A Toyota Crown méltán híres modellje a gyártónak, hiszen ez volt az első USA-ba importált japán típus, amely ugyan ott nem vált nagy sikerré, maga a típus világszerte ismertségre. Ezúttal az utód érkezéséről számolhatunk be, amely a trendeknek megfelelően amolyan crossoveres beütéssel született újjá.
A megannyi japán belpiacos évet követően ezúttal a tizenhatodik generáció visszatér az Egyesült Államokba, hogy újra megpróbáljon bizonyítani. A japánok az Avalont vezetik ki a Crown piaci bemutatása érdekében, amely tehát egy szofisztikáltan megemelt hasmagasságú, de mindeközben teljesértékű szedánként lép porondra. Noha ilyen jellegű cross kombikkal már számos gyártó próbálkozott korábban, a Toyota úgy érzi, most jött el a crossover szedánok ideje.
Egészen újszerű a szedánból konvertált crossover forma
Nem meglepő módon a dizájn a gyártó friss formavilágát hozza, azaz a bZ4X vonalait hordozza magán. Jellegzetes a szűkre húzott fényszórópár és a széles légzőnyílás. Crossover mivolta miatt nem hiányozhatnak körben a műanyag védő elemek sem, a kerékjáratokban pedig 19-21 col méretű felnik és abroncsok foglalnak helyet. Hátrafelé divatosan lejt a tetővonal, miközben a szakemberek igyekeztek áramvonalasra rajzolni az autót.
A 2023-as modellévű, TNGA-K platformra épülő Crown egyébként 4928 mm hosszú, 1839 mm széles 1539 mm magas, miközben tengelytávja 2850 mm. A szellősnek ígérkező utastérben jellemző módon méretes képernyőkkel találkozunk: a tipikusan Toyotás műszerfalon mind az óracsoport, mind az infotainment 12,3 colos panelon jelenik meg, utóbbi pedig már felhő-alapú navigációs funkcióval is rendelkezik, miközben a saját asszisztens a “Hey, Toyota” elkiáltására reagál.
Kissé komor a beltér, de az ergonómia és a minőség a képek alapján jónak tűnik
A bőséges alapfelszereltség is jelzi, hogy a japánok magas szintre tervezték az újdonságot, jelentős fókuszt fektetve a vibrációk és zajok csökkentésére. Minden példányhoz alapfelszereltség az akusztikus üvegezés, valamint a jelentős szigetelés is. A hathangszórós alap hifin felül tizenegy hangkeltővel dolgozó JBL rendszer is elérhető lesz. Az extralistán panoráma tető, adaptív futómű és automatikus parkolás is megtalálható.
A motorháztető alá hibrid rendszer kerül, mégpedig a gyártó 2,5 literes, négyhengeres erőforrásán alapulva. A szívó benzinmotort két villanymotor, valamint e-CVT váltó egészíti ki. A hajtást új fejlesztésű nikkel-metál hidrid akku szolgálja ki. Az alap hajtáslánc mellett 345 lóerővel egy 2,4 literes turbómotort tartalmazó hibrid modell is elérhető lesz Hybrid Max néven, ám már hatgangos automatával. Kérés szerint mindkettő jöhet akár e-összkerékhajtással is.
Szellős utastérrel és prémium minőség ígéretével csábítanak a japánok
Elöl MacPherson, hátul új fejlesztésű multilink felfüggesztés dolgozik – utóbbi esetében a gyártó kiemeli, hogy a teljesítményre jobban reagál. A biztonságot aktív elemek, így komplett asszisztens arzenál fokozza. Az új Crown még idén megérkezhet az amerikai szalonokba, s bár egyelőre európai forgalmazásról nincs hír, a Camry bevezetésén okulva szemerkényi esélyt azért adunk neki.

