Az 1968-as évjáratú kupéval való találkozás miatt több szempontból is szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen az autó éppen egy olyan korszakból csöppent közénk, ahol a technika fejlettségi színvonala már lehetővé tette a felhőtlen vezetési élményt szolgáló környezet megteremtését, de mégsem jutott el addig a választóvonalig, aminek átlépése után a sofőr szerepe már elhanyagolódni kezdett.

A mai autók ugyanis sokszor éppen attól unalmasak, hogy a felesleges teljesítmény utáni hajszával az elektronika már nem csak a kényelem, de gyakorlatilag a túlélés eszköze, miközben éppen a tökéletességre való törekvés az, ami miatt törnünk kell a fejünket, hogy hogyan is tartsuk ébren az unalomtól álmosan kormányra boruló sofőröket.

Vajon miért olyan fényes a Mercedes csillaga?

Amikor tehát a Kultmobil belvárosi telephelyére igyekeztünk, arra készültünk, hogy nem csak a ’60-as évek szemléletével és a klasszikusok iránti tiszteletnek adózva láthatunk majd egy figyelemreméltó autót, de jó eséllyel a teljes történelem egy kiemelkedő járművével ismerkedhetünk meg, ráadásul abból a korból, ami megalapozta a Mercedes-Benz mai jó hírnevét. A W111-es Coupé pedig még a veterán autók között is igazi unikumnak számít, hiszen miközben a népszerűbb és sokkalta drágább típusok a hatalom fitogtatásának nyers eszközeiként lepik el a kiállítások és bemutatók helyszíneit, addig a hasonló alázattal és tisztelettel kezelendő modellek sokszor elkerülik a gyűjtők figyelmét. A vallatóra fogott kupé persze nem csak emiatt ritka látvány az utakon, hanem azért is, mert 1967 novemberétől 1971 májusáig alig 3797 példány került ezen kivitelben legyártásra, s ezek többsége az idő vasfogának áldozatául esett.

Már a fél világ a háta mögött van, de ez nem látszik rajta

Szerencsére az Egyesült Államokban még sikerült egy épségben megőrzött darabra bukkanni, így az autó hirtelen felindulásból, csupán az interneten közzétett képekre alapozva került megvásárlásra. A döntés ugyan esztelenségnek is bizonyulhatott volna, mégis kiváló példává vált a szerencse és a szenvedély megfelelő időpontban való együttállására. 

A rendelkezésre álló dokumentumok szerint a Mercedes büszke csillaga már élete első három évében közel 150 ezer kilométert hagyott a háta mögött, ennek ellenére mégis minden porcikájáról tükröződik, hogy korábbi gazdái gondosan bántak vele, így a felújítás célkitűzése az lett, hogy a kupé összhatásában legyen újszerű, mégis őrizzen meg jó darabot a dicsőséges múlt hirdetésére alkalmas patinából. A karosszéria mindezek tükrében kapta meg új fényezését, miközben a krómozott lökhárítók érintetlenül maradhattak. A precíz munka persze kiterjedt az utastérre is, ahol csak a legszükségesebb beavatkozásokat végezték el a kárpitozók, így a hátsó ülés bőrözése, vagy éppen a plafon borítása még ’68-ban a műszakot felvevő gyáriak keze munkáját dicsérheti, mégpedig a szó szoros értelmében,  hiszen a kétajtós W111-es Mercedesek voltak az utolsó, nagyrészt kézzel készített csillagosok. Ezt persze meg is kellett fizetni: a kupék és a kabriók újkori ára csaknem a duplája volt az azonos konfigurációjú szedánokénál, amelyek automatizált gyártósorokon készültek.

Az Egyesült Államokban átlagos lehetett, de Európában igencsak fellengzős

Érkeztünk alkalmával a harmadik emeleti csarnok tetőablakán sejtelmesen beszűrődő fény játszott ördögi játékot a Mercedes karosszériáján, így a Paul Bracq által papírra vetett vonalakkal szemben állított előítéleteink egy szempillantás előtt váltak semmivé. A francia nemzetiségű tervező ugyan dolgozott a Peugeot, a Citroen, és a BMW zászlaja alatt is, igazán ismertté mégis a W111-es széria által válhatott, ami persze korántsem a véletlen műve. Az első benyomások alapján talán érezhetjük túlságosan súlyosnak is a hedonista formát, de közelebbi ismeretség után mégis megbarátkozunk vele. Apró érdekesség, hogy az autónak hazai vonatkozása is van, hiszen ez a típus volt az első, gyűrődőzónával tudatosan tervezett autó a világon, az ötlet pedig a milliók életét megmentő Barényi Béla fejéből pattant ki.

Könnyű kizárni a külvilágot - galéria

A 280-ashoz egészen közel lépve már egyre hevesebben ver a szívünk, mert magával ragad minket az érzés, amit csak egy finom kupé képes kiváltani. Ilyenkor a kompaktság személyhez szólósága már régen eltompítja minden realitásérzetünket. Olyan apró, és megmagyarázhatatlan momentum ez, ami a mai napig elmossa a józanész által diktált határokat, s ami miatt továbbra is vásárolunk olyan autót, ami több pénzért is kevesebbet ad - nem csoda hát, hogy a legszívesebb azonnal útra kelnénk. Éppen hevességünk miatt nem örülünk a hírnek, hogy odakint lassan elered az eső, ami miatt az autóra vigyázó tekintetetek atyai szigorral intenének türelemre minket. Ezt persze a tulajdonos jóváhagyásával mi meg gyermeki pajkossággal vesszük semmibe, mert már hív az út.

A vaskos ajtók határozott puffanásával egy egészen új világban találjuk magunkat, ahol a rohanó külvilág egyszerre tűnik nevetségesnek és végtelenül távolinak. Egyetlen pillanat alatt illan el belőlünk minden feszültség, és a korábban dekadens pompának érzett barokkos utastérrel is rögvest azonosulni tudunk. Az autó harmadik emeleti otthonából az utcára kihajtva kiábrándító pofonként hat a belváros rohanása, ahol a hétköznapok veszélyt keltő rezgései megzavarják fényes jókedvünket. A veterán kupéval lehetetlenség elbújni, vagy szerénynek tűnni, hiszen minden pillantás ránk szegeződik, és a szemlélők szájáról az elismerés, vagy a meglepődöttség szavai olvashatók le, de az sem ritka eset, hogy egy-egy rajongó néhány kérdés, vagy fotó kedvéért utcahossznyit szaladjon a Mercedes után...

(Kattintsanak tovább, cikkünk a második oldalon folytatódik.)