
Az elmúlt időszak nem igazán kedvezett az Audinak, ami több okra is visszavezethető lehet – a mindenkit érintő problémákon túl. Persze a négykarikások is tudják ezt, és nagy erőkkel készülnek is a jövőre, hogy sikerüljön kilábalniuk ebből a gödörből. Az Audinál – ahogy az egész Volkswagen konszernnél – szinte mindent feltettek az elektromos autókra, és ennek megfelelően jövőre két nagyon fontos újdonság is érkezik, melyek megkapják majd az e-tron utónevet.
Egészen pontosan a vadonatúj A8-ról és a négykarikások palettáján ikonikussá vált RS6-ról van szó, de kezdjük az előbbivel. A jelenleg futó A8 ugyan nem olyan rég frissült, de nem igazán tudja tartani a lépést a nemrég gyökeresen megújult, és immár elektromos változatban is kapható 7-es BMW-vel és a szintén csúcsmodern Mercedes S-osztállyal – amelynek az EQS képében szintén van villanyos verziója, bár arra nem feltétlenül lehetnek annyira büszkék a csillagosok.
Azt ígérik, hogy alig változik majd sorozatgyártásra
Ideje tehát a nagy megújulásnak, és az Audi már korábban meg is mutatta, hogy milyen lehet majd az immár tisztán elektromos A8-as, méghozzá a Grandsphere tanulmány képében. A gyáriak pedig ragaszkodnak is ehhez a vízióhoz, amiről maga Marc Lichte, az Audi formatervezésért felelős vezetője beszélt. Az úriember elmondta, hogy nyilvánvaló okokból nem tudják egy az egyben átvenni a tanulmány megoldásait, de nagyon hasonló lesz a végeredmény a koncepcióhoz.
Mi azért óvatosan közelítenénk ehhez a kérdéshez, de annyi bizonyos, hogy a jelenlegi, szögletes formákat aerodinamikusabb, lágyabb, mondhatni kupésabb megoldások váltják, de annyira talán nem lesz futurisztikus az autó, mint a Grandsphere – főleg a hátsó traktus lehet majd visszafogottabb. Az utastér megint más tészta, ott biztosan jóval hagyományosabb formákkal találkozhatunk majd, hiszen egyelőre szó sincs önvezetésről és hasonló funkciókról, amelyek formálták a tanulmány belsejét.
Szinte biztos, hogy az elektromos RS6 is Avant lesz
A Grandsphere egyébként hatalmas: 5,3 méter hosszú, a tengelytávolsága pedig 3,19 méter, és az ellenlábasokat látva az A8 e-tron is elérheti ezeket a számokat. Az alapokat a vadonatúj, Porschéval közös elektromos platform, a PPE adja majd, ami természetesen hatalmas akkucsomagok és brutálisan erős elektromotorok befogadására lesz képes – a tanulmány két elektromotorból 721 lóerőt sajtolt ki, a 750 kilométeres hatótávot pedig egy 120 kWh-s akkumulátor biztosította.
A PPE kapcsán pedig át is térhetünk a másik újdonságra, amelyet jövőre ígérnek a gyáriak, méghozzá a tisztán elektromos RS6 képében. Ezt a modellt szintén előrevetítették már nekünk – pontosabban a normál verzióját – az A6 e-tron képében, amely Avant verzióban is napvilágot látott. Az RS6 mellett persze érkezik a sima A6 e-tron is, de biztosak lehetünk benne, hogy az RS verzió esetében kitesznek majd magukért a gyáriak.
Már a nem RS tanulmány is igazán mutatós lett
Erről a modellről szintén Lichte úr beszélt, és elmondta, hogy több mint 1000 dolgozó látta már a jövőbeli RS-ek formai megoldásait, és mindannyian odavoltak értük. Azt is kiemelte, hogy az Audi nem intézi majd el annyival a dolgot, hogy beépít egy erős elektromotort, hanem akárcsak a korábbi RS6-ok képében, szélesebb nyomtávot és jóval agresszívabb formákat is kap majd az autó. Afelől nincs kétségünk, hogy a teljesítmény minden eddigit felülmúl majd, és akár az előbb emlegetett 700 lóerő feletti értékekkel is találkozhatunk majd.
Mindenesetre várjuk már az Audi nagy megújulását, még ha nem is vagyunk oda azért, hogy az elektromos modellek ennyire átvegyék a hatalmat – a formák azonban mindenképpen izgalmasak lehetnek, hiszen ezen a fronton is sok kritikát kaptak a négykarikások.
