Mintha csak egy rossz álomba csöppentünk volna: a CX-60 lemezei alatt bemutatkozott a Mazda magasabbra pozícionált, alapvetően hátsókerékhajtású platformja, és érkeznek a hathengeres benzines és dízel motorok is, erre most olyan hírek érkeznek a japánok háza tájáról, hogy a várva várt következő generációs 6-os mégsem valósul meg, vagy legalábbis Európába nem jut el – ezzel párhuzamosan pedig sportautóra is hiába várunk…

Nyilvánvalóan tisztában vagyunk vele, hogy az emelt hasmagasságú modellek térhódítása nem sok levegőt hagy a gyártóknak, hogy hagyományosabb modellekkel is előrukkoljanak, ugyanakkor nem gondoltuk volna, hogy pont a Mazdánál döntenek majd úgy, hogy a valóban sokak által várt, hátsókerekes, hathengeres középkategóriást veszik majd el tőlünk – már csak azért sem, mert igyekeznek a prémium szegmens felé közeledni, amihez legalább egy nagyobbacska szedán elengedhetetlen lehet.

Se sportkupé, se dinamikus szedán? - nem szeretnénk elhinni ezeket a híreket

Nemrég azonban maga Joachim Kunz, a Mazda Europe műszaki és fejlesztési vezetője tett elég félreérthetetlen kijelentéseket a témában: „Nagyon jó lenne egy orrmotoros, hátsókerékhajtású, hathengeres szedán vagy kupé megalkotása, imádnánk! Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben a SUV modellek a legfontosabbak. Folytatódik ez a trend, és a Mazda számára még fontosabbak ezek a modellek, hiszen ezeket lehet a legtöbb példányban eladni” – mondta Kunz úr.

Szeretnénk mindezt úgy értelmezni, hogy még semmi nem dőlt el, de még ha egyértelműen nem is szerepel a szavai között, hogy nem jön a 6-os utódja és egy sportkupé sem, legjobb esetben is arra tudunk kilyukadni, hogy Európában semmiképpen nem számíthatunk ilyen modellre, legfeljebb más piacokon. Amennyiben a Mazda nem maga jelentette volna ki, hogy a prémiumok vadászmezejére szeretne lépni, nem is csodálkoznánk ezen a döntésen, ugyanakkor egy középkategóriás szedán ezekben a magasságokban már presztízskérdés szokott lenni – egy sportos kupéról már nem is beszélve.

Mutatós szedánok és kupék helyett úgy tűnik, ez a jövő

Külföldi médiumok felkeresték a Mazdát is, hogy kommentálja ezeket a híreket, de a japánok nem árultak el semmilyen részletet. Mi azért bízunk benne, hogy inkább csak beetetés folyik, és előbb vagy utóbb mégis érkezik majd az új platformon valamilyen hagyományos négyajtós a kínálatba – még ha nem is feltétlenül közvetlenül a 6-os utódja. Egyelőre azonban inkább a rossz hírek felé billen a mérleg nyelve.