Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az esztendők múlásával lassan a Ferrari F40 veterán korba ér, ezzel együtt pedig az egekbe katapultál a típus ára. Nem csoda, hogy az épségben megmaradt példányok közben kalapács alá kerülnek – legutóbb egy makulátlan példány már 340 millió forintnyi valutáért cserélt gazdát.

A Coys aukciós ház által kínált 1992-es F40 magánkézből került valakinek a gyűjteményébe. A típust egy olasz család még újonnan vásárolta, akiktől aztán egy német vásárlóhoz került, aki rendeltetésszerűen használta a modellt, az elkerülhetetlen gyűjteményben való csüggedt álldogálás előtt méltó életet adva neki. Szerencsére óvatosan száguldozott vele, és megfelelően karban tartotta, így aztán a mindössze 1311 példányban készült sorozat képviselője makulátlan állapotban kínálhatta eladásra magát.

A 340 milliós ár bizonyítja, hogy ritka szuperautót vásárolni egyike lehet azon kevés racionális döntésnek, amely az autózás világához kapcsolódik. A középmotoros, hátsókerékhajtású, 2,9 literes turbómotorral készült 478 lóerős szuperautóért újonnan anno 400 ezer dollárt fizettek, amely időközben 1,22 millióra emelkedett – ez pedig még akkor is nagyon megéri, ha a vásárlóerő változását is figyelembe vesszük a valutánál. Már csak egy gond van: a szuperautó-vásárlás manapság sem tartozik az olcsó mulatságok közé.