A hamarosan bemutatkozó Mercedes-AMG A-osztály/CLA 45-ös jelölésű csúcsváltozata kapja meg azt a négyhengerest motort, amely fajtájának legerősebbje. Ráadásul literteljesítmény tekintetében is felér a legjobbakhoz.

421 lóerő. Ennyit tud majd az M 139-es megjelölésű kétliteres, négyhengeres turbómotor legerősebb kiadása. Ez pedig elképesztő 210,5 lóerő/literes literteljesítménynek felel meg. Már a motor korábbi verziója sem volt akármi a maga 381 lóerejével, de ez bizony olyannyira magas érték, hogy a piac legkihegyezettebb motorjait tartalmazó listánkon a 7. helyre elég. Érdemes hozzátenni, hogy a bűvös 200 lóerős értéket még egyetlen nagysorozatú motor sem lépte át, ráadásul itt olyan modellekről beszélünk, melyek alapára 20 millió forint alatt marad.

Nem csak a világ legerősebb négyhengerese, de a világ legnagyobb literteljesítményű nagyszériás motorja is

Az M 139-es alapváltozata egyébként 387 lóerővel áll rajthoz, amelyet 6500-as fordulaton szorít ki magából. Ehhez 480 Nm nyomaték csatlakozik 4750 és 5000 között – turbómotorhoz képest szokatlanul magasan, ami igazán sportos, pörgős karaktert ígér. A legnagyobb fordulatszám ugyanúgy 7200, mint az S névvel illetett csúcsverzióban. Itt már 421 lóerőt kapunk 6750-nél és 500 Nm nyomatékot egy picit feljebb, 5000 és 5250 fordulat/perc között.

Új blokk, új turbók, új hengerfejek - szinte mindent átdolgoztak

Mindkét erőforrásban kettős megfúvású turbófeltöltőt használ a Mercedes-AMG – előbbiben 1,9, utóbbiban 2,1 bar túlnyomással. A 160,5 kilogrammos tömegű, 16 szelepes egység furata 82, lökete pedig 92 milliméter. Természetesen a közvetlen befecskendezés és a szívó és kipufogó oldali változó szelepvezérlés is jelen van, de érdekesség, hogy a közvetlen mellett hagyományos szívócsöves befecskendezésre is képes az erőforrás. A blokk a gyártó elmondása szerint úgy lett robusztusabb, hogy közben könnyebb lett (gyakorlatilag olyan erős, mint egy dízelmotoré), és maga a hengerfej is teljesen új. Az egység hőcseréjén is sokat javítottak.

További érdekesség, hogy miközben a felül érkező Newtonméterekkel pörgős, szívómotoros karaktert hoztak létre az új generációs motornál, a kétliteres valójában 1000 és 2000 között nagyobb erőt biztosít, mint az elődmotor. 3000-től aztán rákapcsol és folyamatosan növekvő tolóerővel pörög a leszabályozás irányába.

Itt készül, méghozzá az elődnél kétszer hatékonyabb eljárással

Az új motor elsőként a júliusban bemutatkozó Mercedes-AMG A 45 lemezei alatt lesz elérhető, amelyet csak pár hét lemaradással követ a CLA variáns premierje. Később pedig a kompakt alapok SUV változatába is belepakolják majd a német mérnökök az erőforrást.