Vannak olyan napok, amikor egy fárasztó műszak után kiengednénk a gőzt, vagy éppen egy kis izgalomra vágyunk az unalmas hétköznapokon. Egy autórajongó számára ilyenkor nincs is jobb gyógymód, mint tövig taposni a gázpedált. Ehhez persze a legjobb társ egy vérbeli sportautó lehet, ugyanakkor nem mindenki vágyik folyamatos adrenalin-fröccsökre, ráadásul ez a kategória igencsak nagy lemondásokra kényszeríti az embert. Ennek orvoslására találták ki a sportkompaktokat, amelyeknek egyik büszke képviselője járt nemrég szerkesztőségünkben: a frissített Ford Focus ST.
Nem feltűnő, mégis körüllengi a sportos hangulatA frissítés előtti változathoz már többször is volt szerencsénk, hiszen ötajtós és kombi karosszériával is tesztelhettük. Az amerikaiak természetesen a ráncfelvarrott Focusból is elkészítették a sportos ST variánst, sőt, immár 185 lóerős dízelmotorral is megrendelhetjük a Ford kompaktok csúcsát. A valódi élményeket persze továbbra is a 250 tagú ménest megmozgató, 2-literes benzines turbómotorral szerelt kivitel nyújtja, mely hajtáslánc terén szinte változatlan maradt az elődhöz képest – ami ellen semmiféle kifogásunk nem lehet.
Visszakanyarodva a bevezetőben elindított szálra, a Focus ST bár közel sem a legerősebb tagja a kategóriának, mégis az egyik legbohémabb. Olyannyira, hogy azokon a bizonyos napokon hangulatra vérbeli sportautóként biztosítja gazdájának a kellő adrenalin-utánpótlást, így a kérdés inkább az, hogy képes-e visszafogni magát annyira, hogy nyugodtabb autózáskor ne jelentsen terhet a gazdája számára – arról nem is beszélve, hogy maximálisan el tudja-e látni egy átlagos kompakt feladatait. Tesztünkből ez is kiderül, de engedjék meg nekem, hogy ezúttal kissé elrugaszkodjak a tőlem megszokott pedáns felépítéstől, és tesztautónkhoz méltán szabadjára engedjem a fantáziámat egy kis történet képében.
Csak az ST felirat "izzik" - galériaÁltalában nem könnyű kihozni a sodromból, egyedül a sportpályán tudom viszonylag könnyen elveszíteni a fejem – ez persze együtt jár azzal, hogy néha-néha le kell vezetnem a feszültséget. Egy hideg csütörtök délután volt, amikor egy hosszú, a türelmemet igencsak próbára tevő nap után már csak egy dologra tudtam gondolni: a mélygarázsban pihenő Focus ST-re. Ez bizony egy olyan nap volt, agyamat már kezdte ellepni a vörös köd, csak a fénycsövek által sejtelmesen megvilágított fekete vadorzóra tudtam koncentrálni, melynek vörösen izzó ST feliratai úgy villannak fel már messziről is, mintha a pokolban bélyegezték volna meg.
Kétségtelen, hogy egy vörös, vagy éppen a kombi tesztautónál már látott narancssárga szín jobban kihangsúlyozza a sportos kiegészítőket, mint a nagyobb légbeömlőkkel érkező első és a fekete betétekkel ellátott hátsó lökhárítók, a hátsó légterelő vagy éppen a középre helyezett hatalmas kipufogó. A frissített ST egyébként is jobban beleolvad az átlagos Focusok közé, mint elődje, hiszen az első hűtőrács immár minden változatnál megegyező formát kapott. A koromfekete tesztautót azonban mégis körüllengi egyfajta vészjósló hangulat, melyet bizony a forgalom más szereplői is hamar észrevesznek – ebben persze a hatalmas, de feláras 19 colos felniknek is nagy szerepük van.
Engednünk kell a csábításnak - galériaEljött az idő! Lépteimet már-már futássá gyorsítva haladok napom megmentője felé, azonban látótávolságba érve mégis lelassítok kicsit: a Focus ST uralja a körülötte lévő teret, mintha Darth Vader nézne velünk szembe – amit a fényezés még inkább megerősít. Ezúttal azonban örömmel engedek a sötét oldal csábításának, és a kulcsnélküli rendszer előnyeit kihasználva, már-már feltépve a vezetőoldali ajtót, dzsekimet hátradobva máris az egyébként választható színű, de tesztautónk esetében sárga betétekkel megspékelt fél(mű)bőr Recaro sportülésekben találom magam – miközben a nagy sietségben majdnem szükség volt a kombi verziónál már dicsőített, nyitáskor előugró ajtó-élvédőre, de a vörös ködből felriadva még időben akadályoztam meg a becsapódást.
Máris jobban érzem magam: a jó pozíciót biztosító, minden irányból szorosan ölelő székek már önmagukban is megemelik az ember pulzusát, de az igazi élvezet csak a kormány mögött megbúvó start gomb megnyomásával kezdődik. A turbómotor egy erélyes horkanással kel életre, melytől jóleső hidegrázás fut végig rajtam. Ilyenkor az amúgy jó minőségű anyagokból építkező utastér hibái fel sem tűnnek, még a SYNC rendszer is magától elkezdi játszani a kedvenc dallamaimat a mobiltelefonomról – amennyiben persze úgy szálltunk ki az autóból, hogy ennél a beállításnál hagytuk –, ezzel még inkább arra sarkallva, hogy tövig nyomjam a gázpedált. Egyedül talán a középkonzol tetején található, jól megszokott műszerhármasra pillantok rá néha, mely hozzájárul a sportos hangulathoz.
A hangulat uralja az utasteret is - galériaNincs is más hátra, a szerencsére manuális kéziféket kioldva, a kemény, de jól adagolható kuplungot a földig taposva beszúrom az egyest a magabiztosságot kívánó, de jó váltási érzetet nyújtó, pontos szerkezettel – amivel szemben az egyetlen kifogásunk talán a váltóút hossza lehet, de az is csak a sportosságra tekintettel –, és máris indulhat a móka. A mélygarázsból kifelé már alig bírom tartani magam, hogy ne eresszem szabadjára a 250 tagú ménest, mely a zárt térben a hatalmas kipufogón keresztül vészjóslóan jelzi – legalábbis egy négyhengereshez képest –, hogy szeretne kiszabadulni.
Főleg a lábtér korlátozott - galériaA sorompót elhagyva a bal vállamon egyre erélyesebben próbál meggyőzni: ideje kihasználni az autóban rejlő potenciált. A jobb fülembe azonban egy jámbor angyalka a sebességkorlátozások betartására sarkall, miközben alig várom már, hogy elhagyjam a városhatárt. Ennek a kettőségnek persze az a vége, hogy a 0-50 km/h közötti távokat villámgyors ugrásokkal letudva, gyakorlatilag 1-esből rögtön 4-esbe kapcsolgatva igyekszem kiérni a betondzsungelből, noha a Focus ST már a 2000-nél megérkező 360 Nm-es csúcsnyomaték előtt, 1500-tól is képes minden fokozatban nagyot ugrani.
Eljött, végre, itt van: a Budapest feliratot áthúzó tábla mellet repülőrajtot véve a gázpedál már az autó alját súrolja, miközben az elődnél szerencsére jóval kisebb kormányt keményen markolva küzdök az első kerekekre küldött hatalmas erővel, mely már félgázon is odafigyelést igényel. Noha a Focus igazán erős és gyors – amit a gyári, 6,5 másodperces 0-100-as sprintnél is jóval kedvezőbb mérés is bizonyít – a mérnököknek sikerült olyan hangulatot varázsolni, mintha egy igazi sportautóban ülnénk, amire minden körülmény rájátszik. Még a valóban figyelemre méltó gyorsulásnál is jobbnak érezzük az autót, ráadásul, ahogyan azt már az előbb is említettem, bármelyik fokozatban vehemensen indítja meg a viszonylag könnyű testet a turbómotor.
Továbbra sem szeretjük - galériaMindehhez természetesen még a sportkompaktoktól megszokottnál is keményebbre hangolt, de ennek megfelelően kiválóan tartó futómű is hozzáteszi a magáét. Az ST egyébként egy igazi rosszcsont: a kanyarban erőltetve persze az orrát tolja, ugyanakkor gázelvételre, vagy egy hevesebb kormánymozdulatra rögtön megcsóválja a hátsó részét, ráadásul a menetstabilizáló is igazán engedékeny ilyenkor – kikapcsolva pedig pláne! Driftautónak persze túlzás lenne nevezni, de akár a kézifék nélkül is produkálhatunk vele látványos jeleneteket, amikkel persze kizárólag forgalomtól elzárt területen szabad próbálkozni!
A jobb vállamon lévő angyalkát végleg száműzve, a vérnyomásomat az egekbe küldve, önfeledten élveztem a Focus ST képességeit, melyek mintha a pokolból érkezve juttattak volna a mennybe pár percre. Egy nehéz nap után mégis mosollyal az arcomon hajthattam álomra a fejem, ami a másnapi teendőimet figyelembe véve komoly fegyvertény volt – reggel ugyanis a főváros szívébe kellett bejutnom, ami a korai órákban nem egyszerű feladat, ráadásul útitársaim is voltak.
Ha kíváncsiak rá, képes-e megszelídülni a Focus ST, tartsanak velünk a 2. oldalon is.!