Félve vetettem fel főszerkesztőnknek, hogy írnék a RM Auctions május 25-i árverésének sztárautójáról, az 1930-as Bugatti Type 46 Coupé Superprofilée-ről. Mit fognak majd szólni a többiek, ha cikkemmel önkénytelenül felverem a jármű árát, vagy ami még nagyobb pech, olvasóink között lesz az a konkurens vevőjelölt, aki elhappolja kollégáim elől az előzetesen egymillió euróra becsült járművet?
Gyors körbekérdezés után hamar megnyugtattak szerkesztőségünk bajtársai, hogy egyfelől már megint túlbecsültem firkász hatásgyakorlásomat a világra, ám ami ennél tán még fájóbb beismerés, a kért összeghez viszonyítva aprócska malacperselyünk miatt sajnos egyikünk sem érdekelt az aukción, vagyis tét nélkül írhatok pár sort a híresen különleges formákkal megáldott, a luxus guruló szimbólumaként mára elképesztő magasságokba magasztalt, vagyonokat érő korai Bugattik eme fekete-sárga dukkózású kétajtós egyedéről.
Minden autó lelke a motor, és ennek a gépnek még volt lelke
Az 1929-es párizsi és londoni autó kiállításokon formabontó újdonságként bemutatott kupé Jean Bugatti munkájának gyümölcse. A luxusjárgányt 140 lóerős teljesítményű, hengerenként háromszelepes, két gyertyával lobbantott motor hajtja, mely legnagyobb érdekessége mai szemmel kétségtelenül a hengerek elrendezésében van, hiszen a nyolc dugattyú libasorban jön egymás után a szürreálisan hosszú motorháztető alatt.
Akkoriban az 5,3 literes erőforrás nem csak nagy teljesítményéről, hanem megbízható működéséről, valamint selymes járásáról is híres volt, ráadásul a hosszú löketnek köszönhetően alacsony fordulatszámon is nagy nyomatékkal kényeztette a sofőrt. A váltó sem akármilyen, ugyanis közvetlenül a hátsó tengely elé került, vagyis a későbbi sportautókban oly divatos, nem mellesleg kedvező súlyelosztást eredményező transaxle kialakítás egyik előfutárát rejti a járgány hátsó traktusa.
Én inkább kék-feketében venném meg – nem mintha lenne rá pénzem
A fényűző kidolgozás, a formabontó részletek és a nemes anyaghasználat a jármű minden porcikáján visszaköszön, elég elméláznunk a szellőként könnyedén tovasuhanó sárvédő íveken, a cseppként formázott kilincseken, a szinte légies esésű farrészen, nem beszélve a merészen döntött szélvédőről, vagy a Bugattikon a mai napig megfigyelhető hűtőrácsformáról. Akármelyik pontját nézem a járgánynak, mindenhol süt róla a tökéletes formai kialakításra való igény és a kézimunka varázsa. A tökéletes ámulatkeltés a pilótafülkében is folytatódik, ahol például diófaberakásokkal és struccbőr kárpittal, valamint különböző fém betétekkel is találkozunk.
Struccbőr és diófa – ettől lesz drága?
Egy szó, mint száz, ez az autó ma is szemet gyönyörködtető, az automobilizmus történetének fontos láncszeme, ám ami még ennél is fontosabb, magán viseli egy letűnt kor minden báját, érdekességét, mi több, olyan időutazásra hívja szemlélőit, melyre nem lehet nemet mondani. No és az árára?
Bugattis időutazás vagy űrturizmus? – egyik sem diszkont áron
Ez már sokkal velősebb kérdés, mégis sokan habozás nélkül rávágnák, hogy az egyébként alsó hangon is 300 millió forintos négykerekű racionálisan nézve egy értéktelen vacak. Mint használati tárgyat bizony kenterbe veri mind biztonságban, mind menetteljesítményekben, de akár a gazdaságosság, vagy a környezetterhelés vonatkozásában is egy mai átlagautó.
Hátulról egész kompaktnak látszik
Ám ne feledjük, aki ilyen portékát vesz, az előtt bizonyos körökben sok ajtó kitárul, mi több, büszke tulajdonosa megannyi ember elismerő pillantását gyűjtheti majd be és befektetésnek sem utolsó. Hogy ez a pénz uralta világunk „racionális” butasága és a bennünk rejlő nagyravágyás, hiúság, netán kapzsiság táplálja őrült összegű árcéduláját, vagy világunk furcsa játéka, mely által ránk, gyarló emberekre kényszeríti, hogy elismerjük és szó szerint is értékként óvjuk eleink remekműveit, azt döntsék el Önök! Ár, érték, haszon, egyaránt relatív fogalmak hisz egymillió euró az emberek kiváltságos kasztjában nem nagy összeg, csak aprócska kiadás egy bohém időutazásra a veterán ékszerdoboz volánja mögött.
Forrás: RM Auctions