A Fiat Bravo már négy éve jár köztünk, így a nála radikálisabban megújulni tudó konkurensek mellett kissé beleszürkül az utcaképbe, s akár még unalmassá is válhatna. Erre azonban könnyedén rácáfol tesztautónk, ami minden igényt kielégíteni képes felszereltségével és kétliteres, 165 lóerős dízelmotorral a motorházteteje alatt igyekszik a szívünkbe lopni magát. Ebben a formájában a Bravo már kissé elrugaszkodik a földtől, ám ezt könnyedén megengedheti magának, hiszen "kifutó modellről" lévén szó, tetemes árengedménnyel lehet hazavinni, ez pedig arra teszi érdemessé, hogy újra kiemelt érdeklődéssel tekintsünk rá az autópiac leginkább törtető szegmenésében.
Töretlenül divatos, és dinamikus fellépésű - galériaA forma már nem szorul bemutatásra - az ék alakot hangsúlyozó övvonal töretlenül dinamizmust sugall, s még emlékszem azokra az időkre, amikor a Bravo eleje sokakat egy Aston Martinra emlékeztetett. A letisztult és felesleges sallangoktól mentes íveket a kétliteres dízelmotorhoz járó ’Sport’-csomag dobja fel, ami többek között oldalsó köpenyeket és szolid hátsó légterelőt foglal magában. Mindez pedig elég ahhoz, hogy az olasz dzsigoló könnyedén elcsavarja a férfiak fejét, s, hogy a gyengébbik nem képviselőire olyan hatással legyen, melynek részleteiről már ne is álljon módomban beszámolni.
Régebben Aston Martinnak hihettük volna. Nem szép a kipufogó kialakítása.
Persze a vizuális izmosításnak hátránya is van: randevú előtt, kiszálláskor vigyáznunk kell arra, hogy jó messzire igyekezzünk ellépni az autótól, ugyanis a küszöbök szélesítése ezt indokolttá teszi, ha nem akarunk karcolást ejteni a toldatokon, vagy éppen bepiszkolni lábunkat. A látványos kiegészítők jelentette hátulütők sora ezzel véget is ér, így itt az ideje, hogy bepakoljuk holminkat a 400 literes csomagtartóba, melynek zárja a kulcs gombjának, vagy a fedélen helyet kapó logó megnyomásakor felpattan, de nem tárja fel magát. Ilyenkor fogást már nem találunk rajta, így foggal-körömmel kell felnyitni, s ezek után már csak a viszonylag magas perem okozhat nehézséget a rakodáskor.
Kellemes a kezelőszervek tapintása - látványnak sem utolsóNoha a hátsó sorban kielégítő a helykínálat a lábaknak, és a háttámlák ügyesen eltalált dőlésszögének köszönhetően bőséges a fejtér, valamint légbeömlő nyílás is megörvendezteti utasainkat, ezúttal mégsem családi autó vonatkozásában vizsgáljuk a típust, bár e minőségében is képes helytállni - igaz, már láttunk nagyobbat és praktikusabbat is. A kiváló oldaltartású, és éppen megfelelő keménységűre tömött vezetőülés pillanatok alatt személyre szabható, miközben az alumínium pedálokon pihenő lábfejünk sejteti, hogy nem egy hétköznapi Bravóhoz van szerencsénk. A kellemesen vaskos fogású kormánykerék tapintásával már kezdünk egybeforrni tesztünk tárgyával, így hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy fokozodó pulzussal oldjuk ki a piros cérnával öltött kézifékkart és toljuk egyesbe a hatsebességes manuális váltó karját.
Sportos és kényelmes az utastér, mégsem tökéletes
A kapcsoló ugyan kissé hosszú úton jár, de mégis pontos, s működtetése kellemesen határozott mozdulatokat igényel, így a váltó ideális kompromisszumnak tekinthető a hétköznapi kényelemre vágyó, és a sportosságot kedvelő felhasználók igényei között. Mindezeket konstatálva a slusszkulcs elfordításával már életre kelthető az 1,9 literes egységet nyugdíjazó erőforrás, mely a papírforma szerint 165 lóerős teljesítményével és 360 Nm-es nyomatékával igencsak örömteli percek okozója lesz.
Az üzemi hőmérséklet eléréséig a dízelekre jellemző, tolakodó kerregés szűrődik az utastérbe, ami később kisimul, s a vadat űzve kellemesen reszelős dallá érik. Ettől függetlenül méréseink is megerősítik, hogy hangszigetelés terén a Bravo elmarad konkurenseitől, így a legtöbb kategóriatársa mellett például azonos körülmények között az ötfokozatú váltóval és benzinmotorral szerelt Citroën C4 is jóval csendesebb nála - egyedül a lassan szintén leváltásra kerülő Hyundai i30 produkált hasonló értékeket méréseink során.
Nem éppen egy kanyarvadász, de egyenesben magabiztos
Sajnálatos, hogy az alsó tartományban a motor csak halvány árnyéka önmagának, hiszen a turbónyomás kiteljesedéséig nem érezzük azt a fölényt, aminek később részesei leszünk. Hozzáteszem azonban, hogy városi közlekedéshez bőségesen elegendő a takarékoskodásra is alkalmas, ám erőtől kevésbé duzzadó tartományban autózni, hiszen egyetlen visszaváltás elegendő a gyorsaságot igénylő manőverek végrehajtásához. A turbólyukat átugorva ellenben igazi vágtató csődörré válik a Bravo, hiszen papíron 1750-től (valójában inkább 2000-2200-as fordulattól) már nyomatékcsúcson haladunk, és ezzel párhuzamosan a teljesítménygörbe is szépen kiteljesedik, így egyetlen szempillantás alatt léphetjük át a megengedett sebességhatárokat, miközben kétezres főtengelyfordulat felett szinte minden kapcsoláskor a tarkónkon érezhetjük a gyorsulás jeleit.
A lakott övezeten előírtaknak már csak negyedikben tudunk megfelelni, hiszen a következő fokozatban a lefulladást éppen elkerülő fordulaton már 60-nal gurulunk. Az önuralom tanúsítása így nem mentes a nehézségektől, hiszen egy-egy mérsékeltebbnek szánt előzéskor is elszabadulhat a pokol az álló helyzetből 8,2 másodperc alatt 100 km/órás sebességre gyorsuló Bravo volánja mögött. Az autó rugalmasságából a sebesség növekedésével is csak alig veszít, s a fordulatszám elejtésének mellőzésével akár még sportautóként is tekinthetnénk rá.
A feltételes mód pedig inkább a futóműnek köszönhető, ami sajnos nem képes a motor képességeinek megfelelően szolgálni minket. Városi, rossz minőségű úton kellemetlenségbe torkolló rázásnak lehetünk kitéve, ami különösen a hátsó sorban utazók számára lehet zavaró, noha az autópályás haladáskor semmit sem érzünk a hangolás árnyoldalából. Hétköznapi használat mellett ívmenetben sem panaszkodhatunk, bár a karosszéria intenzív oldaldőlése már ekkor is szemet szúr, miközben az autó viselkedését illetően biztonságot jelentő semlegességre számíthatunk. Aztán a Bravo 2.0 MJet valódi képességeit firtatva már erőteljes alulkormányozottságot tapasztalunk, s a motor képességeinek kiaknázására a kissé érzéketlen és a városi elkönnyítő funkció nélkül is túlszervózott kormánymű sem ideális partner.
A Bravónak minden árnyoldala mellett van egy óriási fegyvere. A következő oldalon mindenre fény derül.