Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Ritkán áll elő az az eset, hogy egy jármű megvásárlásakor rohannunk kell a szerződés aláírásához, hogy le ne csússzunk a birtoklás lehetőségéről. Nos, az amerikai Gateway Classic Mustang kis manufaktúrájának kasszájánál bizony ez a szituáció állt elő, még annak ellenére is, hogy Steve McQueen 1968-as Mustangjának replikáján ékeskedő árcéduláról még a verebek sem csiripelnek.

A Roush motor nagyobb 'lármát' csapMiközben az öreg kontinensen a TV-Maci gurgulázására és Dörmögő Dömötör énekére hajtottuk álomra fejünket, addig a tengerentúlon a Ford Mustang "Bullitt" gurgulázása és dörmögése ébresztett tiszteletet a felnövekvő generációban, melynek tagjai mára elég tehetősek lettek ahhoz, hogy megvásárolják az akkori filmes legenda járművét. A Mustangok felújításában járatos vállalkozás pedig felismerte az ügyfelek igényét, hogy ők ugyan szeretnének egy méltán elismert és köztekintélynek örvendő autó volánja mögött ülni, ám a legkevésbé sem szeretnének lemondani a modern technikáról, mely erősebbé, biztonságosabbá és kényelmesebbé varázsolja a típust.

Modern technika lapul a mindig divatos köntös alatt

A teljes nevén „Limited Edition 1968 Steve McQueen Mustang”-nak szólítandó újdonság képes mindent igényt kielégíteni, hiszen motorházteteje alatt egy a Roush által felkészített 450 lóerős V8-as szörnyeteg lapul, ami némileg (27 lóerővel) képes „Bullitt” csődörét is felülmúlni.

A felújítási munkálatokból nem maradhatott ki az amerikaiak híresen primitív futóműve sem, melyet mostanra az erő megzabolázására képes, állítható csillapítókkal láttak el a mérnökök. Az ötsebességes sebességváltó szintén fürgébb kapcsolásokat tesz lehetővé, mint az eredeti szerkezet. Mindezekkel szemben a külcsín és a belbecs tekintetében minden változatlan maradt..

A látszat csal: még mp3-as zenét is hallgathatunkAkadnak azért kivételek is, ugyanis az autentikus utastérben első látásra minden korhűnek tűnik, ám valójában a tervezők a légkondícinálón át az mp3 lejátszóig mindent képesek voltak precízen, ám funkcionálisan elrejteni.

A vállalat munkatársai az autókat kézi munkával szerelik össze, s minden darabot sorozatszámmal és szignóval látnak el. Arról, hogy hány ilyen speciálisan felkészített Mustang hagyja el a gyárkapukat, ugyanúgy sejtelmesen nyilatkoznak a cégnél, mint az árról. Persze nincs is szükség felesleges reklámra, mivel a megrendelők többen vannak, mint amennyit gyár kapacitása megengedne, ezért vágyakozás esetén nem árt sietni, mielőtt az árak az egekbe szökkennének.

Ez a Mustang Mach1 is hazánkban készült - link a teszthez

Egy színvonalas replika elkészítéséhez persze nem is kell olyan messzire szaladni, hiszen tatai partnerünk is képes hasonló finomságok megalkotására. Néhány héten belül az épülő Eleanor projektje is révbe ér, s éppen a napokban kaptuk azt az információt, hogy néhány izgalmas és látványos alkatrész került beszerelésre, ezért történetünk lassan következő fejezetéhez érkezhet...

Érdemes néhány percet szánni a 'Dörmögő Dömötörre'