetők számára ez hiba lehet, azonban nekünk kedvünkre való volt a határozottabb mozdulatokat igénylő kapcsolóval a "munka", s vélhetően ezzel nem vagyunk egyedül. Tény azonban, hogy a hatsebességes szerkezet e szempontból is felülmúlta a szívómotoros verziót.

Autópályán igencsak hiányzik a hatodik fokozat

A hajtáslánc ellen városi, vagy külterületi utakon autózva semmi kifogásunk nem lehet, ám az utolsó ötödik fokozat áttétele olyan rövidre sikerült, hogy autópályán haladva már négyezret mutat a fordulatszámmérő. Ez természetesen sem a fogyasztásra, sem az utastérben tapasztalt zajokra nincs jótékony hatással. A motor kiválóságát bizonyítandó az Autó Pult normakörén a városi és külterületi vegyes szakaszon még öt liter alatti átlagfogyasztást regisztráltunk, ám az autópályás szakaszon közel tíz liter tüzelőanyagot küldtünk a túlvilágra 100 km-enként - végeredmény gyanánt a 6,8 literes átlag még így is elfogadható, azonban az autópályákat célszerű elkerülnünk.

Úgy gondolom, hogy mindez megmagyarázza, hogy ezzel a hajtáslánccal a spórolás és a környezetvédelem elveit meghonosító korszakban miért nem lehet sokoldalú jármű a Juke, és igen tanulságos, hogy egy takarékos motor kiválóságát hogyan is lehet semmivé tenni egy helytelenül méretezett váltóval. Egy hatsebességes szerkezet természetesen a problémák jelentős hányadát orvosolná, s ekkor kis túlzással már örömódákat kellene zengenem a divatos crossover hajtásláncáról.

A futóművet nem érheti kritika, az arany középutat képviseli

A 'skizofrén' kapcsolót még viszontlátjukA ’Sport’ gombot megnyomva hétvégi örömszerző kirándulásra is alkalmas a Juke, s ekkor még a rövid fokozatkiosztás is barátunkká válik - még nedves, nyirkos aszfalton is gond nélkül abszolváltuk a gyári 11 szekundumos kötelező sprint szintidejét. A futómű forszírozott tempó mellett is kellő stabilitást biztosít, s hirtelen irányváltások során sem tapasztaltunk "utólengéseket". Az autó felépítésénél fogva a határokat feszegetve természetesen alulkormányozott jelleget mutat, ám önuralmának elvesztéséhez erősen kell ingerelnünk. Butaságunkat megbocsátván az ESP az örömünket nem elhessegetve siet segítségünkre. A felfüggesztés hangolása mindezek tükrében dicséretet érdemel, hiszen míg a rossz minőségű utakat egészen szépen kisimítja és a kátyúkat jól rugózza ki, addig a Juke viszonylag magas felépítése ellenére autópályán és nagysebességű kanyarokban is stabil marad.

A fotózás alkalmával tartósan is haladtunk füves terepen, ahol a futómű újfent bizonyította képességeit, s a Juke-ról is világossá vált, hogy ugyan nem egy vérbeli terepjáró, de a könnyű tereptől nem illetődik meg, így közeli helyszínre rendszeresen látogató síelők, kerékpárosok, sportolók ideális választása is lehet.

A középső rekesz sajnos alkalmatlan a mindennapi használatra. Alatta a mankókerék kapott helyet

A hobbi jellegű felhasználást az alapállásában mindössze 251 literes csomagtartó persze jócskán korlátozhatja, mely a 60:40 arányban osztott ülések ledöntésével 830 literesre bővíthető. A csomagtartó érdekessége az általam ’szendvics’ felépítésnek titulált tulajdonság: a felső szint alatt egy újabb doboz kapott helyet, ami rendkívüli helypazarlásával csupán néhány szerszámot és a legszükségesebb felszereléseket hordozza magával. Meglepő módon ezt a helyet a tervezők nem tették alkalmassá rendszeres használatra, ugyanis a padlót borító elem nem rendelkezik csuklópánttal, mi több, felhajtásával karcoljuk a kerékjárati ívek műanyag borítását. A karosszéria hátsó traktusának tágasságát bizonyítandó egy mankókeréknek még az említett doboz alatt is maradt hely.

A csomagtartó hiányosságait leszámítva az ergonómia alig néhány ponton küzd hiányosságokkal; a hátsó ablak nem süllyed be teljesen az ajtóba, és az ablakemelő csak a vezető oldalán automata, ám a spórolós építési elvnek kissé ellentmond, hogy a kapaszkodók csillapítottak. Amivel napi szinten dolgozunk és közvetlen kapcsolatba kerülünk, az kivétel nélkül minőségi benyomást kelt, így a legfontosabb kezelőszerv, a kormány (is) kellemes tapintású és rajta minden kapcsoló azonnal kézre áll.

Az ablaktörlők a bástya leggyengébb kövei

A szórakoztató berendezés minden adathordozót azonnal felismer és a "bluetooth" kapcsolat még a mobiltelefon legeldugottabb bugyraiban rejtőző zeneszámokat is megtalálja, de mindezeket igazán rettenetes minőségben játssza le. A rádiónak sajnos a sugárzott adás vétele sem az erőssége, s a hangszórókból áradó mély szólamok kissé doboz hangon szólnak, míg a magasak megszólalása előtt összeszorított foggal szurkolunk, hogy csak egyetlen tiszta hangot hallhassunk..

Ennél nagyobb elégedetlenség már csak esős időben ülhet ki az arcunkra, ugyanis az ablaktörlők az autó egészéhez viszonyítva egyszerűen gyermetegek, ráadásul maszatolnak. A lapátokat a motorháztető kinyitása nélkül még felhajtani sem tudjuk, így karbantartásuk és tisztításuk is nehézkes, s mivel jelen esetben egy biztonsági funkciót ellátó berendezésről beszélünk, e téren kénytelenek vagyunk igen szigorúak lenni.

Nehéz ítéletet hozni, de tény, hogy senkit sem hagy hidegen

Most, hogy illene valamiféle összegzéssel szolgálnom, erősen hadakozom magamban. Minden hibája ellenére ugyanis karakteres egyéniséggel rendelkező és szerethető autó a Juke. Városi használatra tervezték, de ennél azért többre képes - külső méretei ugyanakkor éppen a metropoliszok forgatagában hozhatják zavarba a rutintalan sofőröket. Ennek ellenére kényelmesen utazhat benne négy felnőtt, miközben nem kell tartani a nagyobb úthibáktól és a könnyebb tereptől, földutaktól sem.

Bármerre járunk, mosoly ül ki az arcunkra, és a 117 lóerős motor dinamizmusa is elegendő ahhoz, hogy időnkén kitomboljuk magunkat. A kormányzás kiváló és a váltás művelete sem mentes az örömöktől. Alacsony sebességnél tudunk takarékosak is lenni, ám autópályán az amúgy is szerény méretű, 46 literes üzemanyagtartálynak köszönhetően a benzinkutak gyakori vendégévé válhatunk, így utazóautó minőségében bizony cserbenhagy minket a Juke.

Csak az utolsó csipetnyi fűszer hiányzik belőle

A Nissan boszorkánykonyháján végül valami igazán kívánatos sült ki, csak az a bizonyos utolsó csipetnyi fűszer maradt le az ételről: az utolsó hiányzó lóerő, az utolsó hiányzó fokozat és az utolsó tiszta hang. Jobban örültünk volna, ha a tetszetős kijelző vitatható hasznosságú funkciói helyett alapjaiban lenne erősebb a koncepció. Ha még egy fél négyzetméternyi kárpit maradt volna a hátsó ajtókra, vagy ha az autó egészéhez igazodva az ablaktörlő lapátok csak egy kicsit tűnnének robosztusabbnak.

Gyakorlatilag nincs konkurenseHa ezek mind megvalósulnának, akkor bizony ki kellene hívatnunk a chéf-et a konyhából, hogy megrázhassuk a kezét. A Nissannak minden esélye megvolt, hogy egy igazán kívánatos, egyedi és megfizethető autót dobjon a piacra, ám a Juke sajnos apró hibái miatt nem elég erős ahhoz, hogy igazán felkavarja az állóvizet. Az autónak azonban van egy nagy előnye, nevezetesen, hogy egzakt szemszögből nézve gyakorlatilag nincs konkurense a piacon.

A nálunk vendégeskedő darab az 1,6 literes szívómotorral alsó hangon 4.190.000 forintért vihető haza, ám a tesztautó a középső Acenta felszereltségi szinten a Sport és Dynamic csomagokkal felszerelve, metálfényezéssel már 4.970.000 forintba kerül, ami bizony egy magasabb kategória belépő szintje is egyben. Ennyi pénzért a szerkesztőségünknél számos alkalommal bizonyító Hyundai ix35 is megvásárolható, de házon belül a Qashqai jelenléte is zavaró lehet. Az utóbbi típusok említésekor persze már kissé igazságtalan vagyok, ugyanis esetükben még csak alapfelszereltségről beszélünk. Lefelé kacsintgatva a Dacia Duster kelleti magát, mely elsőkerékhajtás esetén még a remek 110 lóerős dízelmotorral is négymillió forint alatt tud maradni.

Jól látható, hogy objektív szempontból valóban nincs igazi konkurense a Juke-nak, azonban helyettesítő terméke akad számtalan, s itt olyan neveket illene megemlítenem, mint például a VW Golf, vagy éppen az Opel Astra, de mondhatnék szinte bárkit az alsó-közepesek közül - ráadásképp ezek mindegyike nagyobb helykínálattal kecsegtet. Van azonban néhány hátrányuk is, nevezetesen, hogy elesünk a nagyobb hasmagasság nyújtotta előnyöktől, s hogy ezek mindegyike (előre is elnézést kérek) tucatautó. A Juke legnagyobb előnye pedig életigenlő jelenléte és optimista hozzáállása a világhoz, s ha mi is így viszonyulunk hozzá, akkor igazi társ lesz a vele színessé váló szürke hétköznapokban.

Optimista fellépése megfizethetetlen. Vajon az egyediség megéri a pénzét?