- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
A BMW mindig is törekedett arra, hogy előre megmutassa a márka jövőjét a vásárlóknak, így messze az újdonságok bemutatása előtt tudhatjuk, mire számíthatunk a bajoroktól. Ezúttal sincs ez másképp, hiszen a BMW Neue Klasse X nevet viselő koncepció előrevetíti, miként képzelik el és tervezik a németek az SUV modelleket tömörítő X széria folytatását.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Hétüléses elektromos SUV-ból nincs sok a piacon, a Peugeot pedig örömmel igyekszik ezt a rést betömni: az E-5008 olyat tud így, amire még az európai piacra szánt Tesla Model Y sem képes. Mi több, a tisztán elektromos változat mellett hibridekkel is elérhető lesz az oroszlános családi modell.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Az Audi számos területen mutatja új arcát a Q6 E-Tron bemutatásával: a formai megújulás mellé vadonatúj belsőt kaptunk, kizárólag kijelzőkből építve a műszerfalat, miközben az elektromos meghajtás már magától értetődő. A 2023-as tanulmány után itt a szériaérett változat.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Manapság nagy divatja van a csupakijelzős, érintőgombos műszerfalnak, azonban az Euro NCAP is meglátta ennek a jelenségnek azt a hátrányát, amit már számos újságíró szóvá tett: az érintőfelületek kezelése elvonja a figyelmet és ezáltal csökken a biztonság. A fizikai gombok tehát feltételei az 5 csillag megszerzésének innentől.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Noha ma már nagyítóval kell keresni a hengereket az autókban, vannak gyártók, akik nem engednek az elveikből, mert megtehetik: ilyen a Bugatti. Noha a W16-os elrendezésű, legendás erőforrást elengedi a patinás márka, a hengerek számához ragaszkodnak, azaz W16 helyett hibrid V16-os motor dolgozik majd a következő hiperautóban, amely júniusban veszi át a Chiron helyét.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Bármennyire van mozgástere a hibrid technikával ügyesen lavírozó Toyotának egyedülálló sportmodell palettát kínálni, úgy tűnik, minden tekintetben már ők sem tudják tartani a frontot. A Supra marad, az őrült GR Yaris még őrültebb ráncfelvarrása érkezik, de a remek, tesztünkben is szereplő GR86 már nem úszta meg.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
A Hyundai jó ár/érték arányban adta a sportos és hangos N modelleket, azonban a szigorodó előírások és az új irányok miatt hamarosan véget ér a gyártásuk és a forgalmazásuk az öreg kontinensen. Mindezt a márka német ágazatának vezetője nyilatkozta.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
A BYD színre lépése minden kétséget kizáróan az európai autópiac egyik legérdekesebb momentuma volt 2023-ban, hiszen a kínai márka soha nem látott magabiztossággal hozta el modelljeit az öreg kontinensre és mutatta meg, mire képes. A kezdeti lendület nem hagy alább, a gyártó egy második Denza nevet viselő márkával folytatja az offenzívát.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

Az Év Autója, azaz a Car of the Year 2024 díj átadására a minap került sor a Genfi Autószalonon, és nem más kapta, mint a radikális megújulást követően tisztán elektromos hajtással rajtoló új Renault Scénic E-Tech. A francia modell a döntőbe jutott hét modellből került kiválasztásra.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám

A Bugatti a Bolide fejlesztéséhez a Brembót hívta segítségül, ráadásul az eredmény nem kisebb, mint az, hogy a hiperautó fékrendszere a Forma-1, valamint az LMDh előírásainak is megfelel. Mindemellett a fékek a világon valaha gyártott legnagyobb méretű karbon-karbon szettek.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Már a beharangozók és a tanulmány óta vártuk a végleges 5-ös bemutatását, hiszen ikonikus típust kelt újra életre a Renault, méghozzá a lehető legjobb stílusban. Noha korábban azt hihettük, a retró modellek kora leáldozott, a franciák ezúttal bizonyítják, igenis lehet még nagyon ütős retró kisautót újjáéleszteni: a Renault 5 E-Tech elektromos hajtással robban be a köztudatba.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Az Octavia a Skoda esetében tavaly is egyértelmű sikermodell volt, hiszen mintegy 191.900 példány talált gazdát. A cseh kompakt idén az évnek már megújulással vág neki, ami kisebb mértékben a külsőt, de természetesen a belsőt és a műszaki tartalmat is érinti. Az alapmodell mellett ráadásul a sportos RS széria is megkapta a ráncfelvarrást.
Add a comment- Részletek
- Írta: Szponzorált cikk

Gyakran láthatunk ittas vezetés ellenes kampányokat, melyek próbálják megmutatni a veszélyeket amik ezzel járnak. Ennek ellenére évente még mindig sokan vesztik életüket emiatt. Az alkohol befolyása alatt hozott döntések gyakran tragédiához vezetnek. Az ittas vezetés elkerülésének legjobb módja, ha előre tervezünk és semmiképpen sem ülünk alkoholfogyasztás után volán mögé!
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
A BMW 5 Touring immáron hatodik generációjába lép, mi több, a típus életlében először tisztán elektromos hajtással is elérhető lesz. Az új alapokra épülő 5-ös családja így szép lassan kiteljesedik, amely folyamatnak a kombi változat életre hívása fontos része. A szedánt követő, praktikusabb modellváltozat a crossoverektől is csábítana vásárlókat.
Add a comment- Részletek
- Írta: Csizsek Ádám
Mi sem bizonyítja jobban az idő sebes haladását, mint a tény, hogy a szinte tegnap bemutatott, hódfogúnak is becézett 4-es szériájú BMW-k megérettek az időközi ráncfelvarrásra – a németek a kupéval és a kabrióval kezdték a sort, amelyek márciusban élesednek majd 2025-ös modellévvel. A frissítés szolid kozmetikai megújulást jelent, amelyhez immáron vadonatúj 3D lézerfények járnak.
Add a comment







