Amit az elmúlt tíz évben megtettünk, az idén sem lesz másképp: az Autó Pult szerkesztősége megválasztja a 2020-as év autóit. Elnézést kérünk kedves Olvasóinktól, hogy idén 2-3 hónapnyi csúszással jelentkeztünk, de az életünket immár bő egy éve megkeserítő koronavírus a mi munkánkat sem könnyítette meg és a hosszú tesztszünet miatt csak mostanra tudtunk minden fontos autós újdonságot kipróbálni.

A 11 éves múltra visszatekintő Autó Pult Év Autói választás lényege megegyezik az eddigiekkel: nálunk a középpontban az általános autóipari kategóriák helyett továbbra is a valós fogyasztói igények állnak. Törzsolvasóink minden bizonnyal jól ismerik választási rendszerünket, ami idén sem változik és a szabályrendszer is megfelel a korábbi éveknek, kivéve az árkategóriákat, amelyeken (amint azt már tavaly beígértük) idén muszáj volt emelni az általános és sajnos jelentős autópiaci drágulás okán. Most pedig következzen egy kis emlékeztető, összefoglaló.

A legfrissebb modellek között dúló csatában továbbra is az észérvek játszanak döntő szerepet, hogy megmutassuk, mely típusok bizonyulnak az idei év legjobb választásának. Nem holmi divathóbort az, amit követni szeretnénk: egy saját, letisztult, professzionális rendszert alkottunk arra, hogy miként jutalmazzuk az autógyártók fogyasztókért, vagyis Önökért tett törekvéseit. A kulcsszó tehát nálunk a vásárló, aki a legtöbb esetben nem minden nap költi el megspórolt millióit új autóra, vagyis kiemelten fontos döntést hoz egy autóvásárlással. Éppen ezért nem az autóipar hagyományos csoportosítása szerint, mint inkább a fogyasztói igények alapján hirdetünk majd kategóriánként győzteseket, továbbá képzeletbeli dobogósokat.

Az Autó Pult csapata a megszokott alapossággal és precizitással lát neki a feladatnak, amely egyben roppant izgalmas is, hiszen számos modell előnyeit-hátrányait feltárva és áttanulmányozva, illetve összehasonlítva kell meghoznunk a döntést minden egyes kategóriában.

A szigorodó EU-normák ellenére élménydús, izgalmas autókból még mindig nincs hiány

Habár 'legénységünk' első olvasatra kicsinynek tűnhet, de bizton állíthatjuk, hogy az óévben megjelent újdonságok jelentős hányadát sikerült mindenkinek kipróbálnia és/vagy tesztelésnek alávetnie, így temérdek tapasztalattal vágunk bele a válogatásba. A mai naptól kezdve hosszas elemzésekbe, kollegális vitákba kezdünk és hamarosan kiderül, hogy mely modellek lesznek az Autó Pult Év Autói. Ehhez természetesen a legfontosabbra, vagyis az Önök – fogyasztók, vásárlók és mindennapi használók – véleményére is szükségünk lesz, az egyes kategóriák általunk kiválasztott győztesei közül ugyanis Önök fogják majd eldönteni, hogy mely 2020-as modell nyerje el a legfontosabb kitüntetést, az Autó Pult Közönségdíjat.

A kategóriák felosztásánál az autóvásárlók legfontosabb preferenciáit helyeztük középpontba, vagyis az élmény, a praktikum, a sportosság és a költségek négydimenziós mátrixában kalandozunk, persze számos egyéb tényezőt is figyelembe véve.

Zöld rendszámos autókból az idei Autó Pult Év Autói választáson biztosan nem lesz hiány, ugyanis az elmúlt évben rengeteg zöld rendszámos modellt teszteltünk

A végeredményben általában az élménydús autók kategóriája váltja ki a legtöbb csodálkozást, de ha jobban átgondoljuk, teljesen logikus a felosztás, elvégre sportautót is két okból kifolyólag lehet vásárolni: van, aki gyors szeretne lenni és a tizedmásodpercekért vívott munkában leli örömét, miközben van, aki inkább az élményre utazik.

Na de hogyan kerülhet be az élményautók kategóriájába mondjuk egy kényelemre hangolt kabrió, egy nyugodt túrakupé vagy akár egy terepjáró? Simán, hiszen az élmény saját olvasatunkban egy olyan állapot, amelyhez pozitív érzések társulnak, melyekre aztán akár egy egész életen át szívesen emlékezünk. Mert a nyugodt eleganciát, a formák szépségét és az utazás komfortját ugyanúgy lehet élvezni, mint ahogy a lágy szellőt, amely a lemenő nap fényében cirógatja arcunkat egy kabrió volánja mögött. Jegyezzük hát meg: az élményautó nem feltétlenül sportautó, a különbözőségre és a félreértések elkerülésére pedig az élménydús jelző is utal.

Nem csak a sportautózás lehet élmény – az élménydús kategóriába tartoznak többek között a terepjárók és a kabriók is

Ezek alapján az egyes kategóriák a következők, természetesen bárminemű fontossági sorrend nélkül:

1; Élménydús autók 12 millió forint alatt

2; Élménydús autók 12 millió forint felett

3; Sportautók – nyitott (ár)kategória, ahová a sportolásra született modelleket soroljuk; itt a jó versenypályás teljesítőképesség is feltétel.

4; Családi autók 7 millió forintig – hazai viszonylatban egy viszonylag megfizethető kategória, ahol nem kell kompromisszumokat kötnünk a família problémamentes utaztatásához.

Szemfüles Olvasóink jelentős áreltérést észlelhetnek (10 helyett 12, illetve 6 helyett 7 millió forint) a korábbi évekhez képest. Az áremelést azon szomorú okból kifolyólag kellett eszközölnünk, hogy az elmúlt időszakban jelentős mértékben drágultak az autók, aminek fő oka a folyamatosan gyengülő forint mellett az egyre szigorodó szabályozásokban keresendő, ami bonyolultabb technológiákat, így pedig magasabb tervezési és gyártási költséget jelent, továbbá az alapfelszereltség is alaposan kibővült gyakorlatilag minden új autónál.

Idén muszáj volt felemelnünk az árkategóriákat, mert sajnos kivétel nélkül jelentősen drágultak az autók

5; Családi autók 7 millió forint felett – ez magától értetődő; itt is nagyon szoros küzdelemre számíthatunk.

Mivel az elérhetőbb családi autók árhatárát idén 7 millió forintra emeltük, így nyilván itt is feljebb ugrott az alsó árhatár, amely felülről viszont továbbra is nyitott maradt, bár azért igyekszünk elsősorban nem az 50+ milliós luxuscsodákat kiválasztani a családi szegmensben...

6; Az év vétele – itt a legjobb ár/érték arányú új modelleket keressük.

7; „High-tech” innováció különdíj – ebben a kategóriában azt a modellt díjazzuk, amely a legtöbb technikai érdekességgel, újdonsággal szolgál.

Egyre inkább összeolvadnak a "high-tech" és a "zöld" innovációk, így ezt a két kategóriát nagy eséllyel össze fogjuk vonni

8; „Zöld” innováció különdíj – a rendelkezésre álló erőforrások kihasználása kulcsfontosságú, így különdíjjal illetjük azt a szériagyártású újdonságot, amely az adott évben a legtöbbet tette egy tisztább jövőért, természetesen a racionális és az anyagi szempontokat is figyelembe véve.

Itt megjegyeznénk, hogy a napjaink autóiparában a "high-tech" és a "zöld" innovációk egyre inkább összeolvadnak, ezért esélyes, hogy végül össze fogjuk vonni ezt a két kategóriát.

9; Modellpaletta különdíj – a legerősebb modellpalettáért járó elismerés; azon autógyártó kapja meg, amely modelljeinek tudása alapján a legjobb átlagot nyújtja.

10; Autó Pult Közönségdíj – a legnagyobb elismerés, maguktól a fogyasztóktól, illetve az Olvasóktól: a győztesek győztesei, olvasói szavazás alapján.

Koronavírus ide vagy oda, fontos autós újdonságokból 2020-ban sem volt hiány

És végül néhány alapelv. Mivel az eredményhirdetés mindig az év első felében, évente történik, ezért a választáson csak a piacon az aktuális évben megjelent modellek vehetnek részt. De azért itt nem vagyunk nagyon szigorúak: hogy mindenkinek megadjuk az esélyt, néhány hét nem lesz döntő tényező, valamint egy-egy modell különkiadása, illetve frissítése is labdába rúghat – nyilván csak abban az esetben, ha képességei indokolják a jutalmazást. Fontos adalék továbbá, hogy csak Magyarországon forgalmazott új autó vehet részt a kiválasztásban.

Mivel az egyes típusok alapfelszereltségei között komoly különbségek adódnak, az árak meghatározásánál igyekszünk az Autó Pult normafelszereltséget figyelembe venni. Néhány százezer forint ide-oda még belefér, de az ennél nagyobb különbségekkel már szigorúak vagyunk, tekintettel arra, hogy árérzékeny a piac. Az árak tekintetében mindig az importőri árakat vesszük figyelembe, a központilag kihirdetett aktuális magánvásárlói akciókat, kedvezményeket is beleszámítva. És nem csak maga a típus, de a motorváltozat is fontos szerepet játszik a választásnál, hiszen egy-egy erőforrás vízválasztó lehet az autó képességeinek tekintetében. Kategóriánként három, holtverseny esetén legfeljebb négy díjazottat nevezünk meg.

Holnaptól komoly szerkesztőségi viták veszik kezdetét maroknyi csapatunkban a legjobb újdonságok díjazását illetően, de ígérjük, hogy végül szokás szerint az objektivitás fog dönteni

Az izgalom tehát hamarosan a tetőfokára hág: rövidesen kiderül, hogy mely autós újdonságok állhatnak fel az Autó Pult tizenegyedik Év Autója választásának képzeletbeli pódiumaira. Persze addig sem tesszük le a lantot és a 2020-as Autó Pult Év Autói választás eredményhirdetéséig számos érdekes anyaggal, hírrel, teszttel jelentkezünk – érdemes lesz hát a továbbiakban is velünk tartani.