A BMW újabb „Art Car” projektet mutatott be: ezúttal Jeff Koons „pingált ki” egy M850i xDrive Gran Coupét, amely popkulturális elemekkel – konkrétan a képregényekből ismerős megoldásokkal – és geometriai mintázatokkal igyekszik igazán különleges lenni. Aki nyomon követi a BMW munkásságát, azok számára ismerős lehet Jeff Koons neve, hiszen 2010-ben már egyszer együttműködött a bajor gyártóval – akkor egy BMW M3 GT2 versenyautó lenyűgöző, fekete alapon színes csíkos mintázatát készítette el.

Az M850i xDrive Gran Coupé modellről ezúttal nem sokat beszélnénk, hiszen a most frissült típusról nemrég számoltunk be Önöknek. Ellenben a különleges fényezésről annál inkább lehet beszélni: A szakemberek a limitált szériában kínált modell többrétegű fényezését 285 óra alatt fújják meg, amelyben nagymértékben közrejátszik az is, hogy a különkiadás lélegzetelállítóan összetett karosszériafényezése tizenegy különböző árnyalatot egyesít, a kéktől az ezüstig és a sárgától a feketéig. Ez azt is jelenti, hogy hetente mindössze két példány tud elkészülni.

Kétség kívül különleges lett - galéria

A képregényekből ismert formai elemek, mint a hangutánzó „POP!” felirat, vagy éppen a fényező szakemberek számára legnagyobb kihívást jelentő robbanás az autó hátulján mind-mind igazán egyedivé teszi a modellt, még ha a játékosnak tűnő elemek nem is feltétlenül illenek a BMW egyik zászlóhajójaként is hivatkozható típusra. A motorháztetőre egy hatalmas, stilizált BMW logó is került. A BMW Group Dingolfingban és Landshutban működő gyárainak magasan képzett szakemberei mintegy 300 órán át dolgoztak a „THE 8 X JEFF KOONS” különkiadás első példányának karosszériafényezésén, nem egyszer nagyítót is segítségül hívva.

A többszínű utasteret a prémium anyaghasználat és a legnemesebb bőr átfogó alkalmazása jellemzi, a művész aláírásával fémjelezve. Az ülések bővelkednek a képregények szuperhőseit – akik közül talán egyből Pókember jelmeze ugorhat be – és a BMW M divízió nagyteljesítményű sportautóit idéző piros és kék árnyalatokban. Érdekes, hogy az élénk színeket csak az üléseknél használták, míg az ajtóbetétek a BMW-től már megszokott, elegáns barna színt kaptak – bár a piros kontrasztvarrás azért teremt némi hidat a különböző felületek között.

Egészen egyedi az utastér is - galéria

Az egyedi modellből egyébként 99 darab készül, de az árát nem hozták nyilvánosságra – biztosak lehetünk benne, hogy nem kis összeget kell pluszban letennie az asztalra, aki szeretné hazavinni az egyik példányt.