Felettébb izgalmas típussal erősít be a Mercedes-Benz múzeum. A W125-ös 1938-ban állította be a közúti sebességi rekordot: Rudolf Caracciola vezényletével szédítő, 432,7 km/h-s tempóval száguldott.

Két évtizeddel azelőtt, hogy Enzo Ferrari száját elhagyta volna a sokat idézett mondat, miszerint az aerodinamika azok tudománya, akik nem tudnak rendes motort építeni, már akadt egy Mercedes-Benz, amely végsebesség terén korunk leggyorsabb szuper sportautójával is képes volt tartani a versenyt. 1938. január 28-át írtunk, amikor a W125-ös ezüstnyíl szépen ívelt formáit Rudolf Caracciola laza öltözékben, csupán egy bukósisakkal kezében megközelítette. Könnyed mozgását mérnökök árgus tekintete követte: munkájuk megmérettetése következett.

Mintha folyékony fém lenne. Mókás összecsengés a BMW veséket idéző két légbeömlő.

Az 5,7 literes, két kompresszor által lélegeztetett V12-es fülsüketítő zaj közepette kelt életre, majd csillapodó alapjárata a vihar előtti nyugalmat sugallta – hamarosan 736 lóerő fog elszabadulni. A szélcsatornában napokig finomított karosszérián megcsillant a felkelő Nap lágy, téli fénye, majd a következő pillanatban már tovaszáguldott a horizont felé. A mindössze 0,157-es légellenállási együtthatójú autónak sok lehetősége nem volt: elsőre kellett bizonyítania. A végletekig kihegyezett motor hőháztartása sok próbálkozást nem engedett: a körülbelül 750 kilogrammos versenyautó hűtésről légbeömlők híján további 500 kilónyi víz és jég gondoskodott.

A légellenállás a trükk: nem kellenek lóerők ezrei.

A Frankfurt és Darmstadt közötti autópálya-szakasz ideálisan kihalt volt, a W125-tel együtt pedig Caracciola szívverése is gyorsult. A 350 km/h-s sebességet átlépve hősünk másik dimenzióban érezte magát: a legnagyobb sportolók nyugodt, magabiztos koncentrációja vette át az izgalom helyét. Az ezüstnyíl egy 72 évig megdöntetlen világrekord felé száguldott.

Aznap nem csak a Mercedes-Benz készült rekorddöntésre.

A mérés megtörtént, ám az öröm még korai lett volna. A hitelesség jegyében ugyanis visszafelé is teljesíteni kellett az 1 kilométeres mért etapot, a lehető legnagyobb tempóval. A W125 újabb csatába indult és innen is győztesen távozott: végül a két futam átlaga 432,7 km/h-ra adódott.
Aznap reggel 9-kor Rudolf Caracciola és Alfred Neubauer csapatfőnök már az ünnepi reggelijét fogyasztotta a frankfurti Park Hotelben. Egy új nap kezdődött…

Újabb rekord helyett tragikus baleset.…egy új nap, amelynek színe hamarosan feketévé változott. Egy újabb nagy név, Bernd Rosemeyer az Auto Union színeiben ugyanezen rekord megdöntésére vállalkozott. Mielőtt a tragédia bekövetkezett, 429,6 km/h-s tempót sikerült elérni. Közel volt a cél, így a fokozódó szél ellenére Rosemeyer újabb próbát tett. A legutolsó etapon már erőteljesen balra húzott az autó. Egy ellenkormányzás során, 11:47-kor az Auto Union kitört, a pilóta pedig elvesztette felette az irányítást – az autópályát elhagyva a levegőbe szökkent a versenygép. Rosemeyer eközben kirepült az autóból és életét vesztette. Emlékét mindmáig sírkő jelzi az A5-ös autópálya 508-as kilométerénél.

Bernd Rosemeyer, egy igazi hős - a tekintete mindent elmond.