Tesztek

A Volvo V70 harmadik generációja az autóipar mai állása szerint egy igazi matuzsálemnek tekinthető, a svédek ugyanis 2007 nyarán rántották le a leplet a kombi Volvók legnagyobbikáról, ami azt jelenti, hogy mintegy hét éve kelleti magát a márka kínálatában. Ennyi idősen is képes versenyre kelni az erős konkurensekkel?

A jelenlegi V70 életciklusában már kétszer hajtottak végre ráncfelvarrást, a második, tavalyi beavatkozás során pedig rengeteget fejlődött az autó. Ennek is köszönhető, hogy hiába a hét év és az erős konkurencia, a V70 még mindig megállja a helyét a kategóriában. Különleges alternatíva - galériaA típus továbbra is kiváló alternatívát jelent mindazok számára, akik egy nyugodt, nagyon komfortos, bizonyítottan biztonságos és praktikus családi autót keresnek, hajlanak a prémium felé és nem restellnek sok pénzt autóért kiadni, ugyanakkor nem kívánnak beleesni néhány prémium márka nem túl pozitív megítélési körébe. A V70 ugyanis egyáltalán nem ellenszenves jószág, sőt, már-már indokolatlanul semlegesnek is nevezhető. A tesztelés során senki nem nézett rá rossz szájízzel, és a gúnyolódó, negatív tekintetek helyett inkább pozitívan irigykedő szemekkel vizslatták a családapák a biztonságos, tágas svédacélt. Közben többen is megjegyezték, hogy sokkal szimpatikusabb az autó az összes konkurens modellnél. Ugyanakkor a merész LED-es nappali menetfények hiánya és a karosszéria évtizedes hagyományokra visszatekintő, kocka jellegű megformálása se nem drága, sem pedig új autó benyomását nem kelti.

Immár hét éve közöttünk - a második ráncfelvarrással nagyot dobtak rajta

Ennyire még sosem volt jó ittS hogy miként került szerkesztőségünkhöz az immár hétéves típus? Az Autó Pult közel öt éves fennállása óta nem volt még V70-es tesztautója a Volvónak, így még hiányzott a beszámoló nálunk az említett modellről, most pedig lehetőségünk volt egy hétre beülni az aktuális kivitelbe, ami mellesleg nem is tesztautó, hanem az importőr egyik saját használatú demóautója. Mi pedig nem bántuk meg, ugyanis nagyon kellemes meglepetés volt a V70, ami nem meglepő módon még soha nem volt ennyire jó.

Ráadásul a C5 Cross Tourerrel karöltve teljessé tették a bejáratott típusok hetét az Autó Pulton, nem mellesleg érdekes és ellentétes pólusú alternatívát kínálva egymásnak.

Tulajdonképpen nem is hosszú - galériaAnnyi mindenesetre bizonyos, hogy a svédek mérnökei sem a külső formatervet, sem pedig az enteriőr berendezését tekintve nem vitték túlzásba a fantáziálást – a V70 kívül-belül végletekig letisztult, a nálunk vendégeskedett konfiguráció esetében pedig a szerénységet tükröző fehér szín és a visszafogott alubetétekkel díszített fekete bőrbelső szintén az egyszerűséget fokozta. A kort a külső méretek is alátámasztják: az alig 4,8 méteres hossz a modell megjelenésekor még a közép-felsőkategória átlagának felelt meg, manapság viszont már a legtöbb középkategóriás puttonyos is túlnőtte a svédek büszkeségét, mi több, például egy Opel Astra kombi mindössze 11,5 centivel (!) rövidebb a V70-nél. A relatíve kompakt dimenziók jól jönnek a parkolóhely-vadászatok során, viszont a manőverezéseknél hátrányt jelent a Volvókra jellemző, kellemetlenül nagy fordulókör.

Kimondottan jó itt terpeszkedniA kategóriatársakhoz viszonyított 10-15 centis hosszdeficit némileg a helykínálatban is megjelenik. A középkategóriás konkurensek (Ford Mondeo, Volkswagen Passat, Mazda6) a hátsó üléssorban például nagyobb lábteret kínálnak, mint a V70, ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy négy 190 cm magas felnőtt számára így is elegendő a helykínálat, továbbá a kényelem szempontjából egyik sem férkőzik a Volvo közelébe. Mert hiába a limitált lábtér, az ülések nagyok és szuperkényelmesek, a középső kartámasz jó helyen van, a biztonságos fejtámlák szintén maximális komfortot nyújtanak, az ülőlap ideális magassága és az üléstámlák dőlésszöge pedig mind-mind a hosszú távú, relaxáló utazást szolgálják.

Nincs ez másként az első fotelok esetében sem: szuperkényelmesek, és míg az összes prémiumgyártó csak felár ellenében kínál ilyen remek üléseket, a Volvóhoz szériában megkapjuk őket. A műszercsoport már itt is kijelzőt kapottElöl az igényes kivitelezésű középső kartámasz is hibátlan, egyedül az ajtók kartámaszai lehetnének kissé jobban elhelyezve – a magas utasoknak így is jók, de az alacsonyabbaknak túl magasak. Az anyagminőség és az összeszerelés egy hajszálnyival elmarad a német prémiumoktól, és a különleges, ’puccos’ megoldásokat is hiába keressük, azonban így is bőven megfelel az összhatás, és külön jó pont, hogy végre a legrosszabb utakon is síri csend honol a V70 belsejében, remegésnek, zörgésnek nyoma sincs, ami bizony nem volt ennyire egyértelmű a modellfrissítés előtti változatunkban, ahogy azt korábbi, XC70-es tesztautónk esetében konstatáltuk. Gombokból Dunát lehetne rekeszteni, de az ergonómia rendben van, a kezelhetőség egyértelmű, s pozitívum, hogy magyar menürendszernek örvendhetünk. Egyedül a jó felbontású 7 colos kijelző lehetne egy kicsit nagyobb, de ezt leszámítva legfeljebb a kissé túlméretes kormánykerékbe köthetünk bele az enteriőrben.

Nem csak a tárolórekeszek tekintetében teljesít jól a kombi, de a csomagtartó is mindent elnyel: alapesetben 575 literrel gazdálkodhatunk (bővítve 1,6 köbméter áll rendelkezésre), aminél láttunk már papíron szebb számokat, de az óriási alapterület miatt sokkal több is lehetne, ha egy kicsivel magasabb lenne a roló alatt a csomagtér. Apropó, roló: a tervezők a kor kívánalmainak és a divatnak megfelelve igazán megálmodhattak volna egy sín által megvezetett, egy érintésre felcsévélődő változatot, ugyanis ez a nehezen beakasztós megoldás már nagyon kiment a divatból, és sokkal butább, mint a konkurensek ajtónyitásra még fel is emelkedő, majd elektronikusan visszahúzódó változatai. Felárért viszont kaphatunk például praktikus bevásárló táska tartót, ami jó szolgálatot tesz, ha nem akarjuk, hogy az óriási térben össze-vissza repüljenek a csomagok. A 40:20:40 arányban, vagyis három részben előrebillenthető hátsó támlák is szépen használhatóak.

Nem csak nagy, praktikus is

Kiválóan dolgozik az új dízelmotorA hajtáslánc tekintetében még az eddigieknél is kifogástalanabbul teljesít a nagy svéd. Gyakorlatilag ugyanazt tudom elmondani, amit Szabó kolléga foglalt össze a korábbi Volvo S60 D4 tesztautónk esetében. Hiába a V70 jelentős plusz tömege, a vadonatúj fejlesztésű, mindössze kétliteres és ’csak’ négyhengeres turbódízel mesés harmóniában él a nyugodt kombival és az Aisin-féle, keresztbeépített motorokhoz fejlesztett új sebességváltójával. Az S60-nal együtt immár két mintavétel is igazolja, hogy az akár 2500 (!) báros nyomással dolgozni képes, úgynevezett „i-Art” befecskendezéssel ellátott Drive-E nevű egység a gyakorlatban mindenben jobban teljesít a korábbi öthengereseknél, és jelenleg ki merjük jelenteni, hogy a kétliteres dízelek között a tulajdonságok tekintetében a legjobb dízelt tisztelhetjük személyében. Ráadásul a motor megfelel az EU6-os normáknak.

A számharc tekintetében a 181 lóerős csúcsteljesítmény (4250/percnél) és a 400 Nm-es maximális nyomaték (1750-2500/percnél) nagyjából a kétliteresek átlagának felel meg, azonban ennyire lineáris teljesítmény-leadást, és akár fordulaton is ilyen kulturált, csendes működést a négyhengereseknél még nem láttunk. És igen, a méréseink szerinti 8,2 másodperces százas sprintidő, valamint a 220 km/h-s végsebesség ismeretében nem a V70 lesz az autós kártyák királya, azonban a D4 motor rugalmassága, teljesítménye és gyorsasága bőven elég egy családi/üzleti kombi karakteréhez. Mi egyszer sem éreztük kevésnek a motort, egyáltalán nem hiányoltunk nagyobb, 5- vagy 6-hengeres motorokat, s a rendkívül csendes futásnak köszönhetően – amikor nem tempomatozunk - így is komolyan oda kell figyelnünk, ha nem akarunk gyorshajtási bírságokat gyűjtögetni. 160-170 km/h-s sebességre ugyanis tényleg észrevétlenül felkúszik az autó.

Hiába, az autó így sem csiga

Az új nyolcsebességes bolygóműves automataváltóról szintén szuperlatívuszokban beszélhetünk, minden forintját megéri a 700 ezerért kínál szerkezet – összességében pontosan olyan jól dolgozik, mint a BMW egekig magasztalt, szintén nyolcgangos ZF-váltója. A nyolcas váltó remekül dolgozikAz áttételezés kellemesen hosszú (130 km/h-nál alig 1900-at forog a főtengely), a kapcsolások vajpuhák és tökéletes időben történnek, s annyira szépen olvas a sofőr gondolataiban a vezérlés, hogy egyszer sem éreztem szükségét az 50 ezer forintért kínált, kormány mögötti kapcsolókaroknak. Egyedül a takarékosságot szolgáló, és egyébként szépen dolgozó, gombnyomásra kapcsolható ECO+ üzemmódban zavaróak a túlbuzgó start/stop procedúrák. Nem csak a D4 motor viselkedése, de fogyasztása is meggyőző: szabályos autópálya-tempónál például 5,5-6 liter között kér enni a svédacél, városban kijövünk 6,5-7 literrel, országúton pedig a 4,5 liter sem lehetetlen. A gyárilag megadott 4,5 literes vegyes érték persze túlzás, de a 6 liter körüli gyakorlati átlag, valamint az 5,5 literes Autó Pult normaérték véleményünk szerint így is remek a fizikai paramétereket ismerve.

Alapból mindig kikapcsolva van a különösen gazdaságos üzemmód - ez lehetne állítható

Kényelmes és kiszámíthatóan biztonságosA futóműnél a Volvo nem folyamodott semmiféle csodamegoldáshoz: elöl MacPherson, hátul pedig többlengőkaros felfüggesztéseket tisztelhetünk, ráadásul a tesztautóban nem volt sem állítható csillapítás, sem légrugózás, sem egyéb varázsmegoldás. Mégis, a peres és széles 18 colos kerekek ellenére kitűnő rugózásnak örvendhettünk - az autó a kerékméretet is figyelembe véve szinte tudta a nemrégiben nálunk vendégeskedett, közel kétszer ennyibe kerülő légrugós kombi Mercedes E-osztály által nyújtott kényelmet. Mindemellett amennyire elvárható, szépen tart kanyarban a V70, biztonságosan fordul, s egyáltalán nem kell régi Volvókra jellemző billegésekkel számolni. A kormányzásba sem lehet igazából belekötni, menet közben összességében teljesen harmonikusan viselkedik a Volvo – sokan csodafutóművekkel sem tudnak a valóságban többet felmutatni.

Pedig nem ártana nekik, a prémium mezőnyben ugyanis a Volvo árban bőven alattuk van. Automataváltóval 10,8 millió forintos alapáron kínálja magát a kiforrott, elsőkerékhajtású V70 D4 (figyelem, az összkerekes verzióban még a régi, sokkal kulturálatlanabb 2,4 literes öthengeres dízel dolgozik, papíron ugyanekkora teljesítménnyel!), s ha az extrákkal bőkezűen bánunk, akkor is meg lehet állítani kívánalmaink függvényében 13-15 millióból a végső listaárat. Ez persze nem kevés pénz, azonban ha azt is hozzávesszük, hogy mondjuk egy BMW 520d Touring ugyanilyen összeállításban körülbelül 3, egy Mercedes E 220 CDI T pedig több mint 4 millió forinttal kóstál többet, máris jobban néz ki a felállás - sőt, egy kombi Passat hasonló hajtáslánccal és felszereltséggel alig olcsóbb. A valósághoz azért hozzá kell tenni, hogy az említett német prémium kombik értéktartásban is jobbak, azonban ennek ellenére a kategóriában a V70 ezzel a hajtáslánccal nagyon szuper választás, arról nem beszélve, hogy a szomszédok is jobb szemmel nézik bármelyik ellenfélnél.