A DS-nek eddig nem igazán sikerült átütő sikereket elérnie a prémium szegmensben, habár kétségtelen, hogy az időközben felmerülő, mindenkit érintő problémák sem segítették a márka helyzetét. A Stellantis égisze alatt persze új erőre kaphat majd a DS is, ha elhárulnak majd az autóipart érintő igen súlyos gondok, de természetesen addig is készülnek újdonságokkal a franciák. Ezúttal a DS 7 Crossback félidei frissítését hozták el nekünk.

Mivel nem képezi éppen az utcakép részét a franciák SUV-ja, így talán első ránézésre kevésbé szembetűnők a változások, pedig bőven alakítottak az autón a tervezők. A hűtőrács még hangsúlyosabb lett, a fényszórók LED mátrixos technológiát kaptak, a nappali menetfények pedig szinte teljesen átalakultak – és igen látványosak lettek.

Még kifinomultabb lett a megjelenés - galéria

Hátul sem maradt változatlan a DS 7, ugyanis a fényszórók még részletgazdagabbak lettek, a kettő közötti króm díszcsíkon pedig a DS AUTOMOBILES felirat váltotta a korábbi CROSSBACK feliratot. Az utastérben már kevésbé szembetűnő a változás, de néhány új kárpitozás és betét elérhető lesz, illetve az alapból 12 colos multimédiás képernyő is megkapta a gyáriak legfrissebb szoftverét.

A hajtáslánc-kínálatban benzines, dízel és konnektoros hibrid variánsok is megtalálhatók. Az alapverziókba piactól függően 130 lóerős benzines vagy dízel motor kerül, míg konnektoros hibridből háromféle is van, és mindegyikben egy új, 14,2 kWh-s akku kap szerepet. Már a leggyengébb verzió is 225 lovas, és van egy 300, valamint egy 360 lóerős verzió is – utóbbit a DS Performance csapata fejlesztette, és a 21 colos kerekek és nagyobb fékek mellett akár 5,6 másodperc alatt képes letudni a 0-100-as sprintet.

Belül nincs nagy változás - galéria

Néhány piacon már most felvesznek rendelést a frissített modellre, de szeptembertől már mindenhol csak az új verzió lesz elérhető.