Tesztek

Egyik oldalról tehát már bizonyított a Mercedes-Benz ML, ám a történet további részében egy másik fontos, ha nem a legfontosabb kérdésre keressük meg a választ. A stuttgartiak ugyanis a kategóriában jóformán egyedülálló módon kínálnak négyhengeres erőforrást, ami sarkalatos pontja az autónak. A teszt előtt kétségeim ébredtek, hogy a 2 tonnát meghaladó ML-hez elég lesz-e a 204 lóerőt szolgáltató 2143 köbcentis turbódízel, de az 500 Nm-es nyomatékadat azért már sejtette, hogy valószínűsíthetően nem fog elbukni a csillagosok józan vándora.

A kulcs elfordítása után jellegzetes hangok érkeznek a motortér irányából. Ahogyan a BMW 320d esetében, úgy itt sem tudja az autó leplezni motorizáltságát és a viszonylag nagy literteljesítményű öngyulladós egység az azokra jellemző kemény járással adja tudtunkra létezését. A már említett zajszigetelésnek köszönhetően ez azonban megmarad egy távoli alapzajként, ami a fordulatszám emelkedésével és a sebesség növekedésével szinte teljes egészében eltűnik.

A 250 BlueTEC 4MATIC hajtáslánc pedig a csillagos márkához méltó magabiztossággal és finomsággal dolgozik alattunk úgy, hogy mindeközben nekünk alig akad dolgunk, elegendő csupán a gáz és a fék, valamint a kellemes fogású bőrrel borított kormánykerék kezelésére koncentrálnunk. Hiába a kormányra helyezett, manuális beavatkozást is lehetővé tevő váltókapcsolók, a hétsebességes bolygóműves automata játékába felesleges beavatkoznunk, tudása javát adva igyekszik kis reakcióidőkkel és a legnagyobb kifinomultsággal váltani, hektikusságnak vagy diszfunkciónak halvány nyomát sem érezzük.

Az automata áldásos tevékenysége nem merül ki ennyiben, a pazarlást elkerülendő a lehető legalacsonyabb fordulaton üzemelteti a négyhengeres dízelmotort, városban 50-es tempónál példának okáért 1100-as percenkénti főtengelyfordulat környékén gurulhatunk. Persze nagyobb gázadásra már a fordulatszámmérő sem rest magasabbra kúszni, de zavaró túlforgatásról szerencsére szó sincs.

Az autóhoz mérten csekélynek tűnő teljesítmény pedig sem érzetre, sem a mérések eredményeit nézve nem elégtelen, végtére is több mint 2 tonnát mozgat meg a 204 lóerő tisztességes lendülettel, amit a 9 másodpercen belülre mért 0-100-as sprintidő is jól mutat. Igaz, az ML stílusából fakadóan még mindig hiányolhatjuk a plusz lóerőket a motorházból, de józan közlekedéshez még így is bőven megfelelő ez a hajtáslánc, azaz a 250 BlueTEC-kel nem maradunk szégyenben semmilyen forgalmi helyzetben. Emellett a fogyasztás sem gyarapítja homlokunkon a ráncok számát, ugyanis a sok-sok városi etapot tartlmazó tesztfogyasztás 7,7 literre adódott, normakörünkön pedig a 2 tonnához és a 204 lóerőhöz mérten diszkrétnek mondható, 6,2 literes étvágyat mértünk.

Az eddig is teljes mértékben komfortos egyveleget a futómű koronázza meg, mely cseppet sem próbál hamiskás feszességgel rájátszani szerepére, azt nyújtja, amit egy luxusautótól kompromisszummentesen elvárunk: kényelmet. A tesztautóban acélrugók teljesítettek szolgálatot, de a hamisítatlan varázsszőnyeg-effektus elérésének érdekében érdemes megfontolni a 680.000 forintot kóstáló Airmatic csomag megrendelését, amely a légrugózás minden áldásával kényezteti a bent ülőket. Ettől függetlenül a kormányzás-futómű-fék trió jóformán kritikától mentes, pont olyan, amilyennek lennie kell.

S akkor az apró finomságokról még nem is ejtettem szót, holott azok nélkül nem teljes az élmény. A Mercedes mérnökeinek magas szintű átgondoltsággal átitatott munkája olyan eredményeket szült, mint a hihetetlen komfortosan és eszméletlen logikusan működő sebességtartó automatika, vagy a felváltásra szolgáló kormánykapcsoló nyomva tartására manuálisból automata programra visszatérő váltó. De ott az utasteret betöltő hangulatvilágítás, vagy éppen a számos színnel és betéttel személyre szabhatóság lehetősége is. Az ilyen apró figyelmességek, átgondolt részletek éreztetik igazán az emberrel azt, hogy érte és köré tervezték az autót.

Mindezek fejében valamivel több, mint 15 millió forintot kér a Mercedes-Benz, de a normafelszereltséget figyelembe véve már 18,6 milliónál járunk. Ilyen árnál már tényleg érdemes lehet elgondolkodni a kulturáltabb és értéktartóbb, valamint nem utolsósorban erősebb 350-es, V6-os dízelmotoron, ami 1 millió forintos felárral kérhető.

A konkurenseknél első körben az Audi Q7 lép ringbe stuttgarti vetélytársával, ugyanúgy 204 lóerővel, ám háromliteres V6-os dízelmotorral szerelve – a négykarikások normasztinen 17,9 milliót kérnek legnagyobb SUV-jukért. A BMW-nél szintúgy három liter és V6 jelenti a belépőszintet dízelfronton, de itt már 245 lóerővel, mindezért pedig a normafelszereltség extráival kalkulálva 17,5 millió forintot kell letenni a bajorok asztalára.

Az előzőekhez hasonlóan az öthengeres D5-tel (200LE) szerelt Volvo XC90 is olcsóbb a csillagos tesztalanynál, az eddig is tárgyalt felszereltséggel a svéd már kicsivel 15 millió forint alatt elvihető, de a Lexus RX450h-ért sem kell nagyobb árat fizetnünk, a japán prémium 16,5 millióért kelleti magát, míg honfitársa, az Infiniti FX30d 238 lóerővel már 16,3 millióért hazavihető.