Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Egy Pagani velőtrázó üvöltéséhez szinte semmi sem fogható, éppen ezért nagy öröm számunkra, hogy végre hivatalosan is bemutatkozhat a Zonda utódja, a Huayra. Az olasz szuperautó minden tekintetben felveszi a kesztyűt a szintén csúcstechnikát képviselő Lamborghini Aventador-ral, s különlegességben minden bizonnyal még meg is előzi azt.

A "szelek istene" nevet hordó újdonság esetében ugyanis egymillió eurós árcédulára számíthatunk, így magyarországi forgalomba helyezés esetén éppen háromszor annyi esedékes érte, mint a Ferrari-konkurens márka csúcsmodelljéért. A megálmodó – Horatio Pagani – szerint a Huayra lényegesen más világot képvisel, mint elődje, a Zonda.

A V12-es motort továbbra is az AMG szállítja

Ez a motortérben csak némileg látszik, ugyanis itt továbbra is az AMG-től származó erőforrás dolgozik, viszont az előd 7,3 literes V12-es szívómotorjával ellentétben ezúttal biturbós, hatliteres „tizenkettes” szolgáltatja az erőt. Utóbbiból lesz bőven, ugyanis már alaphelyzetben is 700 lóerő körüli teljesítmény és 900 Nm nyomaték lesz a Huayra-vásárló jutalma, de a Sport verzió erre még egy lapáttal rátesz a maga 730 lóerejével és 1100 Nm nyomatékával. A Mercedes SL65 Black Series-ben is megtalálható erőforrás Pagani-átirata új hengerfejeket, turbókat, leömlőket és vezérlést kapott a turbólyuk és a gázreakció javítása érdekében.

A vonalak a Paganitól szokatlan módon letisztultak lettek

A gyártó továbbra is visszafogottan nyilatkozik a teljesítményadatokat illetően, de a szóbeszédben 370 km/h-s végsebességről és 3,3 másodperces 0-100-as gyorsulásról szóló adatok keringenek. Utóbbi elérésében a három fokozatban állítható Bosch verseny-menetstabilizáló is gondoskodik. Ez együttműködve a brit XTRAC által épített hétsebességes szekvenciális váltóval rajtautomatikaként segíti a hátsó kerekek elpörgésének kordában tartását, így kihozva az autóból a minél gyorsabb elindulást.

Pagani Huayra - galériaUtóbbi egyébként csupán 96 kilogrammot nyom és a sportos kapcsolási karakterisztika mellett egy komfortosabb módozatot is kapott. A megiramodásban a mindössze 1350 kilogrammos üres tömeg is nagy segítségére van a modellnek – a remek értéket ráadásul annak ellenére hozták össze a gyáriak, hogy a Huayra nagyobb (4,6 méter hosszú) és jobban felszerelt a hasonló tömegű Zondánál. A széleskörű biztonsági felszereléseknek köszönhetően egyébként ez lesz Pagani első modellje, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban is forgalmazhatnak majd.

Hatalmas, sirályszárnyas ajtókon keresztül juthatunk az utastérbe

Az újdonság további különlegességei közé tartoznak a hatalmas sirályszárnyas ajtók, de a szénszálas és karbon-titánium ötvözetből készülő karosszéria bármely pontja formatervezői műremeknek számít. A gyönyörű forma pedig az elnevezéshez hűen tökéletes harmóniában van a menetszéllel: a sebességtől függően változatja alakját, melyben az autó négy pontján automatikusan, egymástól függetlenül, 0-40 fokban állítható légterelők is segítségére vannak.

Emellett a hétköznapi használhatóság sem szenved csorbát a megemelhető első felfüggesztésnek köszönhetően, amely erős fékezésnél kiegyensúlyozza a karosszéria előredőlését is. Apropó fékek: a lassulásról elöl 225/35 R19-es kerekek mögé rejtett 380 mm-es karbon-kerámia fékrendszer gondoskodik, miközben hátul – ahová a tömeg 56 százaléka nehezedik – szintén ugyanekkora tárcsák bújnak meg a 335/30 R20-as kerekek mögött.

Ehhez nincs is mit hozzáfűzni - egyszerűen gyönyörű

A belső tér a szokásos könnybe lábasztóan gyönyörű Pagani-féle megoldásokat tartalmazza, miközben a gyáriak szerint kényelmesebb az elődnél; a nagyobb térben érintőképernyős navigáció, Bluetooth-os kihangosító és jó minőségű audiorendszer is helyet kap.

A Huayra egyben az új idők szelét is elhozza a Paganihoz. A kézzel készülő modellből ugyanis kétszer annyit fognak gyártani egy évben, mint a neves elődből, hogy a kínai és amerikai piacok igényeit is kielégítsék. Ehhez még idén megnyitja kapuit egy új, még nagyobb gyár, így több esélyünk lesz megpillantani közúton a remekbeszabott formákat.