
A Lexus első dedikált elektromos modellje a hamarosan bemutatkozó RZ 450e lesz majd, amelyet már többször is megmutattak nekünk a japánok, ám most megosztottak velünk három fotót, amelyek tulajdonképpen végérvényesen leleplezik az újdonságot.
Az LF-Z koncepció által előrevetített újdonság ugyan szoros rokonságban van a Toyota bZ4X crossoverrel – már csak az e-TNGA alapok és a felépítésük miatt is –, könnyen megeshet, hogy a prémium márka kedvéért a mérnökök nagyobb akkuval és teljesítménnyel láthatták el az RZ-t.
Érezni a rokonságot a bZ4X-szel, de így is egyedi a Lexus
A Toyota modelljének összkerékhajtású verziója – a Lexus a hírek szerint csak összkerékkel lesz elérhető – 218 lóerős összteljesítményt és 71,4 kWh-s akkumulátort kapott. A Lexus LF-Z koncepcióban 90 kWh-s akku kapott helyet, és 544 lóerős összteljesítményt tudott felvonultatni. Ha teljesítmény terén ekkora előrelépésre nem is számíthatunk, a nagyobb, 90 kWh-s akku használatára van esély, a 450-es jelzés pedig 300 lóerő körüli ménesre szokott utalni a Lexus esetében.
Az RZ 450e így prémiumhoz méltó módon hatótáv és teljesítmény tekintetében is felülmúlná a Toyota testvért, amely egyébként 460 kilométert ígér. A sorozatgyártású verzió sokat megőrzött a tanulmány formáiból, így például valódi hűtőrács nélkül is ügyesen jeleníti meg a Lexus jellegzetes, orsó alakú maszkját, de a hátsó fényív is megmaradt, igaz jóval visszafogottabb formában, mint a koncepciónál. A kupés tetőívvel büszkélkedő RZ egyébként ízig-vérig Lexus modellnek tűnik, így dicséret illeti a formatervezőket.
Sportos tetővonal, látványos vonások: várjuk a bemutatót
Az autó megjelenését ugyan már ismerjük, de nem lepődnénk meg, ha hamarosan lerántanák a leplet az autóról a japánok, ugyanis a mostani képeken is jól látszik, hogy már készen áll az RZ arra, hogy a vásárlók kezébe kerüljön – és persze a Lexusnak is fontos lehet a bemutatása, hiszen a legtöbb prémium márka már több villanyautóval is büszkélkedhet.
