Tesztek

Új fejlesztésű dízelmotoros hajtásláncát a lehető legjobb formában helyezte el a V40-ben a Volvo. A kompakt modell D4 névre hallgató új erőforrása 190 egészséges lóerőt szolgáltat a mindennapi örömök csúcsra járatásához.

Felfokozva - a D4 itt 190 lóerőt jelentElsőként az S60-ban tettük próbára a Volvo új dízelmotor generációját, amely egy hengerrel kevesebbet, de számos előnnyel többet nyújt a svéd márka vásárlóinak. Nem titok: kulturáltságban és hatékonyságban ugrott előre nagyot a kétliteres, négyhengeres motor, amely a V40-be építve 181 helyett 190 lóerős teljesítménnyel, illetve változatlanul 400 Nm nyomatékkal kínozhatja az első kerekeket. Ráadásképp pedig ügyes nyolcfokozatú automataváltót is kérhetünk hozzá.

Nem csoda, hogy utóbbi, vagyis az Aisin-től származó szerkezet került tesztautónkba is. Egyrészt hiába a sportos jelzővel illethető teljesítmény, a V40 visszafogott, de mégis karakteres hangulatához kiválóan illik a váltás feladatának átruházása, ráadásul az egység 610 ezer forintos felára a tudásához mérten, prémium szemmel abszolút reális. De ne szaladjunk ennyire előre!

A V40 már számos alkalommal járt nálunk teszten. Legutóbb a beszálló benzines verziót vettük górcső alá. Valószínűleg a szerényebb kiadások nálunk jobban fogynak, az erőteljes dízel a váltással valóban a kínálat krémjét adja. De milyen kínálatét! A cserére váró, még öthengeres D3-at leszámítva a V40 minden motorváltozata meggyőző, mint ahogy maga a koncepció is meglehetősen kiegyensúlyozott képet mutat. Nem csoda, hogy elérhetőbb benzines kivitelben a német prémium triót is alaposan megizzasztotta összehasonlító tesztünkben.

A minőségi, csendes beltér, a szolgáltatások, különösen a biztonsági rendszerek kínálata továbbra is meggyőző, így a kompakt modell vásárlóinak egyedül a viszonylag szűkös hátsó traktussal és csomagtartóval kell megbarátkoznia – igaz, ezt a hiányosságot a kedvezőbb árral ügyesen kompenzálja a márka.

Az idő azonban múlik, és még ha néhány tekintetben kategóriavezető is a V40 (biztonsági rendszerek, digitális műszercsoport), néhány téren erősíthető dolgokat vélünk felfedezni benne. Ilyen például a navigációs rendszer, amely a nagyobb svéd modellekben megfelelő hardvert kapott – tesztautónkban viszont érezhetően lassabb számítógép dolgozott rajta.A navi ezúttal nem volt jó formában A jóformán egyetlen forgókapcsolóval dolgozó Sensus rendszer működtetésével nem lenne baj, ha a kissé kényelmetlen helyen lévő kapcsolót a rendszer komótos működtetése miatt nem kellene sokáig vezérelnünk. Itt viszont a navigációs funkciók kissé lassúak voltak, amelyet például a térkép nagyításánál az élsimítás kikapcsolásával igyekezett kompenzálni a rendszer (némileg hiába elcsúfítva a kijelzést). Persze lehet, hogy csak egyszeri hibáról van szó, a korábbi verzióknál ugyanis nem tapasztaltunk hasonlót. Emellett a hozzám hasonlóan nem túlzottan hátratolt üléssel autózók számára kötelező tétel a 35 ezer forintos csúsztatható könyöktámasz – egyébként túlságosan hátul van a középső rekesz fedele a pihentető kormányfogáshoz.

Letisztult formák, jó anyagok - galériaEzzel túl is vagyunk a V40 számlájára felírható hiányosságokon, így zavartalanul élvezhetjük a modell megnyugtató hangulatát. Ebből pedig szépen kijut, a letisztult, minőségi és csendes belső térben már-már el is felejtjük, hogy a pontos kormányzással és a már alapból is egész feszes hangolású futóművel milyen jókat is lehet autózni. Persze mindebben az új dízelmotornak is komoly érdeme van, amely részben gondoskodik a büntetlen élvezetekről.

Dízelhez mérten kívül-belül halk

A hangulat nyugodt, de sportossá is tehetjükPéldául a kategória mércéjével nézve alapjáraton kimondottan csendes, finoman közlekedve pedig tökéletes nyugalomban dolgozik az új egység. Már hidegindításnál is csak távolról szűrődik be a dízelmotorok fülnek kellemetlen üzemzaja, de az erőforrás bemelegedésével mind a dízeles hangszín, mind pedig az enyhe vibráció eltűnik. Az S60-nal ellentétben erőteljes gázadásnál már határozottabb krákogást tapasztalunk, de ez csak padlógázas gyorsításnál zavaró: a nyolcfokozatú automataváltó hosszú felső áttételeinek jelenléte nagyobb tempónál nagyon csendes utasteret szavatol.

Nem szomjas, de lehetne takarékosabbEbben a kategóriában ennél kifinomultabbat már felesleges kívánni: nyugodt közlekedésnél oda kell figyelnünk, ha meg akarjuk mondani, hogy milyen üzemanyagot kell tankolni az autóba. Szerencsére a töltőállomáson ritkán kerülünk abba a dilemmába, hogy melyik pisztolyt is helyezzük a nyílásba. Ebben nem csak a tanksapka belső oldalára helyezett nagy "Diesel" feliratnak van szerepe, hanem annak a ténynek is, hogy viszonylag ritkán térünk majd be ide. A gyári 4,2 literes fogyasztással számolva papíron úgy 1600 kilométerenként, de a valóság ennyire azért nem rózsás.

Alapból feszes a rugózás - galériaA tesztelés alatt ezúttal sem voltak ideálisak a körülmények: a fagypont körüli hőmérséklet, a 225 mm széles 17 colos abroncsok, valamint a viszonylag bejáratós státusz mind a magasabb fogyasztásban játszott közre. Mindezek következtében meg sem lepődtünk, amikor normakörünk végén 5,3 literes átlagot rögzítettünk, amiből az autópályás etap 6 literrel, az országút pedig körülbelül 4,6 literrel vette ki a maga részét. A fentiek következtében 4-5 decilitert még jóvá lehet írni a svéd hosszútávfutónak, amivel már bizony alákínál a korábbi, kevésbé kulturált hajtásláncnak – de csodát nem tesz.

A frissített 1-es BMW – mintha csak megirigyelte volna a V40 teljesítményét – szintén 190 lóerővel száll harcba. Bár papíron körülbelül hasonló étvággyal számolhatunk az esetében is, tesztjeink alapján a valóságban nagyobb tempónál szétnyílik az olló: autópályás etapokon akár egy literrel csekélyebb étvággyal is számolhatunk, igaz, cserébe a bajor messze lemarad kulturáltságban.

Persze az 5-6 literes fogyasztást senki sem rója majd fel a V40-nek, különösen, hogy ha kedvünk tartja, meglehetősen jókat autózhatunk a típussal. A 7,2 másodperces 0-100-as sprint nem olyan régen még csak az igazi sportkompaktok kiváltsága volt – itt ugyanezt megkapjuk, szimpatikus fogyasztással és univerzális köntösben, kifinomult tálalással. Vágyhatunk még többre is, a Volvónak megvan a válasza arra is. A szintén új fejlesztésű, kétliteres benzines turbós hajtáslánc T5 néven 240 ezer forinttal olcsóbban kelleti magát. Ne áltassuk magunkat: a finom közlekedésnél is két literrel magasabb fogyasztás okán a differencia többszörösét hagyhatjuk a töltőállomáson, viszont cserébe 245 lóerőt és 6,3 másodperces 0-100-as sprintet kapunk, igazán selymes járáskultúrával megtűzdelve. Ha tényleg a maximumot akarjuk kihozni a V40-ből, őt is tartsuk szem előtt.

Új fejlesztésű dízelmotoros hajtásláncát a lehető legjobb formában helyezte el a V40-ben a Volvo. A kompakt modell D4 névre hallgató új erőforrása 190 egészséges lóerőt szolgáltat a mindennapi örömök csúcsra járatásához.

Felfokozva - a D4 itt 190 lóerőt jelentElsőként az S60-ban tettük próbára a Volvo új dízelmotor generációját, amely egy hengerrel kevesebbet, de számos előnnyel többet nyújt a svéd márka vásárlóinak. Nem titok: kulturáltságban és hatékonyságban ugrott előre nagyot a kétliteres, négyhengeres motor, amely a V40-be építve 181 helyett 190 lóerős teljesítménnyel, illetve változatlanul 400 Nm nyomatékkal kínozhatja az első kerekeket. Ráadásképp pedig ügyes nyolcfokozatú automataváltót is kérhetünk hozzá.

Nem csoda, hogy utóbbi, vagyis az Aisin-től származó szerkezet került tesztautónkba is. Egyrészt hiába a sportos jelzővel illethető teljesítmény, a V40 visszafogott, de mégis karakteres hangulatához kiválóan illik a váltás feladatának átruházása, ráadásul az egység 610 ezer forintos felára a tudásához mérten, prémium szemmel abszolút reális. De ne szaladjunk ennyire előre!

A V40 már számos alkalommal járt nálunk teszten. Legutóbb a beszálló benzines verziót vettük górcső alá. Valószínűleg a szerényebb kiadások nálunk jobban fogynak, az erőteljes dízel a váltással valóban a kínálat krémjét adja. De milyen kínálatét! A cserére váró, még öthengeres D3-at leszámítva a V40 minden motorváltozata meggyőző, mint ahogy maga a koncepció is meglehetősen kiegyensúlyozott képet mutat. Nem csoda, hogy elérhetőbb benzines kivitelben a német prémium triót is alaposan megizzasztotta összehasonlító tesztünkben.

A minőségi, csendes beltér, a szolgáltatások, különösen a biztonsági rendszerek kínálata továbbra is meggyőző, így a kompakt modell vásárlóinak egyedül a viszonylag szűkös hátsó traktussal és csomagtartóval kell megbarátkoznia – igaz, ezt a hiányosságot a kedvezőbb árral ügyesen kompenzálja a márka.

Az idő azonban múlik, és még ha néhány tekintetben kategóriavezető is a V40 (biztonsági rendszerek, digitális műszercsoport), néhány téren erősíthető dolgokat vélünk felfedezni benne. Ilyen például a navigációs rendszer, amely a nagyobb svéd modellekben megfelelő hardvert kapott – tesztautónkban viszont érezhetően lassabb számítógép dolgozott rajta.A navi ezúttal nem volt jó formában A jóformán egyetlen forgókapcsolóval dolgozó Sensus rendszer működtetésével nem lenne baj, ha a kissé kényelmetlen helyen lévő kapcsolót a rendszer komótos működtetése miatt nem kellene sokáig vezérelnünk. Itt viszont a navigációs funkciók kissé lassúak voltak, amelyet például a térkép nagyításánál az élsimítás kikapcsolásával igyekezett kompenzálni a rendszer (némileg hiába elcsúfítva a kijelzést). Persze lehet, hogy csak egyszeri hibáról van szó, a korábbi verzióknál ugyanis nem tapasztaltunk hasonlót. Emellett a hozzám hasonlóan nem túlzottan hátratolt üléssel autózók számára kötelező tétel a 35 ezer forintos csúsztatható könyöktámasz – egyébként túlságosan hátul van a középső rekesz fedele a pihentető kormányfogáshoz.

Letisztult formák, jó anyagok - galériaEzzel túl is vagyunk a V40 számlájára felírható hiányosságokon, így zavartalanul élvezhetjük a modell megnyugtató hangulatát. Ebből pedig szépen kijut, a letisztult, minőségi és csendes belső térben már-már el is felejtjük, hogy a pontos kormányzással és a már alapból is egész feszes hangolású futóművel milyen jókat is lehet autózni. Persze mindebben az új dízelmotornak is komoly érdeme van, amely részben gondoskodik a büntetlen élvezetekről.

Dízelhez mérten kívül-belül halk

A hangulat nyugodt, de sportossá is tehetjükPéldául a kategória mércéjével nézve alapjáraton kimondottan csendes, finoman közlekedve pedig tökéletes nyugalomban dolgozik az új egység. Már hidegindításnál is csak távolról szűrődik be a dízelmotorok fülnek kellemetlen üzemzaja, de az erőforrás bemelegedésével mind a dízeles hangszín, mind pedig az enyhe vibráció eltűnik. Az S60-nal ellentétben erőteljes gázadásnál már határozottabb krákogást tapasztalunk, de ez csak padlógázas gyorsításnál zavaró: a nyolcfokozatú automataváltó hosszú felső áttételeinek jelenléte nagyobb tempónál nagyon csendes utasteret szavatol.

Nem szomjas, de lehetne takarékosabbEbben a kategóriában ennél kifinomultabbat már felesleges kívánni: nyugodt közlekedésnél oda kell figyelnünk, ha meg akarjuk mondani, hogy milyen üzemanyagot kell tankolni az autóba. Szerencsére a töltőállomáson ritkán kerülünk abba a dilemmába, hogy melyik pisztolyt is helyezzük a nyílásba. Ebben nem csak a tanksapka belső oldalára helyezett nagy "Diesel" feliratnak van szerepe, hanem annak a ténynek is, hogy viszonylag ritkán térünk majd be ide. A gyári 4,2 literes fogyasztással számolva papíron úgy 1600 kilométerenként, de a valóság ennyire azért nem rózsás.

Alapból feszes a rugózás - galériaA tesztelés alatt ezúttal sem voltak ideálisak a körülmények: a fagypont körüli hőmérséklet, a 225 mm széles 17 colos abroncsok, valamint a viszonylag bejáratós státusz mind a magasabb fogyasztásban játszott közre. Mindezek következtében meg sem lepődtünk, amikor normakörünk végén 5,3 literes átlagot rögzítettünk, amiből az autópályás etap 6 literrel, az országút pedig körülbelül 4,6 literrel vette ki a maga részét. A fentiek következtében 4-5 decilitert még jóvá lehet írni a svéd hosszútávfutónak, amivel már bizony alákínál a korábbi, kevésbé kulturált hajtásláncnak – de csodát nem tesz.

A frissített 1-es BMW – mintha csak megirigyelte volna a V40 teljesítményét – szintén 190 lóerővel száll harcba. Bár papíron körülbelül hasonló étvággyal számolhatunk az esetében is, tesztjeink alapján a valóságban nagyobb tempónál szétnyílik az olló: autópályás etapokon akár egy literrel csekélyebb étvággyal is számolhatunk, igaz, cserébe a bajor messze lemarad kulturáltságban.

Persze az 5-6 literes fogyasztást senki sem rója majd fel a V40-nek, különösen, hogy ha kedvünk tartja, meglehetősen jókat autózhatunk a típussal. A 7,2 másodperces 0-100-as sprint nem olyan régen még csak az igazi sportkompaktok kiváltsága volt – itt ugyanezt megkapjuk, szimpatikus fogyasztással és univerzális köntösben, kifinomult tálalással. Vágyhatunk még többre is, a Volvónak megvan a válasza arra is. A szintén új fejlesztésű, kétliteres benzines turbós hajtáslánc T5 néven 240 ezer forinttal olcsóbban kelleti magát. Ne áltassuk magunkat: a finom közlekedésnél is két literrel magasabb fogyasztás okán a differencia többszörösét hagyhatjuk a töltőállomáson, viszont cserébe 245 lóerőt és 6,3 másodperces 0-100-as sprintet kapunk, igazán selymes járáskultúrával megtűzdelve. Ha tényleg a maximumot akarjuk kihozni a V40-ből, őt is tartsuk szem előtt.