Ha a Pagani Huayra önmagában nem lenne elég különleges, az olasz gyártó bizony – persze megfelelő ellentételezés fejében – teljesen egyedi vásárlói igényeket is képes és hajlandó teljesíteni. Egészen pontosan két vásárló kérte Horacio Paganit, hogy a márka készítsen nekik egy egyedi modellt, amelynek fejlesztése két évbe telt, és a 60-as évek jellegzetes formáit igyekszik visszaidézni.

A Paganinak egyébként saját részlege is van erre a célra, amely a Grandi Complicazioni névre hallgat. Persze maga a formaterv és a megvalósítás még az egyik legkönnyebb feladat, de a homologizációs előírások és folyamatok bizony alaposan megnehezítik ilyenkor a gyáriak dolgát – hiszen számos teszten kell átmennie az autónak, és számtalan szabálynak kell megfelelnie. Éppen ezért tartott két évig, mire bemutatkozhatott és utcára kerülhetett a Pagani Huayra Codalunga névre keresztelt egyedi modell.

Szemből is egyedi, mégis könnyebben felismerhető - galéria

Az autót főleg hátulról szabták át a tervezők, letisztult kerek formákat adva neki, ám megőrizve a jellegzetes, négyszögben elrendezett kipufogókat. Az alap Huayránál 36 centivel lett hosszabb az autó, amely 1,28 tonnát nyom a mérlegen, és amellett, hogy egyedi formákat kapott, aerodinamikai szempontból is tökéletesre csiszolták.

A lemezek alatt a már ismert, Mercedestől származó V12-es egység dolgozik, méghozzá 851 lóerővel és 1100 Nm-es csúcsnyomatékkal. Mindez azt jelenti, hogy egészen elképesztő, 4,4 kg/lóerős tömeg/teljesítmény arányt tudhat magáénak. Még ha nem is fog pályacsúcsokat döntögetni a Codalunga, annyi bizonyos, hogy nincs híján a teljesítménynek, és menetdinamikai szempontból is lenyűgöző lehet.

Az utastér is igyekszik a 60-as éveket idézni - galéria

Az egyedi külső és belső színösszeállítás is igyekszik a 60-as éveket idézni, ami egyébként sikerül is. Természetesen belül is feltűnnek egyedi részletek, de a félmatt fényezés is említésre méltó, amely kiemeli az autó egyszerű, letisztult formáit. Az egyedisége ellenére „mindössze” 2,8 milliárd forintnak megfelelő eurót kért az autó(k)ért a Pagani.