Tesztek

A személyautók mellett néhanapján az áruszállítók világába is belekóstolunk, ami bizonyos szempontok miatt egy egészen más szemléletet kíván meg. Ezúttal a Toyota új málhása, a Proace érkezett meg szerkesztőségünk képzeletbeli garázsába, hogy a PSA kisáruszállítóinak testvéreként bizonyíthassa rátermettségét.

Az emblémák lecsrélődtek - galériaA japánok nem teketóriáztak azzal, hogy a Hiace-hez hasonlóan teljesen új modellt fejlesszenek ki – a haszonjárművek piacán gazdaságosabb megoldás a fejlesztések nagymértékű megosztása, amely hullámot a Toyota is meglovagolta. A PSA konszern régóta alkalmazza ezt a metódust, a Peugeot és a Citroën haszonjármű családja esetében, de az Opel és a Renault is együttműködik, ahogy a PSA-hoz a Toyotát is egyre szorosabb viszony fűzi e tekintetben. A Proace tehát nem más, mint a Peugeot Expert és a Citroën Jumpy harmadik ikertestvére, amelyet a japánok minimális kozmetikai változtatásokkal és a saját emblémák felhelyezésével szabtak át, saját ízlésükhöz igazítva az autót.

Nem meglepő módon a Toyota haszonjármű modelljei is Franciaországban, a Sevel Nord nevű üzemben készülnek. Mindemellett megjegyzendő, hogy már a kifutott Proace modell esetében is ugyanez volt a forgatókönyv; a 2013-2016 között készült modell az előző francia furgon-generáció japán változata volt. Az első három év alapján döntött úgy a Toyota, hogy folytatja a partneri viszonyt a francia konszernnel, ami arra enged következtetni, hogy az eddigiek alapján mindkét fél számára gyümölcsöző volt az együttműködés.

A Toyota elszánt a haszonjármű piacon - galériaA külsőt illetően a francia testvérmodellekhez képest tapasztalható változtatások sora rövid, de egyértelmű: az emblémák cseréje mellett a japánok saját, a márka imázsához illeszkedő hűtőmaszkot, fényszórókat és lökhárítót rajzoltak a Proace orrára, az utastérben pedig mindösszesen a logók leváltása történt meg.

Szépséget, stílust vagy különlegességet egy ilyen karakterű modellben nem szabad keresni, a gyártóknak a költségversenyben nem sok esélyük van arra, hogy túlságosan egyedi végeredményt nyújtsanak: a formatervezők kezeinek szabadsága kimerül az orr és a hátsó lámpák megrajzolásában, de az alapvető formák adottak, a stílust ebben a szegmensben messze a praktikum és a szállítási, pakolhatósági képességek alá kell rendelni.

A jellegzetességeket azonban mindezek ellenére sikerült jól elhelyezni a Proace küllemén, a lámpák és a vízszintes tagolású hűtőmaszk jól felismerhetővé teszi az autót, illetve egyértelműsíti, melyik márkához is tartozik az adott szerzet; ellenben oldalról már nehezebb dolgunk van a beazonosítást illetően, ahogy hátul is csak a szélre kitolt embléma segít. Annak ellenére, hogy a tesztre fogott példány a második legszegényesebb felszereltséggel, fekete, pőre műanyag lökhárítókkal és lemezfelnikkel, valamint fehér fényezéssel gördült ki a gyárból, mégsem hat olcsónak az összkép – a jól kidolgozott részletek komoly és tisztességes eredményhez nyújtanak alapot.

Kevés az 5 gang - galériaAz utastérben az előzőekben említetteknek megfelelően már nincs egyedieskedés, a Toyota emblémán túl más nem emlékeztet az autó japán mivoltára, minden más ugyanis a PSA konszern műve. Ezzel persze nincs baj, hiszen maga az óracsoport könnyen leolvasható, ahogy a gombok is ergonomikus rendben sorakoznak a pulton.

A praktikumot a műszerfal felső traktusában kialakított pohártartók, illetve középső mélyedés fokozza, továbbá az ajtózsebek is kellőképpen nagyok, ahogy a kesztyűtartó és az alá biggyesztett polc befogadóképességét illetően sem szabad kritikusnak lennünk. Személy szerint egyedül a pohártartók elhelyezése kérdéses, azonban ez nyilvánvalóan ízlés és megszokás kérdése. Van még lehajtható könyöklő és az üléspárna alatt rejtett tároló, a teljesség igénye nélkül.

A középkonzol is viszonylag egyszerű, ergonomikus és korrekt minőségérzetet árasztó kezelőszervekkel rendelkezik. A figyelem középpontjában természetesen a monokróm kijelző áll, amely már évek óta szerepel a PSA modelljeiben, ennek megfelelően régi, de vállalható darab. A raktér a közepes modell esetében akár 3 db EUR raklap befogadására is képes, miközben a csomagok rögzítését különféle fülek segítik. Plusz pontot érdemel az alkotó a strapabíró padlóborításért is. A hátsó egyébként nagyjából 2,5 méter hosszú tárgyakat tud elnyelni, de a jobb oldalra helyezett nyílás nyitásával akár 2,8-3 méteres csomagok is beférnek, igaz, csak mindez csak kis keresztmetszet esetén érvényes. Az általános összeszerelési minőség korrekt, de hátulról, az ülés mögül több ízben is tapasztalható volt némi kelletlen nyiszogás.

Vállban szűk, de összességében kényelmes - galériaA hajtásért felelős egységet illetően is hamisítatlan francia termékkel van dolgunk: a Proace motorházába a HDi családba tartozó erőforrások kerülnek, természetesen a Toyota által D-4D-re keresztelve. Tesztalanyunkba egészen pontosan a legszerényebb, 95 lovas, 1,6 literes verzió került, fix turbóval és ötgangos kézi váltóval. Annak ellenére, hogy ez a motor a személyautókban jól teljesít, az az érzésünk, hogy ebben a kategóriában még a 210 Nm-es nyomatékcsúcs ellenére is kevés mindez. Üresen is csak 100-as tempóig vállalható a dolog, felette a rövid áttételek miatt már megkérdőjelezhető a menetzaj elviselhetősége, ráadásul a motort sincs szívünk 3000 felett használni.

A raktér nagy és praktikus megoldású - galériaMindemellett a váltó sem a legkedvesebb társ, a franciáktól megszokott lötyögős kapcsolási érzet, bizonytalanság ezúttal is jellemző, de a váltókar pozíciója kifejezetten kényelmes gangolgatást tesz lehetővé. Üresen, városban kellemesen dinamikus a Proace, de nagyobb tempónál már elfogy a szufla, sőt, alaposan megpakolva még rosszabbá válhat a helyzet. A fogyasztás is ennek megfelelően alakul: üresen, városban 5,5 literrel is elvan tesztalanyunk, azonban autópályán és terhelve garantált a 6,5 liter feletti átlag.

A futómű átlagos kompromisszumot képez a kényelem a teherbíráshoz fontos keménység terén. A tekercsrugókkal szerelt hátsó felfüggesztés viselkedése nyilvánvalóan nagyban függ az aktuális terheléstől, de alapvetően jól teszi a dolgát. Emellé plasztikus, érzéketlen kormányzás és kissé túl érzékeny fékpedál társul - utóbbi szokható, előbbi pedig nem komoly szempont a kategóriában.

A Toyota – a vásárlói kört ismerve – nettó árakat ad meg a Proace áruszállító verziójánál: az általunk is tesztelt, közepes kivitel a legkisebb teljesítményű motorral áfa nélkül 4,775 milliótól érhető el, azonban a szükséges extrákhoz az eggyel drágább, tesztelt szintet kell megváltani, ami 5,3 milliót kóstál. Aki nehezebb és több árut szállít, egyértelműen a nagyobb vagy erősebb motorokkal jár jól, a 115 lovas 1,6-os például 415.000 Ft-os felárával már csak a 6 fokozatú váltó miatt is megéri a felárát, a szavatolhatóan kisebb fogyasztás pedig elegendően nagy éves futásteljesítmény esetén akár 2 esztendő alatt megtérül. A minimálisan nagyobb Opel Vivaro például 6 milliótól indul, azonban ebben a kategóriában nem 100%-ban a vételár, mindinkább a kimunkált karbantartási körülmények és üzemeltetési költségek játszanak főszerepet.