Tesztek

A Mazda CX-7 hazánkban immár négy éve a piacon van, ám annak ellenére, hogy egy köztudottan remek autóról van szó, az érdekes kinézetű szabadidőmodell/crossover mégsem lepte el igazán hazánk útjait. Pedig (szinte) minden adott a sikerhez: dögösen néz ki – kis túlzással olyan érzése van az embernek a típus láttán, mintha a formatervezők gólyalábakra állítottak volna, majd „felputtonyoztak” volna egy Mazda RX-8-ast -, szuper a futóműve, jó vezetni, nagy, kényelmes, tiszteletet parancsol, az ára versenyképes, a Mazda márkanév ráadásul egyre jobban cseng az emberek fülének.

Végre van dízelmotor is a CX-7-es Mazdához - galériaValami tehát mégis hiányzott a tökéletes, igazán ígéretes csomaghoz. Aki ismeri a típust, vélhetően rögtön tudja is a választ… igen, a motorkínálatról van szó. A CX-7-eshez ugyanis Európában a tavalyi frissítésig mindössze egyetlen erőforrás volt elérhető: egy 2,3 literes, négyhengeres, nagynyomású turbós egység (ami a Mazda3-, és Mazda6 MPS-ből származik), mely nem kevesebb, mint 260 lóerő leadására képes; ennek magas fogyasztásától pedig a legtöbb potenciális vásárló igencsak félt, ezért sokan gyorsan el is vetették a típust és inkább körülnéztek a konkurencia háza táján. Bizony, nagyon hiányzott egy jó dízel a motorháztető alól. A vásárlók, a szalonok, illetve az újságírók rimánkodásait viszony szerencsére meghallgatták a gyáriak, a tavalyi frissítéssel pedig megérkezett a CX-7-be a cég saját fejlesztésű, a 6-osban már több teljesítményszintben is bizonyított 2,2 literes gázolajosa.

A modellfrissítéssel tovább csinosodott a SUVA szabadidőautó a motorcsalád csúcsváltozatát kapta meg, ám az SCR katalizátor beépítése miatt (mely a kipufogógáz nitrogén-oxidjait nitrogénné és vízzé igyekszik alakítani) a 2,2 literes egység 185 lóerő helyett itt „csak” 173-at teljesít. Lényeg a lényeg, a négyhengeres dízellel a CX-7 átlagfogyasztása a gyár szerint nem több 7,5 liter gázolajnál száz kilométerenként, ami azt jelenti, hogy pontosan három literrel takarékosabb ez a modell benzines társánál. Természetesen a két változat menetteljesítményeit nincs értelme összehasonlítani, hiszen hiába az óriási, 400 Newtonméteres csúcsnyomaték (benzines: 380 Nm), bizony nem mindegy, hogy ugyanazt a karosszériát - mely a dízel esetében ráadásul nehezebb is vagy 80 kilóval - 173, vagy 260 tagú ménes cibálja.

De higgyék el, egy átlagos család igényeinek a gázolajos teljesítménye is több mint elég, a lényegesen alacsonyabb fogyasztás pedig komoly aduász; a dízelért – az alacsonyabb regisztrációs adónak hála - ráadásul nem kell többet fizetni: azonos felszereltség esetén forintra megegyezik a két verzió ára.

Már csak azt kellett megvizsgálni, hogy a ráncfelvarrott, 2,2-es turbódízel motoros Mazda CX-7 valójában mennyire jó autó, amit harmadmagammal együtt volt alkalmam kideríteni, ugyanis szerencsére pont jókor volt nálam a modell, és talán a lehető legjobb körülmények között tesztelhettem le: síelni mentünk vele a „sógorékhoz”, az együtt töltött 800 kilométer során pedig árgus szemekkel vizsgáltuk a japán SUV-t. Az autó összességében kiválóan vizsgázott és nagyon meg voltunk vele elégedve, és az igazság az, hogy tényleg jó adag rosszindulat kell ahhoz, hogy az apróbb hibáktól azért korántsem mentes kocsit lehúzza az ember… 

Az okos összkerékhajtás szériában járA vezethetőség terén például – természetesen kategóriájához képest - brillírozik a CX-7, bár ezen nem lepődtem meg, az autó ugyanis messze földön híres dinamikus viselkedéséről. Szinte a teljes szabadidőautó kínálatot volt már alkalmam végigpróbálni, és a tapasztalatok fényében kijelenthetem, hogy talán ezt a típust a legjobb vezetni; teljesen átjön a zoom-zoom érzés, és ami a legjobb, hogy alig érezni a közel 1,8 tonnás üres tömeget. A futómű feszessége ellenére toleráns, és a gördülési komfort is bőven elfogadható, de a sportos hangolás miatt a viszonylag magas felépítés ellenére a nagy Mazda kanyarokban alig dől, gyönyörűen, közel semlegesen fordul, amennyiben pedig nem érnék el picit korán határaikat a tesztautóra szerelt, ballonos Pirelli téli gumik, egy átlagos személyautót kanyarsebességek terén lehet, hogy le is tudna pipálni a 4,7 méteres crossover. A kormányzás jól súlyozott, pontos és közvetlen; persze a három fordulatos kormánymű miatt nem fogjuk sportkocsiban képzelni magunkat, de ez kellett az elfogadható fordulókörhöz; minden esetre, soha rosszabbat! Az okos és gyorsan reagáló összkerékhajtásnak köszönhetően a motor nagy nyomatéka gond nélkül az útra vihető, a sípálya legfelső parkolójába vezető havas úton pedig hiába provokáltam, a rendszer mindig a helyzet magaslatán állt, egyszer sem sikerült túljárnom az eszén. 

Vezetni még mindig nagyon jó - galériaA CX-7 ezen tulajdonságait viszont eddig is ismertük, úgyhogy jöjjön az igazi újdonság, a 2,2-es dízelmotor. Mindenekelőtt sajnos el kell mondanom, hogy kulturáltságban bizony láttam már jobb gázolajost (sőt, nem is egyet)… hidegen hangosan kerepelve ad tudomást jelenlétéről a négyhengeres, ráadásul ezen a téren meleg állapotban sem nevezhető egy visszafogott darabnak: 2000-2500-as percenkénti fordulatszámig egészen csendes ugyan, de forgatva bizony megmutatja, hogy „ki az úr a háznál”. Ami viszont pozitív, hogy szerencsére nem kell forgatni; méretéhez képest alapjáraton meglepően erős - a harapós, kissé agresszív kuplung ellenére igen nehéz lefullasztani -, 1200-as fordulattól használható, 1500-tól terhelhető, 2000-től pedig határozottan jól húz - érezhető is, hogy itt van a nyomatékcsúcs.

A motor papíron 3500-nál adja le csúcsteljesítményét, fölötte pedig csak egyre hangosabban kerreg és szépen „el is fogy”; egyszerűen nem értem, hogy miért engedi az elektronika 5200-ig forgatni, de mindegy is, a lényeg, hogy a lehető legkorábban el kell váltogatni. A váltások egyébként élményszámba mennek: nagyon ritkán találhatunk ennyire jó, rövid úton járó, pontos (bár nem túl „gyors” és kemény) szerkezetet egy ilyen kategóriájú autóban; a váltási érzet közel olyan, mintha egyenesen egy RX-8-ban ülnénk. A jó kézi váltó ellenére viszont mindenképpen fekete pont jár a gyártónak azért, hogy sajnos nem lehet automatával kérni a kocsit, a SUV vásárlók nagy része ugyanis szereti az automataváltók nyújtotta komfortpluszt.

A 173 lóerős motor teljesítménye éppen elégA motor 173 lóereje önmagában egyáltalán nem hangzik kevésnek, a lovak erejét viszont erőteljesen igyekszik tompítani az összkerékhajtás és a nagyjából 1,8 tonnás tömeg, az erőforrás így természetesen nem segíti sportautós menetteljesítményekhez a „vasat”. De abszolút nem is gyenge, nagyjából erre mondják, hogy pont jól motorizált. Papíron a százas sprintet a CX-7 – a konkurenciához képest - elég lassan, 11,3 másodperc alatt teljesíti, de ez egyrészt érzésre lényegesen kevesebbnek tűnt, másrészt a különböző külföldi médiumok mérései során rendre 9,5-10 másodperc körül teljesítette az autó a feladatot; hát igen, érzéseink nem csaltak, a műszerünk (szélcsendben, teljesen sík, száraz talajon) 9,8 másodpercet regisztrált a mutatványhoz. Kedves Mazda, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy milyen körülmények között, és ki(k) méri(k) az autókat… a CX-7 a Mazda3 után már a második, mely nagyjából másfél másodperccel kínálta alá a gyári értékeket, ami rengeteg.

De ne is foglalkozzunk ezzel, inkább örüljünk a sokkal reálisabb és kedvezőbb értékeknek. Rugalmasság terén mellesleg szintén nincs oka szégyenkezni a 2,2 literes motornak, a nagyon hosszú végáttétel miatt viszont képtelenek voltunk hatodikban 80-120 km/óráig tartó rugalmasságot mérni: a műszer egyszerűen nem regisztrált megfelelő gyorsulást. Nincs mese, országúti előzéskor negyediket kell kapcsolni, és így már nem lehet probléma. A motor fogyasztásával nagyon meg voltam elégedve: a végig közepesen leterhelt autó, és a dinamikus ritmus ellenére a tesztátlag nem lett több 7,8 liter/100km-nél, az Autó Pult normakört pedig még a gyári adatoknál is takarékosabban, 7,2 literből abszolválta az autó. Országúton, a szabályokat betartva egyébként nagyjából 6,5, autópályán pedig 8 liter üzemanyagra van szüksége minden száz kilométeren a motornak. Ilyen téren bizony egy rossz szavunk sem lehet a gázolajos motorra, és az is biztos, hogy a sokat közlekedőknek egyértelműen jobb választás lehet az „olajkályha” a kissé szomjas (bár azért jóval élvezhetőbb és kulturáltabb) turbós benzinesnél.

Elöl-hátul kényelmes a Mazda sportos crossovereA CX-7 utas-, és csomagtere a ráncfelvarrás után is nagyjából olyan maradt, mint amilyen volt: tágas, kényelmes, tetszetős. Mindkét sorban, minden irányban abszolút elegendő a helykínálat, az ülések hosszú távon is kényelmesek, egyedül a túl alacsony hátsó üléspadot érheti kritika. Az ergonómia nagyon rendben van, minden kézre áll, és az is nagyon jó, hogy a váltó alig egy arasznyira van a kellemes fogású, puha és vastag bőrrel borított kormánytól. Az egyoldali automata klíma huzatmentesen és csendesen dolgozik, még az alap hifi is jól szól, a kartámaszok kényelmesek, az autó futása pedig csendes, így minden adott a komfortos utazáshoz. Az anyagok minősége persze nem éri el a prémium színvonalat, az összeszerelés viszont teljesen korrekt, és az autó nagyon egyben van: még a legrosszabb, macskaköves úton is csendkirályt játszanak a beltéri műanyagok, semmi percegés, zizegés, zörgés nem hallatszik.

Néhány ponton azonban javíthatnának a CX-7-esen a Mazdások, bár szerencsére tényleg csak apróságokról van szó: először is, egy közel tízmillió forintos autóban a fekete, műanyag kilincsek elég zavaróak, ahogy a hátul csillapítatlan kapaszkodók is gagyi hatást keltenek. A 190 centinél magasabb utasok ezen kívül örülnének, ha magasabbra lehetne állítani a fejtámlákat (ez mind az ötre vonatkozik); magasabb sofőr(ök) esetén pedig a műszereket sajnos kitakarja a kormány karimája, így alig lehet leolvasni őket. Ezeken kívül még az ablaktörlőkön lehetne csiszolni: az amúgy is vaskos A-oszlopok miatt kimondottan kellemetlen, hogy a lapátok a vezető oldalán az oszloptól egy nagyjából 8-10 centis sávot „otthagynak” – ez havas, téli időjárás esetén nagyon zavaró. A meghosszabbítható napellenzők viszont zseniálisak, nem tudom, hogy miért nem lehet ilyet szerelni minden autóba…    

Sajnos akadnak még ehhez hasonló, gagyi részletekÖsszességében elmondható, hogy a Mazda CX-7 eddig is nagyon jó vételnek számított, és most is a kategória egyik legjobb választása, a dízelmotor megjelenésével pedig még érdekesebb alternatívát jelent a konkurenciával szemben. A gázolajos egység nagyon hiányzott a kínálatból, a Mazda pedig jól tette, hogy a 173 lóerős 2,2 literes erőforrást választotta a modellhez, amely szépen harmonizál az autóval. Én a tapasztaltak fejében azt javaslom, hogy akinek nem számít annyira a nagyjából 3-4 literes pluszfogyasztás, és szereti a nagy teljesítményt, illetve az átlagnál dinamikusabban, sportosabban közlekedik, továbbra is az izmos, 260 lovas benzinessel válassza az autót, hiszen azzal egy – ismerjük el – jobb autót kap.

Mindkét motorral jó választás a CX-7A sokat közlekedő, nyugisabb természetűek – akik nem elsősorban „élmény SUV-ra”, hanem többcélú családi autóra vágynak - azonban bátran vegyék meg a dízelmotoros CX-7-est; biztosan nem fognak csalódni benne, és sohasem fogják megbánni, hogy nem a „benzintemetőt” vitték haza. A felszereltség terén azonban mindenképpen érdemes fontolóra venni az eggyel magasabb, Revolution szintet (mely listaáron mindkét motor esetén 10,3 millió forint), a 850 ezres felárért ugyanis tényleg rengeteg hasznos extrát kapunk többek között a BOSE hifitől kezdve az elektromos bőrüléseken, a xenon fényszórókon, a kulcs nélküli indításon és a hátsó légterelőn keresztül a 19-es alukerekekig – sőt, itt még a (belső) kilincsek sem fekete műanyagok, hanem szép, krómozott darabok…

Előnyök: vagány forma, sportos vezethetőség, szuper futómű, kényelmes és tágas utastér, nyomatékos és takarékos erőforrás, jó ár/érték arány

Hátrányok: hidegen hangos és kissé kulturálatlan dízelmotor, néhol gagyi, hanyag megoldások az utastérben, "holtteres" ablaktörlő