A vadonatúj BMW M2 már önmagában elég drámai megjelenést kapott, köszönhetően a formatervezők új, a korábbiaknál szögletesebb megközelítésének. Itt persze még nincs vége a történetnek, hiszen a megszokott módon most megérkeztek azok az M Performance kiegészítők, amelyekkel még tovább lehet fokozni az M2 formáit – azt pedig mindenkinek a saját ízlésére bízzuk, hogy mindez pozitív, vagy éppen negatív fennhanggal történik.
A szerkesztőségen belül vegyes az új kiegészítők megítélése, ám mivel ezeket egyesével, és nem csak egyben lehet megvásárolni, így mindenki kiválaszthatja a számára szimpatikust. A legkézenfekvőbbek talán az új keréktárcsák, de természetesen egy sor új, karbon kiegészítő közül is lehet választani, melyek egyrészt a már meglévő elemeket cserélik a nemes anyagra – mint a lökhárítók betétjei vagy a külső tükörház –, másrészt teljesen új elemeket adnak az autókhoz, mint a küszöbök vagy a lökhárítók új légterelői vagy a kétféle hátsó szárny.
A nagy hátsó szárny talán túlzás, de elérhető egy kisebb karbon légterelő is - galéria
Az új, háromszög elrendezésű titán kipufogórendszer sem maradt el, amely vészjóslóbb hangaláfestést is biztosít az új M2 számára. Aki csak egy kis extrát szeretne, és nem egy teljesen új rendszert, az titán vagy karbon borítást is rendelhet a gyári végekhez. Természetesen az utastér sem maradt érintetlen, ahol a változások nagyrészét az Alcantara és karbon borítások adják, például az ülések vagy éppen a műszerfal esetén, de a középjelöléssel ellátott sportkormány is figyelemre méltó.
Van itt minden, csak meg kell fizetni - galéria
Az M Performance feliratok sem maradhatnak el, ezzel jelezve, hogy az amúgy sem átlagos M2 még tovább lett hergelve – legalábbis megjelenés szempontjából biztosan. Persze a már említett kipufogók nem csak látványra adnak többet, ráadásul 1 centis ültetés is kérhető az autóhoz, ami a tempós kanyarokban még stabilabb viselkedést biztosít. Mivel egyesével is lehet válogatni a kiegészítők között, így azt gondoljuk, valóban ki lehet hozni még többet az M2-ből anélkül, hogy az már végképp túlzóvá válna. Persze ennek meg is kéri az árát a BMW.

