
Noha hivatalos megerősítés sokáig nem volt, már elég régóta pletykálnak egy limitált szériás M modellről, amellyel azoknak kedvezhetnek a bajorok, akiknek a szervezete nem vette be az XM-et. Legutóbb arról lehetett hallani, hogy a 3.0 CSL Hommage koncepció vonásai köszönnek majd vissza a különleges modellen, amely az M4 CSL alapjaira épülhet. Most ezt erősítették meg azok a hivatalos fotók, amelyeken bár alaposan álcázva, de végre láthatjuk az újdonságot.
A rokonság az M4-gyel azért nagyon is jól látható, ám a tervezők átrajzolták a hatalmas veséket, amelyek ugyan továbbra sem kicsik, de mégis jóval közelebb állhatnak majd a rajongók szívéhez – a 3.0 CSL Hommage megoldása szinte mindenkinek tetszett. Úgy tűnik, hogy a lökhárítók szélén lévő kerek beömlő is visszaköszön majd a tanulmányról, ám a lámpák kevésbé lesznek agresszívek.
Két szárnyat is kapott
Hátul a méretes, integrált hátsó szárny és a szélvédő felett feltűnő légterelő lesz majd ismerős a korábbi tanulmányról, de úgy tűnik, hogy azért az M4 alapformái megmaradnak – beleértve a hatalmas kidörgőket. Valószínűleg az utastérben is nagy lesz az egyezés, bár néhány különleges részletet azért belecsempészhetnek az utastérbe a bajor mérnökök.
Ami a hajtásláncot illeti, az M4 CSL lehet az alap, de még tovább fokozzák a teljesítményt – ugyan nem sokkal. 560 lóerőről beszélnek, amit minden bizonnyal a megszokott automata váltó továbbít majd a kerekekhez – reméljük, csak a hátsókhoz. Mindez bőven 4 másodperc alatti 0-100-as sprintet és 300 km/h feletti végsebességet szavatolhat.
Büszkék rá
A bemutató időpontjáról egyelőre nincs hír, de abban biztosak lehetünk, hogy még idén leleplezik, hiszen a születésnapra készült. Valószínűleg még az M4 CSL-nél is jóval drágább lesz, és a hírek szerint mindössze 50 darab készülhet belőle.
