A mai rettentően sportoskodó autós világban felvetődik a kérdés, hogy létezik-e még olyan gyártó, akinek égisze alatt valóban a kompromisszummentes kényelem jegyében épülnek a négykerekűek? Erre a kérdésre a Mercedes M-osztályának belépőszintű modellje adhatja meg a választ. S valóban, manapság egyre jobban vágyom rá, hogy a világ zajától elszigetelve egy békés, nyugalommal megtöltött kapszulában jussak el egyik pontból a másikba, hogy az utazással töltött idő után legalább olyan frissen szálljak ki az autóból, mint amikor elindultam.
Markáns fellépésű, határozottságot sugárzó az MLEgy aprólékosan szőtt varázsszőnyeg kell, amely minden egyes textilszálában ott hordozza a komfort érzetét, teljes mértékben kiszolgálván gazdája különféle kívánalmait. Mindezt úgy, hogy közben egy szó sem hallatszik, a szőnyeg szinte fél mozdulatokból, rezdülésekből megérzi, mire is van épp szüksége a rajta ülőnek. Sajnos fel kell ébrednem az édes, naivságom szülte álomból, ideákat üldözni ugyanis feleslegesnek tűnik rohanó világunkban, ahol a marketing generálta szavak olyannyira többet érnek a vásárló számára, hogy ő már-már elhiszi, a jó irányba terelik.
Ám mégis, feltűnik a horizonton egy apró fehér pont, egyre csak közeledve hozzám, felébresztve a remény utolsó cseppjét, igenis létezik még racionalitás és logika a világon, az ésszerűség nem halt ki teljesen az autóiparból. Noha elsőre talán furcsának tűnhet a végletek, a radikalizmus szeretete, mégis érthetővé válik a dolog: az "aurea medicritas" (az arany középút) bár ténylegesen vonzó alternatíva lehet, a kompromisszumok megkötése mégis engedékenységet kíván, diszharmóniát szül. Ellenben a kompromisszummentesség olyan előnyöket hozhat a felszínre, amelyek a kompromisszumok megkötésének pozitívumait is képesek határozottan ellensúlyozni.
A Mercedes-Benz pedig pont ilyen téren tűnt mindig is szimpatikusnak a nagyok között, hogy – az AMG modelleket figyelmen kívül hagyva – képes valóban határozottan kiállni a maradéktalan kényelem és finomság mellett, miközben a német prémium trió többi tagja egyszerűen képtelen elvonatkoztatni a sportosságtól egy olyan kategóriában, ahol arra tulajdonképpen nem is volna szükség.
Mindeközben az ML fejlődése mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen – főleg formai szempontból – rettentően sokat finomodott az évek során, s az elején még mokány terepjáróból mára inkább egy magára sokat adó úriember lett, aki nem ódzkodik attól, hogy néha a túrabakancsot is felöltse. Főleg az előző generációhoz képest szembetűnő a változás, az ízlésesebb és kecsesebb lámpák és fényszórók, a könnyedség érzetét árasztó vonalak és ívek mind-mind azt az irányt szolgálják, hogy az ML kívülről is vérbeli prémiumnak tűnjön, hogy látszódjék rajta az a magas színvonalú finomság, amit egymaga nyújtani képes.
Az elöl és hátul alulról felkúszó króm díszek, az extravagáns vonalvezetésű irányjelzők a visszapillantó tükrökön, a hátsó ablakba diszkréten belesimuló légterelő és az ezernyi tetszetős részlet adja végül meg azt az összképet, amit valóban elegánsnak, sőt, igényesen elegánsnak titulálhatunk, ám ezzel párhuzamosan erőt és dinamizmust, a határozottságot ugyancsak említhetjük a jelzők sorában.
Utóbbi teszi vérbeli kemény vándorrá a Mercedes-Benz ML-t, amely minden kétséget kizárón tekintélyesen, magabiztosan, mégis mindenféle gőgtől mentesen gurul végig az élet aszfaltcsíkján.
Az említett kifinomultság, igényesség már a kilincs első kattanásával felüti fejét, a vezetőülésbe szállva pedig minden eddigi kérdést lezárva pontot tesz a mondat végére: talán mégsem volt hiába minden naivságom, az ideális varázsszőnyeg létezhet. A kényelmes bőrülés puha ölelésében helyet foglalva, a kellemes, minőségérzetet keltő súlyossággal működtethető gombok és kapcsolók hada bizonyítja egyre fogyasztva kétségeimet azt, amit korábban már elvetettem.
Közben a nap is lenyugszik, a küszöbön feltűnik a megvilágított Mercedes-Benz felirat, felparázslik a műszerfal ívén végigfutó és az ajtók szálcsiszolt alumínium betétei alá rejtett hangulatvilágítás, amolyan hamisítatlan prémium ízt adva az egésznek. Ám a szemnek kedves részletek sora itt nem ér véget, a bőrrel bevont műszerfalon végigszaladó öltések, az ergonómia kifogástalansága és minden, ami kézzel tapintható az autóban gyakorlatilag elvakítja a szemlélőt.
Viszont ez az elvakultság nem is áll olyan messze a rideg valóságtól, ami lényegében azt jelenti, hogy a Mercedes-Benz belsőépítészei igazán kiváló munkát végeztek, legyen szó formai adottságokról, ergonómiáról vagy anyaghasználatról. A bőr az üléseken, illetve az ajtókárpitokon ugyanolyan kellemes tapintású, a fehér varrás pedig elegáns kontraszttal teszi harmonikusabbá az összképet.
Ráadásul az utazás teljes csendben történik, az alapos hangszigetelés nyomán az ML a példának okáért 130 km/h-nál mindössze 65,7 decibellel terheli a bent ülőket, ami egy terepjárótól abszolút dicséretre méltó eredmény, még akkor is, ha a prémium szegmensben ma már elvárt a magas színvonalú zajszigetelés.
Ugyanígy a remek térérzet mellett sem mehetünk el szó nélkül, az ötszemélyesség ugyanis ebben az esetben mindenféle kényelmetlenség nélkül teljesül, elöl-hátul tisztességes láb- és fejtérrel megajándékozva a sofőrt és utasait, miközben a 600 litert épp túlszárnyaló csomagtér mérete szintúgy elismerésre ad okot. Viszont súlyos és magasra nyíló csomagtérajtóhoz opcionálisan megrendelhető elektromos nyitás-zárást (Easy-Pack – 208.000 Ft) érdemes bepipálni, főként amennyiben hölgyek is használják majd az autót.
(A második oldalon fény derül arra, hogy elég-e a négyhengeres egy ekkora testbe.)