Transzalpina, Transzfogaras, Stelvio-hágó, Grossglockner Hochalpenstrasse – kivétel nélkül olyan viszonylag elérhető távolságban lévő európai úti célok, melyek hallatán a benzingőzzel fertőzött autó- és motorkerékpár-mániásoknak azonnal hevesebbre vált a szívverésük, és amelyeknek helyet kell kapniuk élményautózós úti céljaink képzeletbeli bakancslistáján.

A romániai Transzalpinát és Transzfogarast tavaly volt alkalmunk meghódítani, a Stelvio rövid távon tervben van, a Suzuki jóvoltából pedig a múlt héten a Grossglockner Hochalpentrasse panorámaútra is sikerült eljutni.

A Suzuki a Grossglocknerig vitt minket, hogy megmutassa, mire képes az új Swift Sport – tesztgaléria

Hogy a látványhoz méltó vezetési élmény társuljon, a szervezők a vadonatúj Suzuki Swift Sport köré szervezték a háromnapos rendezvényt, márpedig tesztünk óta (amit ide kattintva olvashatnak) tudjuk, hogy a kisautó a piac tán legjobb ár/élvezet arányú modellje. És a múlt heti túra még inkább meggyőzött minket arról, hogy bő 5 millió forint körül az új Swift Sportnál nincs jobb ‘játékautó' – de ne szaladjunk ennyire előre. Az Alpok legcsodálatosabb panorámaútjának bejárása óriási élmény volt, mégpedig annak ellenére, hogy az időjárás mindent megtett annak érdekében, hogy belerondítson a kirándulásba.

A Hochalpenstrasse sötétebbik oldalát mutatta meg nekünk a múlt héten, de ilyenkor is csodálatos

A szerdai kiúton még hét ágra sütött a nap, aminek borzasztóan örültünk a Wörthi-tó partján elfogyasztott ebéd közben, tátott szájjal csodálva a kilátást és a vízi életet, csak hát az volt a baj, hogy a Grossglockner Hochalpenstrasse bejárása csütörtökre esett, amikor is már hajnaltól csúnyán lehűlt az idő és szakadatlanul szakadt az eső – nem kérdés, hogy boldogan felcseréltük volna a két nap időjárását, de a fentiek erről sajnos nem kérdezték meg a véleményünket. Már akkor ráfagyott a mosoly az arcunkra, amikor a reggeli után kiléptünk a kb. 1300 méterrel a tengerszint felett fekvő heiligenbluti szállásunk kapuján.

A kedvezőtlen időjárás sem tudta kedvünket szegni - a hegyen már tél volt...

A hőmérő 10 fokot mutatott, ami még nem vészes – bár augusztus végén egy Budapesten élő embernek kétségtelenül nem megszokott –, de tudtam, hogy a panorámaút közel 2.600 méter magasra visz fel bennünket, márpedig korábbi ismereteimből kiindulva, amelyek értelmében felfelé haladva 100 méterenként átlagosan 1 foknyi lehűléssel lehet számolni, nem volt nehéz kikalkulálni, hogy a csúcson fagypont körüli hőmérséklet várható, amit tovább tetéz a csapadék.

Apropó, csúcs: hiába van benne a panorámaút nevében a Grossglockner, az út nem oda visz fel, csupán látni lehet róla Ausztria legmagasabb hegycsúcsát, ami 3.800 méter magas. A Hochalpenstrasse, amit 1935-ben nyitottak meg, 48 km hosszú, számtalan élvezetes kanyar és hajtűkanyar tarkítja, a kilátás pedig leírhatatlan, így nem csoda, hogy minden évben rengeteg autó- és motormániás, valamint turista és kerékpáros látogatja. Van ám az osztrákoknak  kedvcsináló videójuk is róla:

In medias res, számításom bejött: még hógolyóztunk is a hegyen, de öröm az ürömben, hogy ameddig ott voltunk, friss hó nem esett, csak eső (és jégeső…). Nem csoda hát, hogy a fizetős út rendszerint csak május elejétől október végéig van nyitva. Ja és tudni érdemes, hogy finoman szólva nem ingyenes: autóval 36 eurót (közel 12 ezer forint), míg motorral 26 eurót (kb. 8.500 forintot) kell fizetni a napi jegyért, ami egyben azt is jelenti, hogy nagyon csúnya idő esetén nem feltétlenül érdemes felmenni, mert elképzelhető, hogy az ember kifizet egy jól látható összeget és végül nem lát semmit.

A reggeli móka során esetünkben éppen ez történt, de a napot megmentette a késő délutáni ‘második kör’, miután ránk szólt telefonon az egész nap a hegyen dolgozó fotós/videós csapat, hogy az egyik oldalon kitisztult az ég és kisütött a nap. Nyilván azonnal autóra pattantunk, hiszen azért autóztunk Budapestről 2x700 km-t, hogy lehetőleg lássunk is valamit.

Ehhez hasonló hajtűkanyarok tarkítják a panorámautat - galéria

A reggeli indulásra visszatérve: miközben a szállás előtt vártuk, hogy összeálljon a csapat, néhány percnyi vacogást követően többen is visszarohantunk szobáinkba melegebb pulóverért és télikabátért, ami azért is volt számomra különösen kontrasztos, mert három nappal korábban még a Balatonban lubickoltunk a családdal.

A megfelelő ruházatot felmarkolva az első gondolatom az volt, hogy hálás vagyok a Feleségemnek, amiért pakolás közben figyelmeztetett, hogy tegyek be meleg ruhát, mert idén már havazott az Alpokban, és készüljek fel arra, hogy a nyárból a télbe fogok csöppenni. Köszönöm neki, mert én még így augusztus végén agyban nem tudtam átállni a télre (még az a szerencse, hogy amint pénteken visszatértünk hazánkba, ismét visszatért a nyár).

Késő délutánra kisütt a nap és csodálatos látvány várt minket - galéria

A második gondolatom az volt, hogy vajon miként fognak a fagyban teljesíteni a Swift sportos nyári papucsai, a harmadik pedig félig-meddig a másodikból következik: szomorkodva lógattuk az orrunkat a kollégákkal, hogy az időjárás elveszi a játékunkat és az élményautózás helyett inkább csak küzdeni fogunk az úton maradásért.

Végül szerencsénkre – és nagy örömünkre – nem így lett: akkorát autóztunk, hogy azt elképzelni sem mertük volna még reggel Heiligenblutban. Ehhez három lényeges komponens kellett: amellett, hogy legalább a (tej)köd elkerült bennünket, szükség volt a mind szárazon, mind pedig esőben lenyűgözően tapadó Continental SportContact5 gumikra, az üresen 1 tonnánál is könnyebb Swift Sport kiváló, élvezetesre hangolt futóművére, valamint 1,4 literes 140 lóerős turbómotorra, ami a meredek kaptatókon is vidáman cibálta az autót, ráadásul a teljes fordulatszám-tartományban komoly erőtartalékokkal rendelkezik – csak a leszabályozás lép be korán, valamivel 6.000/perc alatt.

Épp a rossz időnek köszönhetjük, hogy óriásit autózhattunk: nagyon kevesen voltak a hegyen...

Az önfeledt élményautózásban szerepet játszott még egy lényeges tényező. Így utólag mégiscsak hálásak vagyunk az időjárásnak, hiszen az volt a szerencsénk, ami egyben a pechünk is: a rossz idő miatt elenyésző volt a forgalom a szerpentinen, márpedig köztudott, hogy a Hochalpenstrassén szép időben hemzsegnek a biciklisek, a motorosok és a lassan csordogáló autós turisták, márpedig ilyen körülmények között veszélyes ‘élményautózni’.

Itt kell megjegyeznünk, amit a szervezők is többször kihangsúlyoztak, hogy ez egy panorámaút, nem pedig versenypálya, amit tudomásul vettünk és néhány percig be is tartottunk, ám gyorsan átvette az irányítást a bennünk lakozó a kisördög. Sajnos (?) annyira jó a Swift Sporttal gyorsan menni, hogy ilyen kedvező útviszonyok között ezzel az autóval mindenkinek sok sikert kívánunk a tötymörgéshez...

Nehéz elképzelni, hogy a könnyű Swift Sport mennyire élvezetes - galéria

A kis Swift rendületlenül csörtetett előre, hihetetlen menni akarás van benne. Tesztünkben korábban leírtuk, hogy a hatfokozatú váltó nem az igazi, de a mostani kék autóban egészen jó érzés volt még váltani is – nem életünk legjobb manuális kapcsolószekrénye, de soha rosszabbat! A kuplung zokszó nélkül bírta a nyüstölést, egyszer sem volt szaga, pedig kemény terhelést kapott.

És a gumik! Te jó ég, mire képes egy (négy) mindössze 195 mm széles mai sportabroncs, ha nem 1,5-2 tonnát kell tartania. Kora délutánig úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna, az úton pedig állt a víz és számos vízátfolyás tarkította a szerpentint, de az autót nem lehetett kihozni sodrából. Ilyenkor persze egy sperrdiffi jól jött volna a kigyorsítások során a turbómotor óriási nyomatéka miatt, de ebben az árkategóriában ez nem elvárható.

Harmonikus hajtás, futómű, kormányzás és fék – remek mókaautó lett a Swift Sport...

Szóval a Swift nem úszott, helyette csak tapadt, tapadt és tapadt. Alacsonyabb fokozatokban gázelvételre csodálatosan bemozgatta a farát, de nem csúnyán indult meg a ‘feneke’, hanem csak finoman, jól kontrollálhatóan. Nem gondoltuk volna, de az esős időben nagyobbat autóztunk, mint a késő délutáni ideális körülmények között, pedig az is remek volt, csak hát szárazon az élvezetekhez jelentős mértékben kell fokozni a tempót, hiszen ilyenkor túl jól tapad az autó, már ha lehet ilyet mondani.

Az útviszonyoktól függetlenül terhelésváltásra nem billen, hanem szépen betámaszt a feszesre hangolt Swift Sport, a kormányzási erőszükséglet és a kormány áttétele tökéletes, a fék pedig szintén jól bírta a tartós nyúzást, márpedig sokszor lejtmenetben kellett bizonyítania. A nap végére azért megsínylették a nyúzást az első betétek, de nagy szó, hogy a hatásos fék egyszer sem hagyott minket cserben és akkor is jól fogott, amikor már nagyon meleg volt.

Keményebb stílusban mutatja ki foga fehérjét az új Swift Sport - galéria

Azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy az örömök hevében még a kéziféket is leteszteltük; szépen lehet 'dolgozni vele'… A futómű pedig tényleg egy csoda, nehéz elhinni, hogy az egyszerű, elöl MacPherson, hátul pedig csatolt lengőkarokból ennyit ki lehet hozni. Összességében az új Swift Sport egy újabb ékes bizonyíték arra, hogy a vezetési élmény legfontosabb eleme a jó futómű-fék-kormánymű mellett nem a motor ereje, hanem az alacsony tömeg. Jelen esetben csupán 140 tagot számlál a ménes, ami a mai világban szinte semmi, de el sem hiszik, hogy 970 kilóba pakolva mire képes ez a 140 élettel teli paripa.

A leggyorsabb Swift nem csak a szerpentinen, de az autópályán is kiváló úti társ volt - galéria

Egyedül a vérpezsdítő kipufogóhangot hiányoltuk: hiába a remek optikai hatás a két méretes, különálló kipufogóval, hang szinte semmi. A másik oldalról nézve viszont ami hiányzott a szerpentinen, az nem hiányzott a hosszú autópályázás során: a irányonként közel 700 km-es úton egyáltalán nem volt fárasztó a kis Suzuki, motorhang/búgás nuku, szélzajból és gördülési zajból (is) jóval kevesebb szűrődik be az utastérbe, mint a szívómotoros előd esetében, ráadásul még a rugózási komfort is elviselhető. A sportülések kiválóan tartottak a hegyekben, autópályán mégsem fájt bennük a hátunk, a helykínálatra pedig nem panaszkodtunk, pedig jómagam 193 cm vagyok, utastársam/kollégám pedig 196 cm-re nőtt – és maradt mögöttünk értékelhető hely a második sorban, igaz, a csomagtér tekintetében már nem tud csodát a japán kisautó.

A minden jóval megkent Swift Sportba 5,5 millió forinttól lehet beülni – megéri...

Azt eddig is tudtuk, hogy az új Suzuki Swift Sport rengeteg értéket ad (akciósan) 5,5 millió forint ellenében, de kellett ez az ausztriai túra ahhoz, hogy igazán tisztelni tudjuk a japánok Japánban gyártott kis méregzsákját. Van nála erősebb, gyorsabb, komolyabb, szebb, dögösebb autó, de még egyet nem tudunk, ami újan bő 5 millió forint ellenében ennyi élményt és ilyen korrekt hétköznapi értékeket ad, a nagyon magas alapfelszereltségről nem is beszélve. Érdemes kipróbálni, nem fogják megbánni.

Ugyanez vonatkozik a Grossglockner Hochalpenstrasse panorámaútra: nincs közel, nem olcsó, de ide érdemes elmenni. Biztosan jómagam is visszatérek még a családdal, bár úgy érzem, hogy a majdani családi 'kör' során kevesebb adrenalin fog majd felszabadulni bennem, mint most, úgyhogy hálás vagyok az élményért a Suzukinak. Jut eszembe, valamit majdnem kifelejtettem: a visszafogott stílusban abszolvált úton – a szerpentines mókázást nyilván kivéve a számításból – odafelé 5,9, visszafelé pedig 5,7 l/100 km lett a Swift Sport fogyasztása. Ehhez nincs is mit hozzáfűzni; emeljük kalapunkat!

Korábbi, vörös színű Suzuki Swift Sport tesztautónk galériáját ide kattintva tudják elérni

A cikkben szereplő csodálatos helyszíni fotókat (a Suzuki megbízásából) köszönjük Láng Péternek (langpeterphotography).