Karácsonyra már kaptunk néhány képet és információt a vadonatúj Hyundai Konáról, most pedig újabb adag fotóval és számokkal leptek meg minket a koreaiak. Noha minden apró részlet még mindig nem derült ki, egyre közelebb kerülünk a teljes képhez, amely elsőre igen biztatónak ígérkezik.
Az új Kona úgy lett igazán újító és futurisztikus, hogy közben megőrzött valamit az előd stílusából is. A tervezők ezúttal már nem titkoltan az elektromos modellt vették alapul, majd a már meglévő villanyos dizájnt alakították át a belső égésű és hibrid erőforrásokkal szerelt verziókhoz – és rögtön megmutatták a sportos N Line kivitelt is.
Minden szögből modern és látványos lett - galéria
A végeredmény pedig már-már sci-fibe illő lett, köszönhetően a Hyundai legújabb formanyelvének, amely a kerekded alapformákat sarkos formákkal tesz látványosabbá, az elöl és hátul egyaránt az autó teljes szélességében végighúzódó LED nappali menetfényekről már nem is beszélve – ezúttal pedig a főfényszórókat is még ügyesebben rejtették el a mérnökök. Természetesen az elektromos verzió a legletisztultabb, a benzines és hibrid változatok megjelenése némileg marconább lett, az N Line pedig kifejezetten sportos – és ha készül vérbeli N kivitel, az még vadabb lehet.
Az újdonság túlnövi elődjét, hiszen tengelytávolsága 6 centivel nőtt, így 2,66 méteres lett, míg a teljes hossz összesen 14,5 centit gyarapodott, így 4,35 méterre nyúlik a Kona. A szélesség 1825 mm, a magasság pedig 17 colos keréktárcsákkal 1580 mm. Ezek az adatok a belső égésű erőforrással és hibrid rendszerrel szerelt verziókra lesznek igazak, noha valószínűleg milliméteres, legfeljebb centis eltérésekről beszélhetünk majd az elektromos kivitel esetében, hiszen az alapok ugyanazok, és a formák is nagyon hasonlók.
Azért nem szakadt el teljesen az elődtől, sok megoldás visszaköszön - galéria
Az utastérbe bepillantva is a Hyundai legfrissebb, tisztán elektromos modellekből ismerős megoldásaival találkozhatunk: a műszeregység és a multimédiás képernyő szerepét két egymás mellé helyezett 12,3 colos megjelenítő tölti be, de fizikai kezelőszervekből is elég sok jutott az autóba – valószínűleg a klímát és a rádiót is tudjuk majd normál gombokkal kezelni, aminek sokan örülhetnek. A letisztult, minimalista formák adottak, amiket hangulatvilágítással és világos kárpitokkal dobtak fel a koreaiak.
A halkabb utastérért az extra szigetelés lesz a felelős, így például több hangszigetelő anyagot kap majd az autó, kétrétegű, hangszigetelt első szélvédőt használnak a gyáriak, és vastagabb lesz a padlókárpit is. Természetesen lesz majd vezeték nélküli frissítési lehetőség is, a rengeteg online funkcióról nem is beszélve – de az NFC technológia segítségével akár okostelefonunkat is használhatjuk majd slusszkulcsként.
Rengeteg fizikai gombbal örvendeztetett meg minket a koreai gyártó - galéria
Hazájában elérhető lesz egy kétliteres szívó benzinessel is a Kona, ám erről Európában nem érdemes álmodoznunk, ellenben az 1,6 literes turbóssal, nyolcas automatával és összkerékhajtással szerelt, közel 200 lóerős verzió már elérhető lehet itt is – legalábbis korábban volt ilyen verzió nálunk is, igaz hogy a hibrid megjelenésével el kellett búcsúznunk tőle. Ennek fényében az is megeshet, hogy csak a mostani modellben is szerepet kapó, 1,6 literes benzinest használó öntöltő hibrid kivitel lesz kapható, már ha a beszálló egyliteres, háromhengeres turbóst nem építik be az új Konába a gyáriak – erről egyelőre nem esett szó.
Ezen a ponton azért ki kell emelnünk, hogy bár a fenti adatok nagyrésze valószínűleg minden modell esetében igaz lesz, a sajtóanyag a koreai modellről szól, míg a globális verzió bemutatója márciusban lesz esedékes. Akkor derül majd fény az elektromos verzió képességeire is, noha valószínűleg túl nagy eltérés nem lesz majd a konszerntárs Kia Niróhoz – és ezzel együtt a korábbi generációhoz – képest.

