Azok után, hogy a Red Bull F1-es csapata szorosan együttműködött az Aston Martinnal az egészen elképesztő Valkyrie hiperautó megalkotásában, az osztrákok most egy saját négykerekű életre hívásán dolgoznak, amelyet egy izgalmas videóban jelentettek be. Mondanunk sem kell, az RB17 minden elképzelésünket igyekszik majd felülmúlni.

Ugyan a videóban az autó nevén kívül sokat nem árulnak el, néhány részletet azonban már lehet tudni róla: a számtalan világbajnok F1-es autó és a Valkyrie tervezője, Adrian Newey rajzolta meg a formáit, és mindössze 50 darab készül majd belőle. A lemezek alatt egy duplaturbós V8-as egység kap majd helyet, méghozzá egy hibrid rendszerrel kiegészítve, így akár több mint 1200 lóerőt kipréselve az autóból.

Ami még ennél is elképesztőbb, hogy Newey elmondása szerint az üres tömeg tekintetében a 900 kilogrammot célozták meg, így mindennel együtt is 1 tonna körül lesz az autó súlya, ami egészen lenyűgöző 1 kg/lóerő alatti tömeg/teljesítmény arányt jelent. A gyártás 2025-ben kezdődhet, és évi 15 autó készülhet el, így mire az utolsó tulaj is megkapja az RB17-et, már 2028-at írunk majd – már, ha nem lesz csúszás.

Az áráról talán kár is beszélni – főleg a jelenlegi árfolyamok mellett –, de egyébként 5 millió angol fontról beszélnek, ami körülbelül 2,3 milliárd forintnak felel meg. Ettől függetlenül nincsenek kétségeink afelől, hogy pillanatok alatt elkel majd az összes példány – hacsak nem adták már el rég az összeset. A nyitóképen egyébként egy korai ízelítő látható, amiről azonban csak annyi derül ki, hogy egy egészen elképesztő hiperautóval lesz dolgunk.