Tesztek

Sok esetben előre, szinte látatlanban ítélkezünk, pedig nem árt az élet minden területén elegendően mélyre ásni ahhoz, hogy végül tisztességes képet alkothassunk. Nincs ez másképp a Citroën Berlingo esetében sem, amely a többség tudatában kisáruszállítóként szilárdult meg, noha képes több szemszögből is előnyös tulajdonságokat felmutatni.

Akármennyire is szeretjük a vezetés élményét, meg kell értenünk azt is, hogy bizony a többség számára az autó nem más, mint egy közönséges használati tárgy, melynek mindenféle érzelmi töltet nélkül az a legfőbb szerepe, hogy a lehető leghatékonyabban elláthassa a neki szánt szerepet, takarékos módon eleget téve szállítási, fuvarozási funkcióinak.

Az ítéletet pedig bizonyos szituációkban éppen ennek tükrében kell meghoznunk, előtérbe helyezve azokat az igényeket, szokásokat és preferanciákat, amik a fenti szempontoknak megfelelő modelleket részesítik előnyben.

Azt hiszem, nem okozunk nagy meglepetést azzal, ha kijelentjük, hogy a Citroën Berlingo Multispace is a funkcionális, ám érzelemmentes járművek kategóriájába sorolandó, hiszen autóként nem kelt vágyat az emberben, hogy kanyarok sokaságát fűzzük fel vele, vagy éppen a határait feszegessük, más szempontok alapján mégis sokoldalú használati eszköznek bizonyul, amit a típus a teszthét alatt módfelett népszerű Ford és Volvo típusoknak pihenőt adva bizonyított az Autó Pult garázsában. Szintúgy örömünkre szolgált, hogy éppen frissülés után kaparinthattuk meg a takarékosnak ígérkező autót, így a lehető legfiatalabb puttonyossal vághattunk neki évente esedékes közös kirándulásunknak.

Az ismert 'dobozos' alapformát már évek óta gyúrják a szakemberek a PSA garázsában, de a lényeg nem változott, hiszen a jellegzetes sziluetten mindössze a tendenciákra általánosságban is jellemző felpuffadás érhető tetten. A ráncfelvarrás kötelező hozományaként a fényszórók alá helyezett nappali menetfények keltenek feltűnést, melyek egyszerűségükben alig illenek a képbe, de a funkciójukat természetesen maradéktalanul képesek ellátni.

Az összkép ezzel együtt továbbra is kedvesen bumfordi, hiszen a Berlingo szemeibe nézve általában szolid mosolyra görbül a szemlélődők szája, heves érzelmekre azonban nem lehet számítani. Az ezüst színre fújt tetősínek, valamint az XTR csomag extrái mellett azonban kis mokányságot csempésznek a Berlingo bájába a körös-körül húzódó műanyag védőburkolatok, ráadásul az autó alá tekintve egy funkcionális kartervédőt is felfedezhetünk, ám azért az továbbra is kérdéses, hogy az XTR verzió mennyire alkalmas a szilárd burkolatú utak elhagyására.

A választ viszonylag hamar meg is találjuk: minimálisan. A mindössze 10 mm-es emelés még nem teszi olyan jelentőssé a hasmagasságot, hogy nagyobb akadályok leküzdését kísérelhessük meg, inkább csak a földutakon való boldogulás megy könnyebben az újdonságnak, s a menetstabilizátor forgókapcsolója is ezt az irányt sugallja. A normál mód mellett havas, homokos és murvás talajra szánt programot állíthatunk be, illetve jó 'citroënes' szokás szerint 50 km/h-ig teljesen ki is kapcsolhatjuk a segédet.

Lazább talajon próbálkoztunk a különféle beállításokkal, ám lényegi különbséget nem vettünk észre, ez továbbra is elsőkerékhajtású autó, amit egy ilyen elektromosan imitálni próbált differenciálzárral sem lehet komoly képességekkel felruházni. De nem is kell, hiszen aki terepre merészkedne, nyilván nem ebből a kategóriából választ majd.

Az utastér már egyértelmű erőssége a Berlingónak, ez gyakorlatilag már az első ajtónyitással feltűnik – egyrészt tágassága okán érdemelheti ki a pozitív jelzőket az autó, másrészt pratikumával hódít. Emellett sokat dobnak a képen a tolóajtók, amik a hátsó sorhoz kifejezetten jól jönnek, azokat még a szeleburdi gyerkőcök sem tudják nekinyitni a szomszéd autóknak a parkolóban, ráadásul a ki- és beszállás is könnyebb a méretes nyíláson. A fejtér egyértelműen fejedelmi, sőt, az első szélvédőnél még egy polcnak is jutott elegendő hely, ahova megannyi apróságot rejthetünk.

A minimális oldaltartást biztosító, de egyébként kényelmes vezetőülésben leginkább a teherautós vezetési pozíció tűnik fel, s a megdöntött volán bizony érezteti velünk, milyen rendeltetésű autóban is ülünk éppen.

Ettől eltekintve a kezelőszervek egyszerűen működtethetőek és ergonomikusak, tehát ilyen szempontból teljesen rendben van a Berlingo. A pozitívumoknál maradva a tolóajtó mögött felsorakozik három különálló, dönthető háttámlájú és kiszerelhető ülés, továbbá a hátsó sort megfigyelő kis tükör, a lehajtható asztalkák, a csomagtér esetében pedig a nagy űrtartalmon túl a külön nyíló hátsó szélvédő miatt kell újabb pirospontokat vésnünk jegyzetfüzetünkbe. A Berlingo igazi fegyverténye persze leginkább a poggyásztere, amely a hátsó ülések eliminálásával brutálisan nagyra, már-már költözésekhez alkalmas módon közel 3 köbméteresre növekszik.

A sok-sok, elismerést szülő megoldás ellenére viszont nem teljesen őszinte a mosolyunk, hiszen a dicséretes jellemzők mellé a Citroën régi énjére emlékeztető, hiányos és hanyag összeszerelési minőség társul. A hangszórók fedelei kipattannak a helyükről, hátulról érkező, kelletlen és kegyetlen nyiszogás zavarja meg az utazást, és további laza, lötyögős burkolatok intik józan ítélet meghozására a tesztelőt. Pedig az autó mivoltához képest jól szól a szórakoztató berendezés, örülünk az ásványvizes palackok sokaságát elrejtő, kivehető középső boxnak, de a szájízünk végeredményben mégis keserűbb, mint azt a felsorakoztatott pozitívumok után várhattuk volna.

Szerencsére a közepes hengerűrtartalmú dízelmotor segít a kialakult, felemás kép színezésében. A 92 lóerős teljesítményt felmutató 1,6 literes turbódízel abszolút jól mozgatja a nagynak tűnő testet, karakterisztikája egyenletes és jól megbirkózik az alacsony fordulatszámokkal is, azaz szinte soha nem remeg be, vagy válik zavaróan kelletlenné.

A Berlingo takarékossága szintén példás, hiszen a majd’ 1000 kilométeres teszt alatt 5,7 literes átlagra volt képes, holott hosszú autópálya és városi poroszkálás nehezítette útját, melyet az ötsebességes, borzalmasan lötyögős és hosszú utakon járó váltóval ügyeskedve - vagy éppen ügyetlenkedve - hagyhattunk a hátunk mögött. A normafogyasztás azonban a fentieknél is jobbra, 5,5 literre adódott, ám például országúti etapokon, óvatos gázpedálkezeléssel könnyedén produkálhatunk 5 liter alatti értékeket is.

A hosszú utazások alkalmával a kényelmes futómű is jó (Peugeot) partner, hiszen a felfüggesztés és a puhább kormányzás is hasonló körülményekre hangolt, miközben a viszonlyag nagy magasság okán amúgy sem kanyarbajnoknak született a Berlingo, ami ívmenetben viszonylag hamar eléri határait, cserébe viszont a ballonos gumiknak is köszönhetően csöndben lépi át az úthibákat. Utóbbi megjegyzés persze csak a futóműre igaz, ugyanis maga az utastér már zajosabb, hiszen 130 km/h-ás tempó mellett 70 decibel feletti értéket mértünk, ami bizony hosszú autópályázásnál már fárasztó lehet.

Noha az elején leszögeztük az alapvetéseket a Berlingo Multispace XTR kapcsán, összességében vegyes eredményt diagnosztizálhatunk a messze nem hibátlan francia puttonyossal. Ezen pedig árával dob még nagyobbat az autó, ugyanis a tesztelt példányért már 6,225 millió forintot kell a kasszánál hagyni, de még a normaszintre hozott XTR is 6 milliós áron kelletné magát. Tágasságban nyilván nem tud versenyre kelni, ám funkcióját tekintve talán a C4-et vethetjük össze jelen tesztünk tárgyával, hiszen esetében ugyanezért az összegért már jól felszerelt, 110 lovas dízelt kapunk, s akkor a szembeötlő minőségi különbségeket még nem is hangsúlyoztuk.

Kategórián és országon belül a Renault Kangoo kínál erős konkurenciát a normaszintre felszerelten 5,5 milliót kóstáló 90 lovas dízellel, míg a szinte azonos Peugeot Partner Outdoor ára testvéréhez hasonló. A VW ezúttal sem hazudtolja meg önmagát és a jól felszerelt, 102 lovas 1,6-os Caddy-t 6,7 millió forintért bocsátja az ügyfél rendelkezésére, ellenben a Fiat Doblóhoz igazodva az Opel Combo Tour hasonló extrázással 5,9 millióba kerül.