Az I. Pécsi Nemzetközi Hadi-, Technikatörténeti, Jármű- és Modellkiállításról (HATEJAMO) talán csak én távoztam rossz szájízzel. Korán keltünk, hogy még a látogatók tömegétől zavartalanul készíthessünk fotókat és beszélgethessünk el a rendezvényen résztvevő szakemberekkel arról a közlekedés jövőjét bemutató programról, melyre a beharangozók miatt már egy hete készültünk. Az már csak hab lett volna a tortán, hogy a veterán kiállítás szerény darabszámú - talán tucatnyi autóból álló - járműparkjával megismerkedjünk. Nos, előbbi program helyszínén még az első nap délutánján is csak egy üres betonplaccal találkoztunk, míg utóbbi inkább csak valamiféle karikatúrája volt annak, amit autó-kiállításnak nevezhetnénk.
A HATEJAMO célja persze elsősorban a meglehetősen komoly felszereléseket felvonultató háborús játékok lebonyolítása volt, s a vendégek ezen a helyszínen annak ellenére csillogó szemmel várták az eseményeket, hogy az előzetes becslések szerint 40.000 látogatót váró eseményt egyetlen átjárón keresztül lehetett megközelíteni – már amennyiben nem akartak az emberek átmászni az esőzések után sárral megtelt árkokon. A szervezőség által vétett hibák számossága már a kezdeti népszerűsítési szakaszban konvergált a végtelenhez, így a rossz időjárás csak részben okolható amiatt, hogy a ténylegesen a rendezvényre látogatók száma csak apró töredéke volt a vártnak. Pedig az eszközök, erőforrások maradéktalanul rendelkezésre álltak, így minden adott volt ahhoz, hogy ezúttal igazán nagyot 'durrantson' a város, s ennek tükrében a történtek méginkább sajnálatosak.
Sokat ígért a kiállítás, s néhány darabja valóban figyelemre méltó volt
De maradjunk inkább a saját kaptafánknál, s forduljunk vissza a veterán autók sátrához! Itt bizony a hangsúly azon volt, hogy a bemutatásra kerülő járműveket korhű környezetbe helyezzék a szervezők. Ez a legtöbb esetben egy-egy szék vagy rozsdás vödör kihelyezését jelentette. Így történt, hogy a tervezők a Ford TT teherautó mellé öltönybe öltöztetett bábúkat állítottak - nyílván ezt képzelték el a munkásemberek korabeli öltözékéül. Sajnos az autókról való tájékoztatásról a feszített munka ellenére megfeledkeztek, s talán egy-egy kivételtől eltekintve a legtöbben még az autók gyártóját sem ismerhették meg. Így fordulhatott elő, hogy az a Bugatti Type 43 is a „tömegbe” szürkült, melynek korabeli környezetét néhány lepedőre skiccelt figurával szemléltették a szervezők: így vált egy méltán híres, s igen ritka darab önmaga karikatúrájává. Pedig szerény becslésünk szerint csak a jármű szállítási biztosítása kerülhetett annyiba, mint amennyit az egész kiállítás ért.
Így nézhetett ki teljes pompájában
4 év, 160 db - gyorsan gazdára találtA Type 43 még 1927-ben került bemutatásra, mint egy négyüléses, kétajtós szuperautó. Motorházteteje alatt a 35B soros nyolchengeres (bizony, 8 darab egy sorban - ugye jó hallani?), hengerenként 3 szelepes erőforrásának továbbfejlesztett változata teljesített szolgálatot, mely a maga 2262 köbcentiméteréből 120 lóerőt préselt ki ötezres főtengelyfordulat mellett. A hűtő, a négysebességes váltó, a kormánymű mind-mind az akkoriban aktuális Type 38-ból származtak, míg a fékek és a könnyűfém felni az említett versenyautó sajátjai voltak. Érdekesség, hogy a dobfékeket már a kerekekbe integrálták a mérnökök. Az autó természetesen kizárólag jobbkormányos elhelyezéssel készült.
A kornak megfelelő legmodernebb technológia és a makulátlan hírnév biztosította, hogy a gyártás 4 éve alatt készült 160 darab Type 43 mindegyike gyorsan gazdára találjon. Az utolsó években a Type 43A elnevezésű típus volt a legnépszerűbb, mely ugyan egy kétüléses roadster volt, de hátul pótülésnek is jutott hely. A modellt elsősorban magánversenyzőknek kiírt futamokon, túrákon használták, így többek között megfordult Le Mans-ban, Spa-ban, az Ulster Tourist Trophy-n, de az alpesi szerpentineken is nagymenőnek számított.
A maga idejében (is) zseniális volt
A faron háromszög alakban záródó vonalak azok a stílusjegyek, amik a modern időkre is hatással vannak, s például a Bugatti Aerolithe tanulmányt is megihlették. A képeken látható kék csoda a ’20-as évek végén több tekintetben is szenzációsnak számított. Végsebessége az áramvonalas szivar-formának köszönhetően 106 mérföld, azaz ~170 km/h volt, s ezzel ő volt az első autó, mely túlszárnyalta a 100 mérföldes óránkénti sebességet. A 100 km/órára való gyorsítás kevesebb, mint 12 másodpercet igényelt, amivel bizony még a mai forgalomban is egyenrangú félként vehetne részt a Type 43, sőt néhányunkat még móresre is taníthatna. A motor 6000 1/percig vígan elforgott, köszönhetően az egy hengerre jutó viszonylag kis lökettérfogatnak. A sportkocsi a negyed mérföldet bőven 20 másodpercen belül futotta, s az egy mérföld álló helyzetből való megtétele 35 másodpercnél is kevesebbet igényelt. Az autó képes a negyedik fokozatban való elindulásra, azaz gyakorlatilag a kényelemre vágyók automataként is használhatták, egyetlen áttétellel. A 40, 60 és 80 mérföldes sebességet rendre első, második és harmadik fokozatban érhette el a Bugatti, s állítólag annak ellenére is tűrhető volt a menetkomforja, hogy a futóműve bizony betonkemény hangolást kapott.
Szavak nélkül is mesél
A konkrét autó történetéről sajnos nem jutottunk információkhoz, pedig vélhetően királyok, királynők, grófok, iparmágnások ültek a volánja mögött, mielőtt gondos tulajához Magyarországra került volna. Közben átvészelte a II. Világháborút és az idők minden viharát, mígnem egy kiállításon „korhű környezetbe” került - ám mindenféle részletesebb tájékoztatás nélkül. Pedig ennek az autónak lelke van, szinte szavak nélkül is mesél, s bár bizonyára regényt is lehetne írni róla, a látottaknál mindenképp nagyobb reflektorfényt és több tiszteletet igényel. Jövőre nagyobb sikert kívánunk a szervezőknek, s egyben várjuk azok jelentkezését, akik többet tudnak a képen látható Bugattiról!
A Type 38 több tekintetben is 'donor' volt