Tesztek

Az ünnepek között régi ismerős kopogtatott be szerkesztőségünkhöz: a 2006-ban piacra dobott, 2010-ben pedig frissítésen átesett Nissan Note 1,4 literes alapmotorral, ám csúcsfelszereltséggel büszkélkedő változata volt az, amelyet szinte ugyanezen formájában két és fél éve már egyszer górcső alá vettünk.

Dísztárcsák nélkül nem túl fotogén a NoteHogy akkor mi keresnivalója is volt nálunk a Nissan kisautójának, aminek következő generációja már a küszöbön áll? Az importőr azzal keresett fel minket, hogy adott ez a tesztautó és talán érdemes megvizsgálni, mert bár az elmúlt évek számtalan modern újdonsága kissé feledésbe merítette a kiforrott típust, melynek ugyanakkor praktikus erényei továbbra is vitathatatlanok, a kedvezményeknek és a remek extracsomagoknak köszönhetően pedig igazán csábító áron juthatnak a vásárlók egy olyan korrekt négykerekűhöz, ami kicsiben nagy. És a Nissannak igaza lett: a Dacia Sanderón innen magas felszereltséggel párosítva bizony nem sok olyan autót kapni 3,5 millió forint körül, amelyben kényelmesen elfér a család, ráadásul még vezetni is jó és szépen megy. Emlékezzünk csak vissza Szabó kolléga korábbi, ám továbbra is helytálló soraira, amiket kiegészítenék saját gondolataimmal, a végén pedig az árak jelenlegi állására is fény derül.

A modellfrissítés általában nem túl nagy esemény egy autó életében: néhány apróbb változtatással meg kell futni a kötelező köröket. Ám a Nissan Note esetében 2010-ben nem egészen így történt, vagyis az orr-rész mellett a műszaki tartalmon is faragtak kicsit a mérnökök. A kisebb beavatkozások eredménye érezhető javulás lett.

Szükség is volt a pofozgatásra, ugyanis a kategóriában igencsak élénk a verseny. Ez annak tudható be, hogy a családosoknak sokszor kényszermegoldást jelentő alsó-középkategóriás autóknál lényegesen nagyobb teret nyújtanak a kiskategóriás bázisra épülő egyterűek (például Citroen C3 Picasso, Opel Meriva, Kia Venga, Hyundai ix20), melyek méretelőnyük ellenére ráadásul általában kedvezőbb áron kerülnek forgalomba kevésbé variálható kompakt márkatársaiknál.

Hátratolt ülésekkel hátul óriási tér fogadMárpedig az utastérben helyet találunk bőven; szinte hihetetlen is, hogy alig több mint 4,1 méterből mit lehet kihozni. A tologatható hátsó üléssornak például van olyan állása, amikor 180 centiméter magas „önmagam mögött” gyakorlatilag (amennyire az ülés ezt engedi) nyújtott lábbal elférek. Igaz, ekkor a csomagtartóba a babakocsi mellé már nem fér el Marci, a rénszarvas, ám ezt a problémát az üléssor előrébbállításával azonnal orvosolhatjuk. A tologatással 280-437 liter közötti teret kapunk; előbbi kis-, míg utóbbi már-már középkategóriás érték, a kétszintes padló pedig tovább fokozza a használhatóságot. Az utastér rengeteg tárolórekesze továbbá minden ’járulékos kütyüt’ elnyel.

Praktikumból csillagos ötös - galériaSokaknak ennyi már önmagában elég meggyőző lehet, és valljuk be: kulcsfontosságú is, hogy a belső tér mérete lenyűgözze a szalonba tévedőket, ugyanis például külső formajegyek terén a Note inkább érdekes, mintsem örök szépség – ezt pedig a modellfrissítés még inkább aláhúzza. Az aranyoskás buksira a ráncfelvarrás utáni papagájcsőr kiképzéssel varázsoltak dinamikát a tervezők, és a hátsóra is átragadt némi morcosság. Azért túlzott keménykedésről szó sincs, inkább csak a valamivel dundibb konkurensek tükrében maradt meg egy kis régi korokat idéző szikárság. A tesztautó összhatását optikailag nagymértékben csökkentették a dísztárcsa nélküli vasfelnik, amelyeknek köszönhetően a Note minden volt, csak éppen fotogén nem, de képzeljék az autóra az i-Way felszereltség dögös, 16 colos alukerekeit, melyeket a befűzött sajtóképeken láthatnak.

Az alapmotor virgonc, de autópályán hangosElöl a frissítés hatására évezredekkel jobb ülni, ugyanis a hosszú utakon nem éppen hátbarát ülést egy sokkal jobbra és nagyobbra cserélték a tervezők. Ülni jobb, vezetni viszont nem sokkal, ugyanis még a legalsó pozícióban is annyira magasan van a szék, hogy a direkt, ám középállásban továbbra is érzékeny kormányért, valamint a kimondottan rövid utakon, játékosan kapcsolható váltóért nyújtózkodni kell. A kormány állíthatósága is lehetne sokoldalúbb, ugyanis csak a volán magasságát módosíthatjuk, távolságát nem. Az ülésenként alkalmazott könyöktámasz pedig – főleg az alacsonyabbaknak - mindenhogyan útban van. Lenyitva a váltóhoz nem férünk hozzá rendesen, felcsukva pedig váltáskor (feltéve, ha mintaszerűen, közel ülünk a volánhoz) akad bele az ülések között hátrafelé utat nem találó könyökünk.

Remek ötgangos váltó túl rövid fokozatokkalPedig tényleg pompás az ötsebességes szerkezet, igaz, hagyományosan rövid áttételezése sajnos hangossá teszi az autópályás menetet. De legalább a fogyasztással nincs gond, ugyanis – ahogy azt a Nissan kis szívó benzineseinél már megszokhattuk – a minden hókuszpókusztól mentes szív remekre sikeredett. Egyrészt az autópályát (vagyis a közel 3700-as fordulaton való pörgést) kövér részben tartalmazó normafogyasztási körünkön elfogadható 6,4 litert evett (országúton bőven beérte volna 5-5,5 liter közötti étvággyal), másrészt ehhez nem is kellett szenvednünk, ugyanis már alacsony fordulaton is vígan és relatíve erőteljesen lát munkához.

Az ’egynégyes’ rángatásmentesen húz gyakorlatilag alapjárattól szabályozásig, és egy percig sem érezzük alulmotorizáltnak az üresen csupán 1,1 tonnás autót. Persze az igazán tempós haladáshoz pörgetni kell, ám ezt jól meghálálja a négyhengeres sofőrjének: tesztautónk például 1,5 kövér másodperccel hamarabb érte el a 100 km/h-s sebességet a gyári értéknél – mindezt hideg aszfalton, amely kimondottan jó teljesítmény egy 88 lóerősnek mondott erőforrástól.

Ennél erősebb motort mi nem is kívántunk bele, a szintén nagyszerű 90 lóerős dízeltől pedig 650 ezer forintos felára veszi el az ember kedvét. A Nissan szintén remek 110 lóerős 1,6 literes benzinese szintén öt fokozatú kézi váltóval 220 ezer forinttal kóstál többet lényegesen jobb menetteljesítményeket produkálva, cserébe viszont az 1,4-esnél 7 decivel torkosabb – ennek ellenére az izmosabbik erőforrás is jó választás.

Tárolórekeszekből sincs hiány - galériaPersze oka is van annak, hogy a Note gyengén is szinte túlmotorizáltnak hat, ez pedig nem más, mint a futómű. Habár itt 2010-ben érezhetően finomhangoltak a mérnökök (vagy csak az autó volt jobb állapotban, mint az általam korábban tesztelt, modellfrissítés előtti dízelé), ugyanis változatlan sztoikus bölcsességgel suhan át a legnagyobb úthibák felett is, miközben egy árnyalatnyival határozottabban tartja a karosszériát. Persze azért így is billeg a Note, sőt, szélérzékenység is jellemzi, ám terelgetése már forszírozottabb kanyarvételnél sem tűnik félelmetesnek. Mint minden rövid tengelytávú, ám magas autó, a ’kisnagy’ Nissan rákfenéje a hirtelen terhelésváltás (vagyis a jobbról hirtelen balra történő kanyarodás, esetleg ugyan ez fordítva), amellyel bár jól megbirkózik, a szériában járó ESP hasznos tétel – két és fél éve Szabó kolléga épp a hiányzó menetstabilizálóért szidta a típust, ám a Nissanosok úgy látszik, meghallgatták kérésünket.

Olcsók az extrák - 4 millió alatt fullos Note akadA Note-nak tehát akad erőssége és gyengesége egyaránt, csakúgy, mint konkurenseinek, igaz, a frissebb modelleken – ahogy ez lenni szokott – meglátszik már az új korok szele. Azonban a Nissan „törpebuszának” van egy hatalmas ütőkártyája: az ára. A Note ugyanis már 3,1 millió forinttól elérhető, (akciósan) 3,63 millió forintból pedig már egy 16 colos alufelnikkel díszített tempomatos, automata klímás, bluetooth-os telefon-kihangosítóval és számos egyéb tétellel ellátott példányt kapunk. A tesztünkben szereplő, érintőképernyős navigációs rendszerrel, tolatóradarral, kulcs nélküli rendszerrel és elektromosan behajtható tükrökkel felvértezett I-Way csúcsverzió 3,85 millió, amit még a százezres metálfénnyel spékelhetünk meg.

Végül az osztályzat ízlés és pénztárca kérdése. Annyi bizonyos, hogy a teszthét alatt sok-sok változatos kilométert hagytunk magunk mögött, és legalább annyiszor mutatta jó oldalát a Note, mint a kevésbé szerencséset (a legnagyobb bajunk igazából a magas autópályás zajszint volt), a mérleg serpenyője pedig a kedvező árral megpakolva végképp a pozitív irányba billen. Azért a Nissannak üzenjük, hogy egy hosszabb ötödik fokozat, vagy netalántán egy hatgangos váltó sokat javítana az összképen. A rövidesen érkező utódban bizonyára megoldásra kerül a probléma, ám biztosak lehetünk benne, hogy a kiváló(bb)ságért sokkal többet kell majd fizetnünk.