A Volkswagen szinte mindent feltett az elektromos autózásra, így nem csoda, hogy a jelenlegi modelljeik mellett folyamatosan kutatják a jövőbeli lehetőségeket is. Noha a németek palettáján sosem volt jelen kőkemény terepjáró, úgy tűnik a villanyos jövő akár ezt is elhozhatja, erről pedig maga Carsten Intra, a gyáriak haszongépjárművekért felelős üzletágának vezetője beszélt nemrég.

Noha a Volkswagen Amerika számára a Scout márka égisze alatt már előre beígért egy elektromos terepjárót és pickupt, azt már akkor elmondták, hogy ezek a modellek kifejezetten a tengerentúlra készülnek, és nem lesznek elérhetők Európában. Ellenben most azt is elmondta Intra úr, hogy a Forddal közösen vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a Ranger és az Amarok alapjait is adó T6 névre keresztelt létraalvázas platformra lehetne-e építeni egy tisztán elektromos modellt.

Az Amarok után az elektromos terepes is a Forddal közös projekt

A Volkswagen egyébként az elektromos MEB platformra épített már egy terepjáró-koncepciót, amely az ID.Ruggdzz névre hallgatott, ám azt néhány szerencsés újságírót és bennfentest leszámítva végül nem láthatta senki – hogy miért, az kérdés. Annak sorozatgyártású verzióját egyébként sokára, 2030-ra tervezték bevezetni a wolfsburgiak, de úgy tűnik addig még több lehetőséget is megvizsgálnak majd a gyáriak, beleértve a Forddal közös platofrmra épülő villanyos terepest.

Amennyiben elkészülne a terepes villanyos, úgy az információk szerint legalább 110 kWh-s akkucsomagot kapna, hiszen az ilyen modellektől elvárható vontatási kapacitás és hatótávolság ezt mindenképpen indokolná. A másik fontos változtatás az Amarokhoz képest a hátsó felfüggesztés multilinkre cserélése lenne. Mindenesetre kíváncsian várjuk a végeredményt, hiszen bár nem pártoljuk ezt a gyors elektromos átállást, annyi előnye azért van, hogy a gyártók talán bátrabban kísérleteznek majd rétegmodellekkel, köszönhetően a széles körben felhasználható, moduláris, és így költséghatékony hajtáslánc-komponenseknek.