Noha a Renault tulajdonában lévő Alpine nevet csupán néhány típus viselhette a történelem során, a két márka egy lapon említése általában heves szívdobogás kiváltója az autókért rajongók körében. Az izgalom persze indokolt, hiszen ez a betűösszetétel a franciák legkeményebb kihívásokkal is dacoló sportautóit jelölte, melyek sorra zsebelték be a trófeákat.
Történetünk 1961-ben válik igazán izgalmassá, az Alpine A110-es megjelenésével. A Gordini nevet is magán hordozó R8-as alkatrészeiből bőségesen táplálkozó A110 motorházteteje alatt kezdetben egy 1,1 literes négyhengeres motor lapult, mely 6500-as főtengelyfordulat mellett ébredő 95 lóerős teljesítményével is képes volt magára vonni a figyelmet, s ez olyannyira igaz volt, hogy a hetvenes évek hajnalán a konkurens versenyzők félelemtől vegyes borzongással rezdültek össze, ha egy Alpine megjelent a raliversenyek nevezési listáján.
Az A110 szerény teljesítménye ellenére is remekelt a versenyeken
Aztán a Renault 16 Gordini 1,6 literes motorjával az A110 már mindenkit leüvöltött az útról, hiszen a Weber karburátorokkal ellátott TS-erőforrás hatezres percenkénti fordulaton már 125 lóerős teljesítménnyel repítette a kis ’berlinettát’, amely meg sem állt, míg el nem érte a 210 km/órás végsebességet. Az 1973-as világbajnoki cím csak egy villanás volt az Alpine életében, 
Renault Alpine - galériahiszen magáncsapatok kezében az A110-es volánja mögött olyan nevek is helyet foglaltak, mint Emerson Fittipaldi, vagy éppen a Monte Carlo Rally-t megnyerő Jean-Claude Andruet.
1974-ban aztán megjelent a pályákon a kifejezetten versenyzésre teremtett Lancia Stratos, s az A110-es fényes karrierje ezzel lassan véget is ért. Szerencsére az utód A310-es méltó volt arra, hogy magán viselje az Alpine nevet, hiszen a kezdetben négyhengeres szívvel szerelt újdonság ketyegője is hevesen vert, miközben 125 lóerős teljesítményével nem adott okot a szégyenkezésre.
Az A310 is méltó volt az Alpine név viselésére
A feltámadást persze az a 90 fokos hengerszögű V6-os erőforrás hozta meg, ami már 149 lóerős teljesítménnyel repítette a sportkocsit, de később ugyanezen motor 2,9 literesre felfúrt GTPack változatai már 193 paripára nyergeltek fel. A 220 km/órás végsebesség csak egy apró részlete volt az A310 kiválóságának, hiszen a De Lorean DMC-12-höz hasonló építési mód szerény 840 kg-os tömeget eredményezett, s ennek köszönhetően az Alpine a Porsche 911-esek gyorsítási képességeivel is képes volt felvenni a versenyt.
Az 1991 és ’95 között gyártott A610-es már igazán tiszavirág-életűnek tekinthető, noha háromliteres V6-os turbómotorjának 250 lóerős teljesítménye a Porsche 944-esnél is nagyobb dinamikával mozgatta a kupét.
Az A610 tiszavirág-élete miatt gyorsan feledésbe merült
A termelés leálltával a Renault leányvállalata még két éven keresztül szerelte össze az utcai használatra alkalmas RenaultSport Spidert, de később az Alpine név lassan kikopott a köztudatból.
Szerencsére napjaink tervezői egyre gyakrabban mutatnak be olyan tanulmányokat, amiket a könnyűépítésű, farmotoros sportautók ihlettek meg, s ezek közé tartozik az a tehetséges David Cardoso is, aki az A110 egy modernkori interpretációját vetette papírra.
Íme az A110-es korunk tervezőinek tolmácsolásában
A nyomokban a Dezir és Nepta tanulmányokra is hasonlító újdonság sorozatgyártása persze még szóba sem került, de a képek láttán ennek aligha akadna ellenzője, s ez esetben a Nissan 370Z híveinek már nem csak a Porsche hasonló típusaitól kellene tartaniuk.
Mindenesetre, a retro-stílus manapság az ipar minden területén nagy sikernek örvend, így a végső megdicsőüléshez már csak a Renault felsővezetésének megvilágosodása hiányozhat. Reméljük a legjobbakat!
Nem vetnénk meg, ha sorozatgyártásba kerülne..