A kompakt szegmens mára borzasztóan erőssé vált, s tény, hogy mindegy gyártó roppant komolya ajánlattal rendelkezik a kategóriában. Épp ezért egyre kisebbek a különbségek a az egyes márkák között és leginkább a stílus, az ár és persze a többiekhez képest valamiféle többletet nyújtó részletek billenthetik egyik  vagy másik oldalra a mérleg nyelvét. Ezúttal szerkesztőségünk garázsában a Honda Civic vendégeskedett, méghozzá dízelmotorral, kézi váltóval és szedán karosszériában.

A japánok új kompaktja már több ízben is szerepelt nálunk, legyen szó a belépőt jelentő literes turbómotorról, a combosabb, 1,5 literes turbóról vagy a jelen tesztben is felbukkanó dízelről, mi több, utóbbit már a gyártó új kilencgangos automatájával is vallatóra fogtuk, nem is beszélve a penge CTR verzióról. Mindezek tükrében persze sok meglepetést nem tartogatott ezüst tesztalanyunk, azonban mégis kellemes napokat töltöttünk együtt – lássuk, miért.

Továbbra is a kategória egyik legjobb vétele lehet a Civic

Annak dacára, hogy az új generáció már egy éve a piacon van, az amerikaias, látványos dizájn még mindig frissnek hat. A Honda az új Civic megalkotásánál remekül bánt a ceruzával és a kissé unalmassá, bumfordivá váló ufóformát kellőképpen hagyták maguk mögött a japánok. Míg az előd ötajtósként és kombiként volt elérhető, a jelen széria ötajtós és szedán karosszériával csábítja a vevőket, kellőképpen szegmentálva a különböző stílusokat.

Természetesen a klasszikus 'hatchback' (ötajtós) jelenti a sportosabb utat, főleg a látványosabb csomagot jelentő Sport felszereltséget választva, míg a szedán visszafogottabb összképet képvisel a szolidabb légbeömlőkkel, a kevésbé morcos lökhárítóbetétekkel. A vonalak mindenképp dögösek és modernek, a LED-es első fényszóró pedig kiváltképp szúrós tekintettel ruházza fel a Civicet, amely így, még a visszafogottabbnak tekinthető szedán gúnyájában is dinamikus és látványos.

A szedán visszafogottabb, de még így is elég morcos

Egyébként az új Civic így szedánként még hagyományosabb is talán, laposabb építésű, önmagában több dinamizmust hordozva ezáltal. Abszolút kellemes részlet az amerikai piacra szánt modellekről ismert, sárvédőbe integrált szélességjelző, amely csak fokozza a különc öltözéket. A Honda ugyanis igyekezett ismét formabontó lenni, amelyről nem csupán az alapforma, hanem az autó szinte minden szegletében felbukkanó, jól kidolgozott és merész részletmegoldások láttán magunk is meggyőződhetünk.

Az utastér már kevésbé szélsőséges. Az utóbbi időben Civic védjeggyé vált teljes egészében digitális műszerfal ezúttal sem maradhatott el, szép grafikákkal és türkiz színben - minden fontos információt elő lehet varázsolni rajta a híváslistától a navigációig. A multimédiás rendszer kissé lebegő hatást keltő kijelzője a középkonzol tetejére került, míg a rajta futó szoftver a korábbi, Android alapú rendszer továbbfejlesztett verziója.

Korrekt anyagminőség, remek összeszerelés - belül is jó a Civic

A kezelhetőség sajnos hagy némi kívánnivalót maga után: olykor kissé lassú, ráadásul igencsak bonyolult a rendszer, így megszokást igényel, ráadásul nincsenek dedikált gombok sem mellé, így mindig a menübe kell visszatérnünk, ha keresünk egy funkciót, amiből viszont jó sok van, és akár HDMI kábellel is tudunk csatlakozni rá. A klíma ugyan kapott egy kezelőpanelt, amiről jó pár funkciót elérünk, de az üzemmód kiválasztásához és a befújás erősségéhez egy gombot megnyomva az érintőképernyős kijelzőt kell használnunk.

Ami abszolút dicséretes, az az anyagminőség és az összeszerelés színvonala, ugyanis a sportosan dinamikusra hangolt futómű, illetve a török gyártás ellenére sem tapasztaltunk zörgő nyiszogó hangot, az illesztések szépek, a matériák pedig kellemes tapintásúak. Ez pedig az elődöt ismerve már önmagában hatalmas előrelépést jelent.

A szedán talán harmonikusabb ötajtós társánál

A helykínálatról szintén nem szólhatunk rosszat, hiszen mind széltében, mind hosszában kellő tér áll rendelkezésre, s hátul is legfeljebb a 185 centi felettieknek gyűlhet meg a bajuk a kupésan ívelő tetővonallal. Az ülések egyénként az építésmódnak megfelelően alacsonyra kerültek, s így a vezetési pozíció is kellemesen sportosra alakult, miközben a pilótafülke egészen szellős és kényelmes.

Ami az utasteret illeti, praktikum terén kiemelkedőt nyújt a Civic, méretes csúsztatható és kivehető pohártartóval ellátott rekeszt találunk a könyöklő alatt, és a középkonzol alá is jutott egy nagy tárolórekesz, ahonnan a HDMI, az USB vagy a 12 Voltos csatlakozóhoz kapcsolódó kábeleket egy lyukon vezethetjük ki a váltó előtti tartóba, ha telefonunk nem lenne képes a vezeték nélküli töltésre, amit szintén itt végez az autó.

Sokféle csatlakozó és vezetéknélküli töltés is rendelkezésre áll

Habár alapvetően négyajtós szedán hivatalosan tesztalanyunk, oldalról akár egy kupésabb ötajtósnak is elmenne – az igazság pillanata a csomagtartó felnyitásával jön el, ugyanis a hátsó szélvédő marad a helyén, ellenben így egy kicsit szűknek hat a rendelkezésre álló nyílás. Mindezt a poggyásztér mérete igyekszik feledtetni a maga 519 literes befogadóképességével.

Legmagasabb, Executive felszereltség lévén a japánok összes komfort és biztonsági extráját élvezhetjük. A listán ott a vezeték nélküli töltés, elöl-hátul ülésfűtés, tetőablak, bőr kárpit, távolságtartó tempomat, sávtartó asszisztens, holttérfigyelő, keresztforgalom-figyelő, navigáció és persze tolatókamera, a kétzónás automata klímáról nem is beszélve.

Ledes fényei a kinézet mellett a biztonságot is fokozzák

Mindezek teljesen jól működnek a mindennapokban, ahogy a LED-es, automata funkcióval is bíró első fényszórók. Utóbbi a manapság egyes esetekben tapasztalt rosszabb ledes világítótestekkel ellentétben kellő erejű fényt bocsát ki, valamint a távolsági funkciót is okosan kapcsolgatja.

Továbbra is kifejezetten kellemes pont lett az 1,6 literes turbódízel, amely papíron ugyan csak 120 lóerőt teljesít, érzetre azonban ennél jóval dinamikusabbnak tűnik, ami a jelzett 300 Nm-es nyomatékcsúcs ismeretében talán már nem is olyan meglepő. A Civic papítron 10,1 szekundum alatt tud 100-ra gyorsulni, ami jól reprezentálja, hogy a puszta teljesítmény önmagában nem érezteti kellőképpen a valós dinamizmust.

Érdemes fontolóra venni, akár a benzinesekkel is

Emellett ugyancsak kiemelendő pont, hogy a japánok kifejezetten jól szigetelték el az amúgy sem kereplős erőforrást, így hanghatások tekintetében inkább a nyugalom jellemzi a Civicet. A hatgangos váltó áttételeit meglehetősen hosszúra nyújtották a gyáriak, hiszen mindösszesen 2100-at forog a forgattyús tengely percenként 130 km/h-s tempónál – mindez nem veszélyezteti a dinamikát, a fogyasztásra és az utazóképességekre pedig kifejezetten jó hatással van.

Noha étvágy terén a gyártó csupa 4 liter alatti értéket ígér (vegyes üzemmódban 3,4 l/100km), a való életben mindez optimistának hathat. Bár országúton tényleg nagyon kellemes értékeket lehet előcsalogatni az i-DTEC néven futó négyhengeresből, összességében inkább azt mondanánk, hogy az 5 liter alatti vegyes étvágy a reális, a teszthét alatt például mindennel együtt 5,2 litert gurított le a torkán tesztalanyunk.

A legmagasabb szinthez automatikusan jár a kellemes bőrkárpit

Jól autózható tehát az 1,6-os dízel Civic, amiben egyébiránt a remek kapcsolási érzetet nyújtó és pontos kézi váltó is szerepet vállal – ez szerencsére nem meglepő a Hondától. Nem csak a látvány esetében tűzték ki célul a dinamizmust a japánok, de a hajtáslánc tekintetében nem estek át a ló túloldalára, viszont a vezethetőséget befolyásoló többi rendszer ugyancsak kihegyezettebb. A kormányzás például mai viszonylatban pontos és közvetlen, ami már önmagában is jó alap a sportos vezethetőséghez, de a 'kopptól-koppig' mindössze 2,1 fordulat ezt még tovább erősíti.

A futómű talán még a kormányzásnál is jobban sikerült, ezt a tapasztalatot pedig egyébként a nemzetközi sajtóorgánumok is osztják. Az elöl MacPherson, hátul multilink rendszerű felfüggesztés feszes és sportos karakterű, miközben az úthibákat is nagyon ügyesen tudja elsimítani – ritka az ilyen kiegyensúlyozott futómű. Ennél már csak az adaptív rendszer a tutibb, azonban az ezúttal nem képezte a csomag részét.

Szürkesége ellenére nem unalmas a beltér

A Civic összességében nagyon komplett és erős csomagot ad: a kompakt méretek közé szorított praktikumhoz korrekt minőség jár, megfejelve a már említett vezetési élményekkel, ami mindenképp plusznak könyvelhető el a konkurenseket ismervén. Apróbb hiányosságai vannak persze, azonban a vaskos érvek mellett mindezek talán könnyebben eltörpülnek. A Honda ceruzája első ránézésre persze szokás szerint vastagon fogott, azonban a konkurensek ajánlatainak áttekintése árnyalja azért a képet.

Az 1.6 i-DTEC szedán Civichez a belépő összeget a forgalmazó 6,7 millió forintban állapította meg, azonban az Autó Pult normaszinthez a 7,3 milliós árú Elegance csomagot szükséges bepipálni, míg a tesztelt csúcsverzió már 8 millió felett jár, igaz, bőrkárpittal, tetőablakkal és minden nyalánksággal. Japánból rögtön közvetlen kihívóként merül fel a Mazda3 szedán, amely normaszintre szerelve 6,9 millió forintos árcédulájával kecsegtet, igaz, ott papíron egy kicsit, a valóságban pedig jóval gyengébb (105 LE) dízelmotor szerepel a csomagban.

519 literes puttonyával a családosok hű társa szeretne lenni

Persze nem szabad arról megfeledkezni, hogy most listaárakról beszélünk, amiből a japán márkák szűkmarkúbban szeretnek engedni, szemben a VW konszernnel, ahol például egy jelentősen drágábbnak tűnő, hasonlóan felszerelt 7,5-8 milliós Skoda Octavia felára hamar kisebb különbségre olvadhat. A Volkswagen Jetta per pillanat nem kapható, ahogy a Hyundai kínálatából is hiányzik az Elantra, a Renault Mégane GrandCoupé pedig nem elérhető dízellel.