Az új Honda CR-V turbós benzinmotorral is egészen jól teljesített tesztünkön, sokan azonban a hatékonyabb hibrid verziót várják belőle, amely a dízel alternatívát váltotta le. Jó hírünk van: a különleges típus már rendelhető, igaz, meglehetősen borsos felárral rendelkezik.

A CR-V hajtásláncait illetően fontos újdonság, hogy az új CR-V az első európai Honda szabadidő-autó, amihez hibrid hajtásláncot kínál a márka. Ez a modellváltozat a Honda által fejlesztett Intelligent Multi Mode Drive (i-MMD) rendszerre épül, ami egy Atkinson-ciklusú, kétliteres, benzines erőforrást és egy/két villanymotort foglal magában. Az i-MMD nélkülözi a hagyományos váltót, a nyomatékot fix áttételű erőátvitel továbbítja a kerekekhez, vagyis hasonló elven működik, mint például a Mitsubishi Outlander PHEV rendszere. Vagyis a 184 lóerős villanymotor végzi a mozgatás nagy részét, a 145 lóerős benzines csak a nagyobb sebességeknél hajt közvetlenül, fix áttételen keresztül, alacsony tempónál pedig csak aggregátorként, azaz áramtermelőként szolgál a villanymotorok számára. Ez a felállás elsőkerékhajtással és két villanymotor révén összkerékhajtással is elérhető - utóbbi 700 ezer forintos felárat jelent.

Dízelmotorok állítólag egyáltalán nem lesznek, csak benzines és hibrid hajtásláncok

Az elsőkerékhajtású hibrid verzió lesz elérhető egyedül az alapfelszereltséget jelképező csomaggal, a 9,6 millió forintos ár pedig főleg annak tükrében számít kissé borsosnak, hogy az 1,5 literes turbómotor ugyanígy felszerelve 7,8 millió - igaz, ott csak a drágább összkerékhajtású verziókat rendelhetjük automatával. Így a tökéletes összehasonlítást és az arany középutat a következő, egymillióval drágább Elegance felszereltség jelenti, amelyben a benzines, összkerekes, automatás HR-V 10,19 millió forint - a hasonló hibrid pedig 11,3. Az 1,11 milliós különbség már rögtön emészthetőbb, főleg a gyári adatokkal számolva 1,6 literes fogyasztáselőnyt látva. Sőt, a hibrid 5,5 literes gyári adata mögé nézve azt is érdemes beleszámolni, hogy városban sokat járva nagyobb lehet ez a különbség, továbbá a rövid távokon való használatra sokkal alkalmasabb ez a modell, mint a részecskeszűrős, turbós erőforrás. Tehát hiába borsos egy kicsit, van, akinek mi kizárólag a hibridet ajánljuk, amely jó felszereltséggel, elsőkerékhajtással és egy jó alkuval még éppen 10 millió forint alatt elvihető.

Az új Honda CR-V állítólag ősszel érkezik meg a kereskedésekbe

A kézi váltós beszálló modell után hamarosan jelentkezünk az összkerékhajtású, automatás benzines csúcsmodell tesztjével, és amint a tesztautók megérkeznek, a hibrid változat is sorra fog kerülni.