A Volvóból nem is olyan régen kivált Polestar eddig két modellel büszkélkedhet az 1-es és a 2-es képében – igaz, nagyobb szériában csak utóbbi készül. Hamarosan azonban tovább bővül a paletta, hiszen érkezik majd egy szedán, amelyet a Precept koncepcióval vetítettek előre, ám a négyajtós előtt még jön egy luxus SUV, amely a következő generációs Volvo XC90  melynek vonásait a Recharge koncepció mutatta meg előre  Polestar átirata lesz.

Erről maga Thomas Ingenlath beszélt, felfedve néhány részletet a 2022 vége felé bemutatkozó autóról, amit egyébként korábban már megmutattak egy ízelítőn (ez a kezdőkép). Mielőtt bárki azt gondolná, hogy csupán egy átcímkézett XC90-ről lesz szó, le kell szögeznünk, hogy csupán az alapok tekintetében egyezik majd a két modell, és persze az SUV felépítésben. A Polestar azonban formailag alaposan eltér majd a Volvo modelljeitől – azoknál jóval exkluzívabb és akár nagyobb teljesítménnyel is elérhető négykerekűekre számíthatunk.

A Polestar verzió esetében kupés tetőívre számíthatunk majd

Így lesz ez az új SUV tekintetében is, amely ugyan méreteit tekintve közel áll majd az XC90-hez, sokkal inkább a luxusra és a teljesítményre fókuszál majd. Az újdonság egy- és kétmotoros változatban is elérhető lesz majd, amiről maga Ingenlath úr számolt be: „Mindenképpen jó kombinációnak gondolom ezt. A kétmotoros változat erősebb és jobban gyorsul, de sok embernek nincs szüksége a plusz teljesítményre és az összkerékhajtásra. Norvégiában és Ausztriában mindig több összkerékhajtású modellt fogunk eladni, de Kínában és az USA-ban az emberek boldogok az egymotoros változatokkal is.”

Míg az XC90 – megtartva jó szokását – továbbra is elérhető lesz plusz két üléssel, addig a Polestar változatban csupán két sorban foglalhatnak majd helyet az utasok. Ennek pedig két oka van, amiről a vezető is beszélt: „Az, hogy nem lesz harmadik üléssor, lehetővé teszi, hogy jóval aerodinamikusabb tetőívet kapjon az autó, és a második sornak nagyobb helye marad, ezzel fokozott luxust kínálva.”

A Precept tanulmány sorozatgyártású változata lesz a következő nagy dobás

Ingenlath úr a hamarosan szintén érkező szedán kapcsán is megszólalt, és jó hírekkel szolgált: „Egy olyan világban hiszek, amelyben nem lehet mindenki boldog egyféle menüvel, az nagyon unalmas lenne. A legtöbb étterem igyekszik többféle ízzel dolgozni, és igazi rémálom lenne számomra, ha egy olyan márkává válnánk, amelynek csak SUV van a kínálatában.” Mindenesetre legelőször az új, immár tisztán elektromos Volvo XC90 mutatkozik majd be, majd utána jön a Polestar 3, a Polestar szedánja pedig csak ezek után lát majd napvilágot.